wicked games
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Latest topics
» Fabletown
by Vendég Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

» Marvel-Universe Frpg
by Vendég Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

» Superhero Academy
by Alice Murray Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

» Partner kereső
by Ashleigh Murray Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

» Avatar foglaló
by Ashleigh Murray Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

» Ashleigh Murray
by Heather Keeser Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

» Asgard
by Vendég Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

» Nightmares frpg
by Vendég Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

» Liam Sawyer
by Liam Sawyer Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

» Mavis Riona Hazeldine
by Mavis R. Hazeldine Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

» Connor;
by Shaw Fairley Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

» Mrs. Wilder
by Mason Wilder Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

» Mason.
by Jewel Marano Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

» Szexi tanárbácsi
by Heather Keeser Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am

» Tristan Thorne
by Tristan Thorne Kedd Márc. 21, 2017 8:52 pm

© Credit
Szeretnénk megköszönni mindenkinek a szorgos és kemény munkáját az oldal átalakításával. Dzsininek a csodás diziért, Saya-nak pedig a fenomenális fejlécért. A képek a Google keresőjében mind megtalálhatóak. A leírások, és újítások Jewel és Emmet szellemi tulajdona. Amiben még előfordulhat Dwight ötletei is, melyeket tovább vitt a saját oldalára; Ancients' Haven-re.

Share|



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

it's my own design

avatar
Specific
⌲ Foglalkozás :
#stayawayfromme
⌲ Tartózkodási hely :
#kitalálhatod
⌲ Humor :
#javíthatatlan



Tárgy: Alice Murray Kedd Márc. 07, 2017 6:17 pm


 
Alice Murray - Mereszanh


 
kortalan ▬ Aarika Wolf ▬ legendás lény - szphinx ▬ eljegyezve a szabadsággal▬


 
Mosolyogj, és az egész világSzemélyiség   idiótának fog tartani

Hogyan képzelj el egy szfinxet? Vedd az oroszlánt alapul, a fejét ne képzeld oda. Gratulálok, van egy fejetlen oroszlánod! Ne csüggedj, ha nagyon szeretnél neki egyet ajándékozni, akkor hidd azt, hogy ennek az oroszlántestnek a végén a te fejed van, ami tökéletesen illeszkedik hozzá. Semmi aránytalanság, ahogy azt a gízai szfinxen csodálhatnád meg. Mert van szemed, szürreálisnak tartod, nem tudod elképzelni miként lehet ott egy akkora testnek olyan pici feje. Most törüljük ezt a butaságot a képzelgésedből. Lehet észre se vetted az aránytalanságot, míg fel nem vontam rá a figyelmed? Mindegy. Most próbáld meg tökéletesnek képzelni az eddig kialakított oroszlán-ember testet, szükség lesz rá. Miért? Mert az elképzeléseidet nyakon öntöm egy marék túlméretezett madárszárnnyal. Ha kedves akarnék lenni és szép álmokat szeretnék neked, akkor egy galambéhoz hasonlítanám, de nem akarok ilyesmit, ezért a keselyű szárnyát javaslom. Amit nem csak rémisztősége, hanem erős tartása miatt is hozok most fel. Képzeld csak el, hogy ennek a szárnynak mennyit kellene kínlódnia ha erőtlen és nem a nehéz teher elbírálására teremtették volna! Sikerült elképzelned? Igen? Tényleg? Nagyszerű, akkor ehhez a lényhez, amit sikerült megformálnunk, add hozzá egy farkas éhségét. A szfinx rád éhezik! A húsodra, az agyvelődre, a dobogó szívedre amit úgy féltesz, ha keresztbe teszel neki, a felségterületét háborítod és lopni mersz. Bár így is úgy is meghalsz, ha akarod, ha nem.
Hogy esetleg Mereszanh is ilyen lenne? Szeret élni, szóval a halálból bizonyára neked jutott! Jó indulat csak annyi szorult belé, hogy a sajátjait féltse, a barátait. Képzelted volna, hogyha a szfinxek összecsoportosulnak és falkában élő farkasokra hasonlítanak, akkor egy idő után kialakulhat közöttük egy kapocs, ami biztosítja őket arról, hogy a másik jól van és… ki tudja mit csinál éppen vagy érez? Nem? Sebaj, állítólag ilyen nincs! Mereszanh viszont – ha hiszed, ha nem – elég eszement, hogy ezt a láthatatlan fonalat megvédje. Ha kell műjelenetet rendez, megjátssza, hogy féltékeny, de ami a legborzasztóbb: anyáskodik. Amúgy ez a védőmechanizmus dolog nála mindig aktív, amit néha megérthetetlen vagy fékezhetetlen vérmérsékletévvel jól leplez.




 
Inkább én haljak meg, Történet
 semhogy nélküled tengődjek.

 
A reggel négy lábon járó állat: a rémisztő gyerek!

"Játékos. Mindenki nyakán ott lógó. Túláradó szörnyszülött, aki elől még rémálmodban is képes lennél menekülni, ha éppen pont vele álmodnál. Ne barátkozz vele, csak a bajt hozza rád! Elveszi a józan eszed, ostobasággal mérgezi meg az elméd, amit ha elhiszel örök halál vár rád. Az ellenséged, nem a barátod. Sose feledd! Pusztítsd el! Utáld!"
Ha az emberiségbe szorult volna némi jóindulat, sose a borítója alapján ítélnének meg egy könyvet. Ők viszont folyton folyvást ezt tették, teszik és fogják tenni: ha nem a megszokott módon nyilvánul meg egy lény. Nem a normális formában. Ami mesebeli és erősebbnek tűnik náluk, az mind gonosz.  Pedig ha egy kicsit bátrabbak lennének, az eszük helyén nem káposztalé volna akkor látnák azt a rengeteg próbálkozást. Gyerekként mindenki naiv, a sokadik futva menekülő ember után se jön rá, hogy valójában az élet nem játék és nem azért ő a fogó, mert mások úgy látják mennyire élvezi ezt a szerepet, hanem azért, mert gonosznak tartják. A "Fuss, szfinx!" meg egyáltalán nem a játék része és a legkevésbé se kedves szándék vezérli őket amikor "csalni" merészelnek s, kővel próbálnak dobálózni teljesen sikertelenül.
Aztán belefáradtam. Igen, a naiv szörnygyerek én vagyok, aki hitt a csodákban és mai napig hinne, ha nem találta volna meg az igazi feladatához vezető utat. Kezdetben egyedül voltam, magamnak kellett vigyáznom önmagamra, mert… Végül is mit akarsz hallani tőlem? Hogy magunknak való lények vagyunk és olyan szívtelenek, hogy a saját ivadékainkat is eltoljuk magunktól, csak azért mert azt hisszük így megfelelő gyűlöletet szerez? Vagy azt, hogy összetartóak vagyunk és védjük a nálunk gyengébbeket? Nem gondolod, hogy hazugság volna? Esetleg elhiszed a puszta tényt, hogy a szfinxek között is létezik az árva szó fogalma? Biztos elképzelhetetlen, ezért semmi értelme ha tévhitben ringatnálak és azzal etetnélek mennyire boldog fiatalkorom volt. Hogy esetleg tele vagyok  apai és anyai szeretettel s, már nem kérek belőlük egy cseppet sem, mert szeretett-ittasan gondolkodni sem tudok.
Tulajdonképpen sose kaphatjuk meg azt amire igazán vágyunk, az a kis lény meg akkor éppen családot akart magának. Egy biztos talajt. Egy kötelet, ami visszarántja a mélyből. Egy vakító fénysugárt a sötét éjszakában. Csupa olyan vágy, ami lehetetlen, elérhetetlen és legfőképpen megérinthetetlen. A tapintás az ami közelebbi kapcsolatba hoz tárgyakkal vagy személyekkel, ha ez hiányzik elidegenedünk mindentől és mindenkitől. Ez erősé tesz, ugyanakkor szívtelenné. Vagy rosszabb esetben félénké, aki még a saját társai jelenlétében is megrezzenne, nem érezné magát biztonságban csak sok idő eltelte után.
Szóval mi is az amit hallani szeretnél tőlem? Hogy álmodozó gyerek voltam? Semennyire se lankadó kedvű? Hajthatatlan, mert én voltam az aki elhajtotta maga mellől a halandókat, pusztán azért ami? Tudnám egyáltalán befolyásolni a sablonos elképzelésed a szfinxekről? Nem, persze, hogy nem. Tehát teljesen mindegy milyen gyereknek jellemzem magam. Az viszont tény, hogy ha nem egyedül és ugyanolyan reményvesztett halandónak születtem volna, mint esetleg te, akkor most  elmondhatnám: semmitől nem különbözik a gyerekkori énem, a tiédtől.

A délben két lábon járó állat: az idegesítő fiatal!

Ha a szemeibe nézel, már nem látod meg a reménytelenséggel teli gyereket, aki vágyik mindarra, ami elérhetetlen. Két lábbal jár a földön, azaz négy ha tekintettel vagyunk kevésbé halandószerű kinézetére. Már nem vár, hogy mások rátaláljanak és játszhasson velük, türelmetlen így maga keresi meg a játékostársait. Tárgynak tekint mindenkit, a prédájának akire vadászhat, mert jobb elfoglaltságot nem talált ami ne untatná őt. Most már a vádaskodások, miszerint egy vadállat igazak rá. Valójában csak elfogadásra vágyott, de a körülmények nem úgy alakultak ahogy mindenki szeretné. Ki halott már olyat, hogy egy szfinx lenne egy ember barátja? Senki. Oidipusz és a thébai szfinx se barátkoztak össze egyből, sőt éppen ellenkezőleg. Miért barátkozhattam volna pont én össze egy halandóval? Szfinx vagyok. Alap, hogy előbb megtámadom őket, mintsem beszélni kezdenék velük. Legalábbis akkor, azokban az időkben. Nem hagyhattam, hogy ők végezzenek velem.
Volt egy nap, vagyis lett volna egy nap, amikor képes lettem volna egy egész falút lemészárolni, már nem emlékszem miért, mi vezérelt csak azt, hogy ha Nahab nem vág pofán – talán szó szerint – a megjelenésével, még mindig céltalanul bolyongnék, megannyi értelmetlen halál lenne a listámon, aminek a felét se értékeltem volna annyira, mint azt a valódi gyilkosok tenni szokták.
Tudod milyen érzés faképnél hagyni az éppen készülő ennivalót és az a jelenléted hiányában szénné ég? Nem? Kár, akkor csak képzeld el a csalódást az arcodon, amikor éhes maradsz, mert felelőtlen voltál és nem adtál bele apait anyait a főzésbe, sütésbe. Nem vagy boldog, nem érzel semmit ami esetleg örömöt okozhatna neked és eltüntetné az éhségérzeted. Pont ilyen voltam én is. Felesleges dolgokba fektettem az erőmet, a haragomat minden elé helyeztem és közben elfelejtettem az igazi okot amit tennem kellett volna: élni.
Azt képzeltem, hogy mások "idegesítése" szórakoztató, egy tökéletes életcél amit követhetek, de egy idő után megunhatóvá válik és elveszti az értelmét. Maradjunk annyiban, hogy Nahab ráébresztett nekifutásból őrültség ahogy az egész létezésemet kezelem és az olyan nemes lények, mint mi sokkal többre vagyunk képesek, hivatottak. Attól függ milyen szemszögből akarjuk nézni a helyzetet. Mert annyi szent, hogy pazarló életet éltem és kevésbé fejlesztettem az úgynevezett képességeimet.
Hallgattam rá? Nem, dehogy! Gyakorlatilag még akkor is egy hisztis gyerek szintjén voltam, aki a saját feje után ment és nehéz irányítani vagy jobb belátásra bírni. Miért? Mert előtte senki se mondta meg mi a helyes és mi nem. Teljesen új dolognak számított, hogy annyira mégsem vagyok egyedül, teljesen magamra utalva. Időbe telt mire megemésztettem és elfogadtam, hogy ha túl akarok élni s, élvezni akarom közben minden egyes percét annak amit teszek, akkor bizony hallgatnom kell az okos szóra. Elmondhatjuk azt, hogy bármibe került is ő lett a… példaképem?

Az este három lábon járó állat: létezik egyáltalán az idős?

Rejtélyes, még mindig gyötrődő, de már sokkal rosszabb változatban. Az addig céltalan lányka célokra talált. Piócaként szipolyozza magába az élet apró örömeit, észre vesz dolgokat, amiket előtte figyelmen kívül hagyott. Az életének már van értelme és célja, létezőszámba veszik, számít valamit. Ez meg hihetetlen mód boldoggá teszi őt. Nem érdekli a család, egyrészt azért, mert tudja, hogy van amit még ő sem érhet el, viszont a barátság ami időközben kialakult hármuk között, sokkal inkább. Lehet, hogy eddig nem említettem, de hárman vagyunk. Most megkérdezhetnéd, mégis hogy a francba lehetséges ez? Nem vagyunk agresszívak? Nem akarunk egymás nyakának esni, hogy kész vérfürdő vegyen minket körül? A válasz egyszerű: nem. Ha esetleg én is férfi lennék? Ne gondolj hülyeségekre! Verd ki ezt az ostobaságot az agyadból, el se képzeld! Én se merem, szóval neked sem szabad!
Megfontolt vagyok és talán kiszámíthatatlan, jó színész, ugyanakkor nagyon gondoskodó. Elképzelheted mekkora felfordulás lenne nélkülem, értem ezalatt a mosatlan ruha hegyeket és azt a rendetlenség tengert, ami létezne ha nem figyelnék oda a rendre. Mindenkinek szüksége van a női kéz nyújtotta biztonságra, arra a talajra, amit csak ő tud megteremteni, mert a férfi másra figyel. Nem pont ez a célja. Ez meg nem jelenti azt, hogy nekem akármilyen nem baráti kapcsolatot kellene ápolnom a fiúkkal. Nem mintha nem tudnék esetleg szerelmet érezni irántuk, de… Igen, itt jön ez a bizonyos de szócska, a helyzet az, hogy már túl jól ismerem őket. Különben sem potenciális pasijelöltnek tekintem őket, akikkel úgy kéne összekötnöm az életem, hogy aztán az egyikük megundorodjon a sok szerelmes pillantástól és elege legyen a társaságunkból. Szeretek velük lógni, együtt zenélni, fellépni, megjelenni mellettük akkor amikor kell, de ennyi. Nincs szívem a szerelemre. Vagyis lenne, mert minden nő vágyik a törődősre, a kedves szavakra, csak én nem vagyok olyan, mint a többiek. Tudom, mindenki ezt mondja, ezt a kamu szöveget vágja a fejedhez és torkig lehetsz vele s, kiderül pofára esel, ha bedőlsz ennek a dumának. Ha nem hiszel nekem az a te bajod. Úgyis jobb szeretek bizonyítani, mint ígérni feleslegesen. Szóval ha próba elé akarsz állítani, akkor állok elébe!
Ne aggódj, nincs nagy problémám, nem ettől lennék különc, teljesen távol áll az agyam attól amire most gondolsz, hogy esetleg a saját nememhez vonzódnék. A nőket meghagyom a fiúknak, így is elég a gond velük, semmi értelmét nem látom, hogy kikezdjek egy nővel… Basszus… Fúj… Belegondolni is rossz. Legalábbis nekem.
Inkább térjünk vissza a fiúkra. Olyanok nekem, mintha a testvéreim lennének, gyakorlatilag úgy is kezelem őket. Ha van egy okos szavuk hozzám, azt meghallgatom és megfogadom. Ha tanácsot kérnek tőlem, akkor megpróbálok nagyon okosan válaszolni rá és elhitetni, hogy szinte mindenre választ tudok adni, holott dehogy. Csak féltem őket. Nem akarok egyedül lenni és biztos mérges lennék önmagamra, ha valami történne velük. Ezért vagyok mostanában túl idegesítő, szerintem. Végül is az csak egy kis csoda, hogy elnézik a folytonos "Mégis hol a francban vagy most?" kérdéseimet. Persze, hogy visszaszólnak… De kit érdekel, kérdem én? Engem tuti nem, ami számít az a biztonságuk és kész.

Végezetül a megfejtés: az ostoba ember.

Alice: Alkalmazkodó, leleményes, izgága, cinikus és energiabomba. Ha nagyon ügyes vagy rájössz miért ezt a nevet választottam magamnak. Talán mert jellemez. Talán mert rámutat a hibáimra is anélkül, hogy nagyon erőlködnöm kéne miért ne fogadjanak el, úgy ahogy vagyok. Ebben a pillanatban például csak az számít, hogy megőrizzem a tökéletes álcámat. Egy fellépés kezdete és vége. Ott kell vigyorognom a többiek mellett, bármi áron. Nem vehetik észre az arcomon a színészkedés jeleit. Igazinak kell tűnnie. Annak is ahogy integetek. Vagy épp lenyúlok a rózsáért amit nekem nyújtanak, esetleg aláírok egy rólunk készült fotót, vagy szimpla felsőt. Attól függ ki mivel áll elém és hadd ne kelljen részleteznem a furcsábbnál furcsább kéréseket. Még sincs elegem. Egy szóval se mondanám, hogy kiszállok ebből, mert nem bírnám. Éppen ellenkezőleg! Kész röhej ahogy…
Semmi. Nem a rajongók miatt teszem azt amit teszek, egyszerűen – hihetetlen – de szeretek a zenével foglalkozni. Imádom a hangszereket. A hangomat azonban semmi pénzért se merném megcsillogtatni, akkor amikor a mi aranytorkú Nahab-unk énekel. Az van, hogy nem tudok énekelni és nem is akarok. Valahogy a dobok, az elektronikus gitár, a zongora és egyéb csodatársaik jobban lekötik a figyelmem. Kevesebb a lámpalázam, a tömeg észrevétlenné válik, nem vagyok közvetlen a kereszttüzükben és ez jól van így. Persze mindenki figyelmét magamon érzem, még akkor is ha éppen az egyik fiúra csorgatják a nyáluk. Egyszer ez is elmúlik. Hozzászokok. Az első percekben van baj mindig. Utána már fel se tűnik az egész.
Mit mondhatnék? Tökéletesnek mutatom magam, de mégse vagyok az? Hát nem ezt várják el az emberek egy nőtől aki a színpadon van két férfival akiknek nem is kell nagyon harcolniuk azért, hogy észrevegyék őket? Hogy irigységtárgyává váljon? Mert tényleg, ez az ami érdekessé tesz valakit aki nem mellesleg még nő is, egy másik nő számára, ha tökéletesnek és legyőzhetetlennek látszik, máris a helyébe akarjuk képzelni magunk.
Kaptam már szerelmeslevelet. Felhívást az élet nagy ostobaságára. Fenyegetés szerűséget. Ócsárlást. Imádást. Egyszóval minden támogató és kiábrándító dolgot ami a zenéléssel együtt járhat. De már mondtam, a többiekkel is éreztetem, hogy ezt az egészet azért teszem és folytatom amíg lehet, mert szeretem. Nem pont a hírnév miatt. Persze ezt így nem mondom ki. Ugyan! Semmi rejtélyesség se lenne bennem. Bizonyára haragszanak ezért rám, mert körbeírok dolgokat, nem konkrétan azt mondom ki amit kellene. Szerintem azonban ehhez már hozzászoktak. Ilyen vagyok. Ez a hibám. Lökött vagyok... Felvállalom... Te viszont nem... Gyáva vagy... Kész... Téma lezárva!




 
User kora 22 hamarosan, Tapasztalat 8 év keresett vagy saját keresett


 [You must be registered and logged in to see this link.]

 


A hozzászólást Alice Murray összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 23, 2017 6:03 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

it's my own design

avatar
Specific
⌲ Foglalkozás :
✕ Leader of Sphinxs || Singer
⌲ Tartózkodási hely :
✕ Everywhere and nowhere
⌲ Humor :
✕ Ha. Haha. Hahaha.



Tárgy: Re: Alice Murray Vas. Márc. 12, 2017 9:45 pm

Elfogadva!
Örülök, hogy itt vagy. * - *  

Hát végre jöhettem téged elfogadni, te drágaság! cuki vagyok Szerintem már tudod, hogy úgyis mindig kémkedtem az et-d után, amilyen kis kíváncsi dög vagyok, és mert annyira de vártam az én drága bal kezemet/legjobb barátomat. És őszintén szólva, nem okoztál nekem csalódást. csillogószemek Való igaz, nem éppen a legegyszerűbb jellem vagy, de azt hiszem, az esetünkben ez így van jól, hiszen két vadóc szfinx férfi mellett igazán el kell egy titkon, de azért mégiscsak anyáskodó nőnemű egyed is. Szívem szerint megnyunyurgatnálak ezért, de ha jól sejtem, nem túlzottan kedvelnéd ezt. Razz   Egyébként az ET-d lenyűgözött, az írásod csak úgy olvastatta magát, szívesen olvastam volna tovább is. Mert tényleg, úgy összességében... Minden klappolt.  izgatott Nem is tartanálak fel tovább, szaladj foglalózni, én addig átpakollak a kis csipet-csapatomba. Aztán együtt csapunk majd egy nagy banzájt a játéktéren. cool
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Alice Murray

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Character creation :: Elfogadott karakterek :: Specific-