wicked games
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Latest topics
» Fabletown
by Vendég Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

» Marvel-Universe Frpg
by Vendég Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

» Superhero Academy
by Alice Murray Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

» Partner kereső
by Ashleigh Murray Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

» Avatar foglaló
by Ashleigh Murray Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

» Ashleigh Murray
by Heather Keeser Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

» Asgard
by Vendég Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

» Nightmares frpg
by Vendég Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

» Liam Sawyer
by Liam Sawyer Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

» Mavis Riona Hazeldine
by Mavis R. Hazeldine Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

» Connor;
by Shaw Fairley Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

» Mrs. Wilder
by Mason Wilder Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

» Mason.
by Jewel Marano Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

» Szexi tanárbácsi
by Heather Keeser Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am

» Tristan Thorne
by Tristan Thorne Kedd Márc. 21, 2017 8:52 pm

© Credit
Szeretnénk megköszönni mindenkinek a szorgos és kemény munkáját az oldal átalakításával. Dzsininek a csodás diziért, Saya-nak pedig a fenomenális fejlécért. A képek a Google keresőjében mind megtalálhatóak. A leírások, és újítások Jewel és Emmet szellemi tulajdona. Amiben még előfordulhat Dwight ötletei is, melyeket tovább vitt a saját oldalára; Ancients' Haven-re.

Share|



Nattie & Emmett



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

it's my own design

avatar
Human
⌲ Kor :
30
⌲ Foglalkozás :
Kardiológus
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Humor :
kac



Tárgy: Nattie & Emmett Szer. Feb. 22, 2017 10:53 am


Nattie & Emmett
Nyúzottan ébredtem valami dübörgésre. Azt hittem én naivan, hogy a szomszédok kezdtek bele a renoválásba, amiről kaptam értesítést, mellesleg meg a drága szomszédasszony mindenképp bikiniben akarta megmondani mindezt. Amit nem értek így február végén. De az ő dolga lesz a tüdőgyulladás nem az enyém. Úgy sem invitáltam be, mivel a húgom megint valami káoszt alkotott a lakásban. Na, de gyűrött arcomat megsimogatva nézek ki az ablakon és látom, hogy a nap erőlködve próbál kitörni a sűrű felhők közül. Ami csak azt jelentheti, hogy már elmúlt tíz, ha oda fent jár a nap. Fenébe!
Kirontva a szobából a konyhába igyekszem, ahol akkorát sikerül hasalni, hogy felért volna egy olimpiai arannyal. Mérgelődve dobtam el a cipőket, amin átestem és a kávéfőzőt benyomva mentem a fürdőbe és gyorsan rendbe kaptam magam. Bár a borostán már nem volt idő segíteni, így megkönyörülve azon, és megmentve a magam életét, hogy netán a nagy kapkodásban elvágom a torkom. Csak bevágódtam a zuhany alá és letusolva, felöltözve mentem vissza a konyhának csúfolt csatatérre.
- Nattie!- üvöltöm el magam, mert mint végül kiderült, az a dübörgés, amit én annyira elnéztem az most már világossá vált, hogy a zenének csúfolt betonkeverő hangja volt. Idegesen próbáltam valami ehetőt találni a konyhában, mikor is a hűtőhöz fordulva megláttam a naptárat és azon pedig a dátumot. Szombat van!
- Picsába. – morogva lenyugodtam, nem késtem el sehonnan. Hiszen ma nem dolgozom, mélyet sóhajtva túrtam bele a hajamba és megvártam, míg a húgom egyáltalán reagál valamivel arra, hogy szóltam neki. De mikor már tíz perce ott álltam a romokban, meguntam és felmentem a szobájához és bekopogva imádkoztam, hogy ne egy fiúval legyen, mert kiakadok, és nem tudom, hogyan tűrném azt, ami ott bent fogadna.
Már feladtam, hogy ebben a hangzavarban bármiféle reményt lássak arra, hogy meghallja a hangomat, benyitottam. Az, ami a konyhában fogadott semmi nem volt ahhoz, ami ebben a szobában volt.
- Mi a frászt csinálsz? – álltam meg az ajtóban, bár lehetőségem sem lett volna beljebb araszolni, mert egy ruha torlasz állta utamat. Lehet jobban jártam volna, ha bevállalom az ügyeletet, mint sem ezt feldolgozzam. Na, pontosan ezért nem kell nekem gyerek. Hát hogy viselném el ezt a trehányságot? Mint egy csatatér. Talán annyival jobb, hogy nincsenek benne hullák. Bár kitudja mi lapul egy-egy kupac alatt. Remélhetőleg a csillagászati áron vett szőnyeg, amit ő nézett ki, mert milyen selymes, meg puha és bolyhos. Kíváncsi vagyok most is látja ezeket a csodás tulajdonságokat.
- Gondoltam elmehetnénk valahova ma. De úgy látom túl elfoglalt vagy. – zártam rövidre a dolgot, majd becsukva magam mögött az ajtót úgy döntöttem megyek, rendbe vágom a lakás másik felét, mert lehet, megőrülök. Azt hiszem még is csak fel kell, vegyek egy cselédlányt, minden akaratom ellenére, se időm, se energiám nincs, hogy a hurrikán után takarítsak.
Lehet meg kellene kérdeznem a drága bátyámat, nem akarja kicsit a húgát befogadni. Neki is jót tenne a társaság, én pedig ismét visszatérhetnék a régi agglegénylakáshoz. Ettől a sok lányos cucctól, már puhapöcsnek érzem magam.  
megjegyzés:  Crazy love   • ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
it's my own design


Vendég



Tárgy: Re: Nattie & Emmett Szer. Feb. 22, 2017 1:56 pm

Emmett & Nattie
Szombat van. És szombaton mit nem csinálunk? Hát korán kelni tuti nem. Én is így terveztem ha az az idióta telefon nem prüncögött volna fél másodpercenként. Átkoztam a hülye fejemet, hogy este nem állítottam csendes üzemmódra. Így aztán gyakorlatilag folyamatossá vált ez a hang a fejemben, és azt is tudtam, hogy kitől jön. Mona. Ő volt az aki minden rohadt szót külön sorba írt. Megmondtam már neki ezerszer, hogy egy mondat egy sor, de úgy tűnik rá van gyógyulva az enterre a csöpp ujja. Nem tudom mi olyan baromira sürgős, hogy még dél előtt órákkal fel kelljen ébreszteni, így aztán nagy nyöszörgések közepette nyúlok át az éjjeli szekrényen található romkompozíció tetején árválkodó telefonomért. Fél szememet nyitom csak ki. Spórolok a nézéssel, úgy próbálom kisilabizálni, hogy miről is vartyog olyan kitartóan. És még mindig ír...jelzi a kis három pöttyöcske. Nem hiszem el! Az üzenet tartalma egy csomó hangulatjel, egy csomó hangutánzó szó, mire valahol a huszadik sor környékén kinyögi, hogy a pasija megcsalja. Hurrá! És én ezzel most mi a francot kezdjek? Nem velem csalja meg. Vigasztalásnak annyit írjak be, hogy sajnálom? Mennyire béna már. Úgyhogy első nekifutásból küldök neki valami zokogó kutyafejet. Közben kezdem érezni, hogy a csend egyre jobban rám telepszik, amit képtelen vagyok elviselni. Noha a ház többi részéből még a legapróbb zaj sem szűrődik, valahogyan nem is jut eszembe, hogy a bátyám még aludhat. Ha meg alszik akkor majd felébred, zenés ébresztőt adok. Ugye milyen kis rendes gyerek tudok lenni? Valahol az ágyam melletti ruhakupac tetején lelem meg a távirányítót, és benyomom vele a lejátszót. A zene ütemesen, és majdnem csutka hangerővel kezd dübörögni, én meg végighasalok az ágyon és tovább olvasom Mona drámai szerelmi életének történetét. Hogy az a szemét nem is egy, hanem több lánnyal csalta meg. Újabb zokogó kutyafej elküld. És különben is majd megtudja mit veszít majd vele. Bólogatós-együttérzős kutyafej elküld. És persze arról érdeklődik, hogy mikor futhatnánk össze, mert nagyon kellene neki valaki aki meghallgatja, és aki megérti őt. Nem tudom. Oda van tetováltatva a homlokomra, hogy “Gyere sírj a vállamon?” Valószínű amúgy azért engem pécézett ki, mert tudja, hogy én nem mondanám le csak úgy a találkozót a pasimra hivatkozva. Ennek amúgy nagyon triviális oka van: nincs pasim. Mondjuk amúgy sem mondanám le. Mert vagyok olyan hülye, hogy minden kettyómmal együtt azért van bennem nem is kevés megértés. Ettől még ennyire korán, félig még álomföldön járva nemigen tudok ezzel az egésszel mit kezdeni, így aztán visszakérdezek, hogy mikor és hol tudnánk találkozni? Majd hozzáteszem, hogy de nem ma. Épp csak beírom az utolsó szót az üzenet ablakba, odalentről még a zenén is áthallatszó hatalmas nagy puffanás hallatszik fel hozzám. Na azt hiszem felébredt a bátyám, és a hangokból itélve a konyha környékén jár. Tuti szitkozódik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy egy hatalmas kiabálással a nevemen szólít, mely ha tompábban is de eljut hozzám.
- Itt vagyok!- szólalok meg némiképpen csendesebben és kizárt dolog, hogy eljutott hozzá a hangom. De azért ne mondja, hogy nem válaszoltam. Még mindig az ágyon hasalok, és ahogyan innen szép magasról végignézek a szobámon csak imádkozom, hogy amíg nem sikerül minden gúnyát begyűrni a szekrénybe, ne jusson eszébe Emmettnek benyitni hozzám. Mona nem válaszol, azt hiszem éppen az orrát fújja, vagy valami ilyesmi lehet, de abban biztos vagyok, hogy már vagy ezer papírzsepit telezokogott, miközben nagy hősiesen arról áradozik, hogy hát okés, megtörtént de nem érdekli különösen. Nem a nagy francokat, csak adja itt nekem az érzelmi hőst. A hajam az arcomba hullik, amit éppen kifelé rendezgetek, és elhatározom, hogy amíg Mona nem válaszol, addig legalább a ruhák egy részét benyomom a gardróbba. De csak az elhatározásig jutok, a tettet már nincs időm végrehajtani, mert éppen akkor nyílik a szobám ajtaja és lép be rajta a bátyám. Nincs jó kedve. Nekem sem, hogy még így talál. Mint ahova nem egy de minimum egy légierőnyi bomba lezuhant.
- Nem kellene először kopognod?- teszem fel a kérdést, de már abban a pillanatban harapom is be a számat. Huppszika. Mi van ha kopogott csak a zenétől nem hallottam? Éppen magam elég fogok egy kisebb kupac ruhát, amikor így egyenesen bele a képembe ér a kérdés.
- Hogyhogy mit? Pakolok! Tegnap annyiiiiii de annyi cukker ruckót vettünk Lolával, hogy mindet újra fel kellett próbálnom, és valahogyan nem sikerült még eldöntenem, hogy mit vegyek fel ha megyünk a csajokkal a következő estére. Mert hát ha ők kékbe jönnek , nem mehet pirosba, nem?- teszem fel én is a magam igazán fontos és életbevágó kérdését. Persze a bátyám már többször megkérdezte, hogy miért kell nekünk lányoknak állandóan összeöltözni, de minek magyarázzam, ha úgysem értené meg? Ő már a nyolcnál több cipő fogalmát sem igazán érti. A kupacnyi ruha hirtelen felindulásból az ágyon végzi, és nyúlok a következőért, mire aztán Emmett lemondó hangját hallva mocskos módon elönt a bűntudat. Basszus, miért kell ezt ilyen kivert kóbor kutya hangon mondania? Mire egyáltalán válaszolhatnék, még azt mondhatnám, hogy bocsika, és okés, menjünk el együtt valamerre, már csak a mögötte bezáródó ajtó hangját hallom.
- Há’de baszki már!- fortyanok fel csendesen és a kezemben szorongatott második kupacot az előbbi mellé dobom az ágyra. Előre hajolva derékig túrom magam a további ruhák között mire megtalálom a bolyhos rózsaszín, apró kis fehér nyuszifejeket ábrázoló köntösömet. Lábamat egy színben hozzá passzoló szintén nyuszis mamuszba dugom, és így indulok a bátyám után. A konyha és a nappali között bukkanok rá. Vállammal az ajtó félfának dőlök és magam előtt összefűzöm a két karomat. Durcásan húzom fel a pisze orromat.
- Most meg mi van? Meg sem várod, hogy válaszoljak?- aztán érzem, hogy ez indításnak talán kicsit erős, és némiképpen békülékenyebb hangon teszem még hozzá, azzal a szokásos hangsúllyal, amiben ott van a kis őzikeszemű húgica “naaaalécccciiii” felhang..
- Fogadjunk még nem ittál rendes kávét. Mindjárt összedobok neked egyet.- amiben általában nem sok köszönet szokott lenni, mert annyira erőset keverek, hogy attól olyan ébrenlétet produkál, hogy két nap múlva is éber kómában operálna sikeresen egy szívkoszorúér problémás beteget. Ettől még szépen beslattyogok a konyhába, és hozzákezdek a kávé elkészítéséhez, közben a sajátomét is. Az enyémet halálosan édesen, szokás szerint, amire Emmett azt a kifejezést használta egyszer, hogy egy kis kávéval iszom a cukrot. Édesszájú vagyok, ez van. Sikeresen ki is borítom a cukrot, összefröcskölöm magam a vízzel. Korán van még na, de a jószándék megvan bennem a kávét illetően.
- Amúgy...merre...mármint mit akartál ma csinálni? Mert én benne vagyok bármiben. Úgysincs kedvem Mona zokogását hallgatni. Megcsalta a pasija. Megint.- forgatom meg a szemeimet, és hátrafordulva a csípőmet a pultnak támasztom, lábaim keresztbe. Nem mintha a bátyámat annyira érdekelnék ezek a nőcis baromságok, ettől én még mondom a magamét. Valakinek nekem is kell panaszkodni.
- Csak ne múzeum legyen, ne színház és végképp nem balett. Rémesen gusztustalan, ahogyan azok a harisnyás faszik rohangálnak, maguk előtt hurcolászva a csomagot, mint valami túlméretes hasitasi. Mehetnénk mondjuk vásárolni. Rád férne pár normális cucc. Nem lehet mindig ugyanazokban csajozni.- ha az ő szerelmi élete van terítéken, talán az enyémre rá sem terelődik a szó. Gondolom én.



Vissza az elejére Go down

it's my own design

avatar
Human
⌲ Kor :
30
⌲ Foglalkozás :
Kardiológus
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Humor :
kac



Tárgy: Re: Nattie & Emmett Szomb. Feb. 25, 2017 3:32 pm


Nattie & Emmett
Mióta az életemet hozzá kell igazítanom egy tinihez nem épp az egyszerűségről, szól. Bár imádom a pörgő, minden percben pezsgő húgomat, néha a pokolba kívánom a pillanatot, mikor anyám mézesen megkért, hogy vigyázzak rá, míg ők távol vannak és megkerülik a földet. Ilyenek a váratlan zenés ébresztők, a szanaszét heverő magassarkúk, a zenehallgatáshoz használt eszközök, vagy a jegyzetfüzetek.
Nem elég, hogy nincs magánéletem, mert melyik nő viselné el, hogy haza viszem és egy zsongó tizenéves a másik szobában éppen valami hülye barátnőjével hangosan telefonál. Minden ihlet elszáll, már próbáltam. Nincs mit tenni. Veszett ügy, hogy kicsit is kikapcsoljak, vagy jól érezzem magam. Mert a munka mellet pontosan annyi szabadidőm van, hogy elviszem vásárolni, vagy hallgatom a csipogását.
Kétes gondolatokkal játszadozva persze semmire nem megyek, mert rá kell jöjjek, hogy aggódnom kellene, mert pontosan most van abban a korszakban, amikor jönnek a fiúk és pontosan tudom, hogy mire játszunk mi. Elejteni a vadat, és hát nagyon remélem, hogy a húgom még senkinek nem engedett meg semmit! Nem, nem gondolom, hogy örökre szűz marad, de az legyen már anyám és apám dolga, hogy elmagyarázzák mennyire felelőtlen dolog, csak úgy belekeveredni egy kalandba. Feszültséget okoz bennem a tudat, hogy egyrészt én pontosan arra játszom, hogy a nők megtegyék, miközben attól félek Nattie-vel is valaki eljátszadozik. Borzalmas, hogy ennyire szétestem és nem könnyíti meg a dolgom, hogy azt hallgatom, hogy ki a leghelyesebb, legügyesebb fiú az osztályban. Vagy esetleg melyik a barátnője kivel jött össze. Mivel rettegek, hogy Ő ne akarjon egy lenni a sok közül. Nem érdekel a sok üresfejű liba, akit kihasználna, de nem akarom, hogy valaki összetörje az Ő szívét.
Ezért volt a legnagyobb hiba amit elkövethettem, hogy bementem a szobába, bár kopogtam ő ebből mit sem halhatott, viszont a meglepetés az volt, hogy nem elég, hogy bömböl a zene, de még telefonál is mit hall mindenből Ő vagy éppen a másik fél. Felháborodását nem tudom hova tenni, hiszen kopogtam, de nem baj. Először is ez az én házam, szóval nem kötelességem kopogni! De ezt ráhagytam, hátha magától is rájön.
- Azt látom. – nézek körül a rengeteg ruha, ami a padlón hevert másról sem árulkodhatott, mint hogy tegnap elmentek vásárolni, ami nem is baj, mert tegyék meg. De nem így, miért nem ehet elpakolni?! Nem vagyok rendmániás csak azért én is szeretem, ha tisztaság van, nem úgymint Ő. Munkám része, hogy ne káoszba dolgozzak. Elég az, mikor egy emberéletét kell megmenteni és kapkodunk, hogy túlélje. De ez nem vészhelyzet, sőt nagyon nem. Mert ez rendetlenség, és trehányság.
- Nem érdekel, ki milyen ruhában jelenik meg,a lényeg, hogy jó lenne, ha kitakarítanál. – és több szót sem pazaroltam rá, mert csak saját magamat stresszelem és nem hiszem, hogy annak jó vége lenne, ha hozzá vágnék bármit is. Ismerem magam és azt, hogy mennyire meggondolatlanul beszélek másokkal szemben. A húgomat nem szándékozom megbántani, bármennyire is nehezemre esik visszafogni magamat.
Ezért is megyek tovább, de úgy tűnik, hogy nem adja fel a harcot és jön utánam. Elég nevetségesen néz ki, hiszen most pontosan úgy fest, mint egy két éves, viszont tudom, mennyire nem akarja, hogy gyerekként gondoljunk rá. Nagylány akar lenni. Viszont ebben a cuccban nagyon nem annak tűnik. Egy apró röhögést elfojtva figyelem, a botladozását a konyhában.
- Ittam kávét, de köszönöm az erőlködést. – zárom le a témát, és megfogom az egyik melltartóját, ami a nappaliban a dohányzóasztalra volt rávetve és kérdőn nézek rá.
- Remélem ebből nem lesz szokás. – megforgatva a szemeimet arrébb hajítottam, mert nem vagyok hajlandó tovább tapogatni az egészet.
- Nem, nem megyünk sehova. Vagyis te nem. – megrázom a fejem és nevetve húzom el a függönyt az óriási ablak előtt, hogy a napfény körbe szaladjon a szobán és végre érezzem, hogy jön a tavasz. Megigazítva a pólómat nyújtózom a kilátást élvezve és megfordulva nézek rá.
- Szarok a pasik, főleg ebben a korban. - megvonom a vállam, mert nem érdekelnek a tini drámák, főleg nem az Övüké nem érdekel, míg nem nekem kell a zokogását hallgatnom.
- Te addig ki nem teszed a lábad, míg nem lesz ragyogó csillogás és rend. Felforgattad az életemet, de a lakásomat nem hagyom. – széles mosoly jelenik meg az arcomon. Mert hát én vagyok a nagytestvér, tetszik, nem tetszik, azt kell csinálnia, amit én mondok. Mert anyáék nem hiszem, hogy egyhamar haza jönnek.
- Tehát, én most elmegyek, meglátogatom a tékozló testvérünket, te meg rendet rittyentesz, mert viszem magammal a telefonod, a laptopod és mindent, amivel kapcsolatba tudsz lépni a barátaiddal és elfecséreld az időd. – megköszörülve a torkom nézek rá, mert nem akarok olyan lenni, mint anyáék, de nem bírom elnézni a mosatlant a nappali közepén. Szakmai ártalom.  
megjegyzés:  Crazy love   • ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
it's my own design





Tárgy: Re: Nattie & Emmett

Vissza az elejére Go down

Nattie & Emmett

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-