wicked games
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Latest topics
» Fabletown
by Vendég Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

» Marvel-Universe Frpg
by Vendég Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

» Superhero Academy
by Alice Murray Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

» Partner kereső
by Ashleigh Murray Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

» Avatar foglaló
by Ashleigh Murray Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

» Ashleigh Murray
by Heather Keeser Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

» Asgard
by Vendég Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

» Nightmares frpg
by Vendég Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

» Liam Sawyer
by Liam Sawyer Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

» Mavis Riona Hazeldine
by Mavis R. Hazeldine Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

» Connor;
by Shaw Fairley Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

» Mrs. Wilder
by Mason Wilder Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

» Mason.
by Jewel Marano Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

» Szexi tanárbácsi
by Heather Keeser Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am

» Tristan Thorne
by Tristan Thorne Kedd Márc. 21, 2017 8:52 pm

© Credit
Szeretnénk megköszönni mindenkinek a szorgos és kemény munkáját az oldal átalakításával. Dzsininek a csodás diziért, Saya-nak pedig a fenomenális fejlécért. A képek a Google keresőjében mind megtalálhatóak. A leírások, és újítások Jewel és Emmet szellemi tulajdona. Amiben még előfordulhat Dwight ötletei is, melyeket tovább vitt a saját oldalára; Ancients' Haven-re.

Share|



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
it's my own design


Vendég



Tárgy: Wes & Nattie Szer. Feb. 22, 2017 10:16 am

Wes & Nattie
Berúgni csak mértékkel és szépen ahogyan csillag megy az égen...vagy valami hasonló bölcselet, de az is lehet, hogy már keveredik a  fejemben minden. Nem csoda. Ez a buli ma a szokásosnál is kiszámíthatatlanabbra vagy jobban mondva általam mértéket nem ismerőre sikeredett. Nem, egyáltalán nem ittam sokat, csak egyszerűen túl gyorsan, túl erőset és túl hirtelen. Persze azért ez nem mindennapos ám. Úgy értem ha valahova elmegyünk akkor én ilyen szakaszos hepajkodó vagyok. Megvan az induló lendület, legurul néhány pohár, aztán elvagyok a sarokban a mobilommal és persze azzal, hogy két percenként rápöttyintsek valami okosságot a bátyámra. Gyanítom imád ezért (vagy nem). Arra a bátyámra aki a hétköznapokon kihúzhatná a karót a seggéből, aztán persze ha két szép lábat lát, akkor mindjárt kibújik belőle a vadászó pasas. Szép minta mi? Na aztán ott van a másik bátyám akinek kapcsolata a múzsákkal és a piákkal konstans összekapcsolódik. Igaz, vele az apánk nem közös, de ettől még a bátyám. Slussz. Mindkettejüket imádom, és ezen még az a tény sem változtat, hogy egyszerűen még mindig gyerekként kezelnek helyenként. Mondjuk ez függ napszaktól és persze az én viselkedésemtől is. Gyaníthatóan ha a ma este után így állítanék haza, akkor Emmett nem csupán lecsapna rám a családi vasszigorral, mely szerint az elkövetkezőkben nem hajlandó finanszírozni a bulizásomat, de mellette még hallgathatnám a kioktató szöveget arról, hogy egy magamfajta lánynak mit illik és mit nem. Hagyjuk már a szentbeszédet! Nem mintha Wes-el jobban járnék, de ha éppen olyan hangulata van, és megszállja a zen, akkor talán hajlandó lesz a mai estén a kanapéján elviselni. Merthogy az est előrehaladtával, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy erre lesz szükségem. Szóval ma este valamiért a szokásosnál is jobban elengedtem magam, azt hiszem az utóbbi hetek vizsgái és persze a rengeteg előadás betette a kaput. Próbálj meg egy full beszédhibás pösze előadót egy héten keresztül, napi négy órában elviselni úgy, hogy nem akadsz ki! Mellette egy menopauzás vizsgáztatót, meg egy olyat, aki még mindig az érettségi öltönyét hordja, kicsit rosszabb kiadásban mint Bon Scott (gyk.: az ACDC énekese). Első lendülettel megpróbáltam a lányoknál érdeklődni kinél aludhatnék. Eleve halott ötlet, merthogy a társaságban én vagyok a kakukktojás, aki éppen nem tölti be az oldalkocsi szerepét valami tesztoszteron huszár mellett. Összesítve ez a véleményem a barátnőim pasijairól. Szép test, agy meg zéró. Mondjuk ez is érdekes, mert egy szórakozó helyre jövünk, de külön bulizunk. Én nem értem ebben a logikát de biztos én vagyok a hülye. Szóval a három lányból, három kilőve, hacsak nem vagyok olyan perverz, hogy beállok a sarokba kukkolni (nem, nem vagyok) vagy nem játszom el a lámpaernyőt kicsit nagyobb kiadásban.Marad tehát az egyetlen olyan verzió, amit nem igazán akartam meglépni, de úgy tűnik erre kényszerülök: Wesnél rágni a küszöböt, hogy ugyan engedjen már be egy éjszakára. Mondjuk arra még tippem sincs, hogy miképpen magyarázom meg ezt az egészet Emmettnek, de ezen ráérek majd akkor gondolkodni, amikor nem egy fészeknyi csibe visong a fejemben. Érzetre legalábbis ez valami ilyesmi. Hajnal kettő körül járhat az idő, és kifejezetten üdvözlöm a feltámadó new yorki szelet amely az arcomba vág, mikor kilépünk a szórakozóhely ajtaján. Még koránt sincs vége a bulinak, de a társaság nagy része, és ebben értendő mindenki akinek rendesen dübörögnek a hormonjai a másik iránt, úgy nem döntött, hogy ők márpedig hazamennek….és hát ott buliznak tovább. De jó nekem! Persze van választásom...ma este is itt volt az a fickó. Úúúúú ateisták jóistene! Továbbra sem vagyok képes megszólítani, de még a nevét sem kideríteni, pedig alaphangon ez nekem nem szokott soha problémát okozni. Most azonban az összes olyan verzió amit ilyenkor alkalmazni szoktam egyszerűen csődöt mondott. Szóval maradt a szokásos bazsajgás, szép mosoly (remélem szép és nem úgy nézek ki mint egy kacagó hiéna) és persze a felszívódás a végén. Addig nem jutok el, hogy egy méternél közelebb menjek hozzá. Tiszta ciki! Szóval mély sóhajjal tudomásul veszem, hogy ma ezt a lehetőséget is elba...ebaltáztam, és kuncsoroghatok Wesnél. Annyit sikerült elérnem, hogy Lola pasija...a franc se jegyezte még meg a nevét...valami elnök...izé...jaaaa megvan: Lincoln...szóval felajánlotta, hogy ha kell ekkor elvisz bárhova, csakhogy ne kelljen az éjszaka közepén taxival mennem. Egy jó pont neki. Megcéloztuk hát Greenwich Village-et, ami nem éppen arról híres, hogy az éjszaka közepén csak úgy minden veszélyérzet nélkül lehetne ott flangálni, de kocsival azért annyira nem vészes. Remélem. Ebben az éjszakai relatíve gyér forgalomban egy órán belül ott voltunk a bátyám háza előtt. Hát akkor szedjük össze szépen magunkat, és próbáljunk úgy bekopogni, hogy ne tűnjön fel: pár órája még a WC kagylóval ápoltunk szorosabb kapcsolatot. De miért beszélek királyi többes számban? Magam mögött még hallottam a járó motor hangját, és persze gyanítom ez azért lehetett, hogy meggyőződjenek róla, kisebb balesetek nélkül is képes vagyok eltalálni az ajtóig. Mondjuk majdnem sikerült fellöknöm valami cserepet, benne egy kazal dudvával, de még időben elkaptam, nehogy felboruljon, egy igazán minimális zörgést produkálva. Végül csak intettem egyet hátra, hogy okés, most már megvagyok, egyben vagyok, mehetnek.
Először kopogtatással próbálkoztam, aztán rájöttem, hogy éjszaka van, ha alszik esetleg, vagy elmerült valamiben….óbasszus, nem is jutott eszembe, hogy itt lehet nála….óóó de neeeeem, nem hiszem. Szóval inkább nemes egyszerűséggel ráfeküdtem a csengőre. Odabentről ez úgy hathatott mintha valami elmebeteg megkongatta volna a notre dame-i nagyharangokat az éjszaka közepén. Hogy fog engem szeretni! Úgy negyed órán keresztül játszottam a kopogtatás és csengetés kombinációját, mikor végül nyílt az ajtó. Meg sem vártam a kérdés, vagy esetleg annak a lehetőségét, hogy bármilyen kérdést nekem szegezzen egyszerűen átbújtam az ajtófélfát támasztó karja alatt, és már bent is voltam a lakásban. Ahol jelenleg egy aprócska lámpa szolgáltatta a fényt.
- Hello Wes! Bocs a késői vagy inkább korai betoppanásért de momentán nincs hol aludnom. Indokokat majd később.- mindezt egy szuszra hadartam el, egyelőre esélyt se hagyva neki, hogy megszólaljon, kérdezzen, tiltakozzon vagy bármi egyéb. Lerohantam mint egy hurrikán. Nem mintha alapvetően nem ilyen lettem volna a mindennapokban is.
- Ugye szabad a kanapéd? És van vaníliás tej a hűtőben? És nincs nálad senki? Éééééésss...amúgy zavarok?- na aztán itt vettem először egy nagyobb levegőt és talán itt volt először esélye, hogy belémfojtsa a szót.



Vissza az elejére Go down

it's my own design

avatar
Human



Tárgy: Re: Wes & Nattie Szer. Feb. 22, 2017 6:04 pm


Dolgozz sokáig. Olvass valami izgalmas könyvet. Tapadj rá a Netflix-re. Haldokolj kávétúladagolásban. Takaríts. Zuhanyozz. Érzed rosszul magad. Nézz pornót. Verd ki. Érezd egy picit jobban magad. Agyalj. Pakolássz. Igyál egy sört.

Szóval elég sok dolog van, amivel ébren tarthatod magad éjszaka. Az egész kreativitás kérdése, meg annak a hozadéka, hogy az utóbbi időben igen csak felborult a napirendem. Van, hogy hajnalban fekszem, van, hogy már délután, sőt, igen csak szakaszosan alszom, minden apró zajra felocsúdok, mint valami szerencsétlen pillangó, akit nem hagynak a virágszálán nyugodni. Hahaha. Érezhetően ironikus voltam? Vagy kellően kétségbeesett?

Eljött az éjfél, aztán el is ment. Bezártam a böngésző ablakát valahol a videó felénél (hogy ez éppen pornó vagy Stranger Things volt-e, azt rád és a te fantáziádra hagyom), aztán csak kóvályogtam a házban a sörösüvegem nyakát szorongatva. Próbáltam magam hozzászoktatni az egyedüllét gondolatához, ami nyilván nem ment túl jól, ha azt nézzük, hogy hajnali egy is rég elmúlt már, én pedig egy szál pólóban, lanyhán iszogatva voltaképpen arról győzködtem magam, hogy nem is olyan szar az életem.
Nem akarok megint erre kilyukadni – pedig amúgy tagadhatatlan, hogy csak erre tudok kilyukadni – de olyan, mintha Lina nem csak azt az egybőröndnyi szarságát vitte volna magával, de az életem minden további értelmét is. Napról napra, sőt, voltaképpen percről percre rosszabbul éreztem magam, nem is azért, mert elment, hanem attól, hogy ennyire hiányzik nekem. Szarul voltam, és bűntudatom volt amiatt, hogy szarul vagyok, a bűntudattól pedig összességében csak még szarabbul lettem, szóval, mondhatni, beleragadtam valamiféle ördögi körbe. Akárhova fordultam a lakásban, minden Lina-ra emlékeztetett, mert, mondom, alig egy bőröndnyi cuccal tűnt el innen, bőven hagyott maga után nyomokat. Csak a legfontosabbakat vitte. A családjával közös képeit. A kedvenc ruháit. Az ékszereit – kivéve azokat, amiket tőlem kapott. Laptop. Töltők. Iratok. Meg mindenféle apró hülyeség, ami valamiért fontos volt neki. Egy régi játék, egy vacak dísztárgy, a fogkeféje és a testápolója. Aki nem ismeri Lina-t (mármint tüzetesen, olyannyira nagyon, hogy azt is tudja róla, mire szokott gondolni szex közben), az, a lakásból ítélve nem mondaná meg, hogy Lina tényleg örökre itt hagyta azt. Túl sok volt a házban belőle, a holmijából, a hajszálaiból, a szagából… és minél több részletet találtam belőle az otthonomban, annál inkább hiányoltam azokat a részeket, ahol én, és csakis én vagyok jelen. Mintha nem is a saját lakásomban lennék, hanem valami 0-24 Lina Múzeum egyetlen látogatójaként élném a mindennapjaim. Még úgy is viselkedtem, mint valami szaros múzeumban! A fehérneműs fiókja megérinthetetlen kiállítási tárgy lett, a könyves polchoz még annyira sem akartam hozzáérni, mint korábban bármikor, félve nyúltam be még a fürdőszoba szekrénybe is, nehogy egy ottfelejtett női borotvával vagy rúzzsal találjam szembe magam.
Éppen csak egy fokkal tette elviselhetőbbé ezt a nem múló, kínos helyzetet a kezemben lévő sör, de hát akármennyit ittam belőle, és akármennyi volt is még benne (vagy a társaiból a hűtőmben), abban azért biztos voltam, hogy önmagában ez nem lesz elég arra, hogy rendbe rakjam a…
Öhm…
Mit is kell rendbe raknom?
Akármit is csinálok, akárhogy is hitegetem magam, ennek vége. Megmondta ő is, megmondta mindenki más is. Lássuk be, minden, amit még tehetek, az az, hogy fogok egy tekercs szemeteszsákot és szépen kidobálom a holmiját. És hát erre mi lehetne jobb időpont a hűvös, hajnalba forduló éjszakáknál?
Nos, valószínűleg a „bármikor máskor” a legpontosabb válasz.
Hiába a hangulatfestéshez felrakott zene – Nico és Velvet Underground, ami oké, effektíve nem adja vissza a hangulatot, de a Sunday Mornings az egyik kedvenc dalom – meg az elszántság meg minden, nem jutottam tovább a zoknis fióknál. Olyan… hülyén éreztem magam. Ki a franc dob ki alig használt zoknikat a szemétbe? Biztos van valami más, legális útja is, hogy ettől megszabaduljak, csak még rá kell jönnöm, hogy mi az.
Garázsvásár?
Manhattanben?
El is ajándékozhatnám őket, nem?
„Helló, nem szeretnéd hajdani élettársam levetett bokazokniját?”
Felnyitottam egy újabb sört. Tanácstalanul álltam a komód előtt. És… nos, a semmittevésnek ez a formája aránylag sokat elvitt az életemből, és vitt volna többet is, ha az All Tomorrow’s Parties végeláthatatlan gitárriffjei közül nem hallom ki egyszer csak az ajtócsengőt. Az órára néztem. És megfagyott bennem az ütő. Komolyan, mintha egy szellemet láttam volna. És aztán percekig nem is mozdultam, a csengő pedig egyre-egyre tovább berregett, és akkor sem hagyta abba, mikor villámgyors mozdulatokkal felkaptam egy nadrágot, vagy amikor eszeveszett, de reménytelen mozdulatokkal megigazítottam a hajamat. Végigsimítottam az államon. Vagy a szakállamon, vagy mimen. A picsába, nem igazán van időm már borotválkozni, nem?

Nem tudom, miért hittem, hogy majd Lina lesz az ajtó túlfelén. Amilyen elborult gondolatnak tűnik most, pont annyira magától értetődő volt fél perccel ezelőtt. Mert hát ki más jönne ide ilyenkor?
Ki más? Hát, na, itt a szemem előtt a válasz.
Kissé eltátott szájjal néztem rá, és az első gondolatom az volt, hogy Nattie miatt micsoda energia pocsékolás volt nadrágot húznom. A második gondolatom az volt, hogy rá kéne csuknom az ajtót, mielőtt túl késő lenne. Csak hogy addigra már túl késő volt – valahol a nappali-előszoba közepén járhatott.
- Ööööö… - tanácstalanul megfordultam. Úgy néztem rá, mintha arra számítanék, hogy, ha eléggé koncentrálok, akkor egyszerűen eltűnik. Pedig valójában csak meglepett, mint ahogy bárki mást is meglepne, ha a kedvenc, kiskorú húga részegen betáncolna hozzá. – Hogy jöttél ide? És… és honnan? E… Emmett tudja, hogy itt vagy? Baszd ki! – sóhajtottam és becsuktam az ajtót utána. – Nem mászkálhatsz részegen a városban! Ezt már megbeszéltük, nem? – persze az sem kizárt, hogy ezt ő mondta nekem. - Legalább írhattál volna egy SMS-t, vagy… tudom is én.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Wes & Nattie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-