HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
*****
írta: Admin
Szomb. Nov. 10, 2018 5:25 pm

Fabletown
írta: Vendég
Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

Marvel-Universe Frpg
írta: Vendég
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

Superhero Academy
írta: Alice Murray
Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

Partner kereső
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

Avatar foglaló
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

Ashleigh Murray
írta: Heather Keeser
Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

Asgard
írta: Vendég
Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

Nightmares frpg
írta: Vendég
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

Liam Sawyer
írta: Liam Sawyer
Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

Mavis Riona Hazeldine
írta: Mavis R. Hazeldine
Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

Connor;
írta: Shaw Fairley
Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

Mrs. Wilder
írta: Mason Wilder
Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

Mason.
írta: Jewel Marano
Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

Szexi tanárbácsi
írta: Heather Keeser
Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am


Share | 
 

 Damien & Devin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Damien & Devin   Szer. Feb. 15, 2017 10:54 pm


but I can't stay mad at you

Türelmetlenül doboltam feketére festett körmeimmel az asztal lapján, szúrós pillantásokkal döfködve az előttem heverő vezeték nélküli telefont. Azon gondolkodtam, visszahívjam-e a fickót, hogy még egyszer jól beolvassak neki, de végül letettem a bosszúmról és megpróbáltam átgondolni, mihez kezdjek most. Hogyan képes egyetlen hívás keresztbe húzni hónapok gondosan felépített és kidolgozott tervét? Hogy akadna a torkán egy almacsutka az ilyennek! Még hogy én legyek megértő!
Látni akartam Damient. Beszélni akartam vele, dühöngeni, panaszkodni, aztán megnyugodni és megvigasztalódni a karjaiban. Mindig olyan jól értett ahhoz, mit mondjon; pontosan tudta, hogyan tud levenni a lábamról. Azt hiszem, tisztában van vele, hogy ha velem van, képes vagyok megfeledkezni nem csak a gondjaimról, hanem az egész világról. Néha úgy érzem, gyakran ellenem fordítja ezt.
Na nem, azt lesheted! - dühösen odébb toltam a telefont. Azok után, hogy képes volt megszegni a legfontosabb szabályaink egyikét, már nem bíztam benne. Nem bízhattam benne. Felpattantam a karosszékből és berobogtam a hálószobámba, az éjjeliszekrényen tartott noteszemért. Vadul lapozgatni kezdtem, neveket és telefonszámokat futottam át, majd húztam ki sorra egymás után. Túl sokat beszél, túl keveset beszél, megnősült, gyereke született, külföldön van... Hamarosan azonban rá kellett jönnöm, hogy senki sem elég jó. Hozzá hasonlítva nem. Persze, menj csak el hozzá, hadd lássa, hogy tényleg bármit elnézel neki! Miért nem könyörögsz mindjárt a bocsánatáért? Duzzogva ledobtam a noteszt az ágyra, és megfogadtam, hogy ez soha a büdös életben nem fog megtörténni.
Fél óra múlva fázósan fontam össze magam előtt a karjaimat, ahogy újra meg újra végigszaladt a tekintetem a klub bejárata fölé kifüggesztett feliraton. Lézengtek páran a bejárat körül, párokba, falkákba verődve. Magamon éreztem egyikük érdeklődő tekintetét, de semmi kedvem nem volt ezzel foglalkozni - habár azért egy fáradt, elégedett félmosolyt sikerült megeresztenem. Nem hiszem el, hogy ezt művelem. Hát fikarcnyi büszkeséged sem maradt? De ahogy eszembe jutott az a dühítő telefonhívás és a vörös köd ismét elöntötte az agyamat, gondolkodás nélkül beléptem az ajtón. Menet közben emeltem az arcom elé a szokásos maszkomat, gondosan rögzítve a zsinórját a tarkómon.
Tudtam, hogy itt van. Annyira a lételemévé vált ez a hely, hogy el sem tudtam képzelni ez idő tájt máshol. A klubba belépvén mégis megingott az a fene nagy önbizalmam egy pillanatra. A józan eszem harcolt a sértett büszkeségemmel, míg egész egyszerűen csak egy ölelésre vágytam. Komolyan fel kéne vennem egy alkalmi ölelgetőt, aki egész nap követ mindenhová, és ha szükségem van rá, odajön pátyolgatni.
Na jó, ez elég bizarr.
Meg nekem amúgy is Damien kell. Ő kellően izmos, de nem zavaróan, a mellkasa kemény, de elég puha ahhoz, hogy ne zsibbadjon el az ember, amikor rajta alszik. Tökéletes párna lenne, ha nem horkolna néha. De ezzel együtt is igazán aranyos tud lenni, amikor alszik.
Igen, ez az igazán beteges. A szemem forgatva a pulthoz indultam inkább. Ha az ember csatázni készül, nem árt, ha néhány felessel megalapozza a harcot. Különben is, itt adják a város második legjobb amarettóját, amit egyetlen épeszű alkoholkedvelő sem hagyna ki. A legjobbat persze én magam készítem. Így hát sietős léptekkel átvágtam a közösségi részen, és szinte egyből ki is szúrtam őt.
Utáltam magam, amiért a szívem kihagyott egy ütemet a látványától, de leginkább őt gyűlöltem azért, mert mindig ilyen jól kell kinéznie. Megacéloztam magam, és anélkül, hogy egyetlen pillantásra méltattam volna, makacsul felszegett állal folytattam az utamat. Letelepedtem a bárpulthoz, megrendeltem az italomat és igyekeztem úgy tenni, mint aki nem egy előre kiszemelt mintát akar bámulni az egyik gyűrűjén egész este. Pedig pontosan ezt csináltam, a gondolataimba merülve forgattam a középső ujjamon a kis ékszert, és közben idegesen vártam. Olyan ez, mint a vadászat, mint az éhes cápák előtt vízbe keveredő vér; ki kell vetni a csalit és várni, hogy a vad rákapjon.
Tudtam, hogy észrevett. Abban azonban nem voltam biztos, pontosan melyikünk is a vad.

621 szó;

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   Csüt. Feb. 16, 2017 9:52 pm
maybe you don't know yet but i own you

Édes parfüm bódító illata keringett a levegőben, a zene dübörgése pedig kellemesen cirógatta fülem, bár legkevésbé sem azzal voltam elfoglalva, mi szól. A társaság, mint mindig érdekesebb és izgatóbb volt annál, hogy elvegyüljek a tömegben és azt a fajta játékot játsszam, amiben már évszázadok óta legyőzhetetlen vagyok.
Pár percig tartó szemezések. Édes bókok suttogása egy sötét sarokban. Az alkohol íze a számban. Aztán már csak a fehér lepedők között elnyúlva találom magam, kócos, zilált hajjal, miközben a tőlem telhető legvágyakozóbb pillantással nézek a fölém tornyosodó személyre, s érzem, hogy szép lassan feléget a sóvárgás, s szenvedély nyújtotta gyönyör minden egyes alkalommal, ahogy kínzó módon, épphogy csak érintve a bőröm végigsimít rajtam. S ahogy megérzem puha ajkak apró csókját. Nekem pedig jelként hagyja el számat a torkomból felszakadó, mélyről jövő érzéki sóhaj, mely arra utal, hogy nem bírok tovább várni.
Más esetben pedig én vagyok az, aki mohón esve a másiknak, szenvedélyes vadsággal, s mégis bizsergető finomsággal érem el, hogy könyörögjön, amiért nem bír tovább várni és minden további időhúzás nélkül engem akar. Egész éjszakára, míg végül a kielégültségtől kábán bámulva a napfelkeltét húzza fel a nadrágját, hogy visszatérjen a szürke hétköznapokba, mintha kulturált emberként az érzelmek halmozása helyett egy film társaságában töltötte volna az estét, hogy aztán kora éjszaka lefeküdjön aludni, hogy reggel kitűnő formában jelenhessen meg a boltban, munkahelyen, találkozón vagy egyszerűen csak a családja előtt.
Minden este ugyanaz a körforgás, csak az általam játszott szerep más. Mindig olyan vagyok, amire épp szüksége van a másiknak. Nekem aztán teljesen mindegy, a lényeg mindenhogy ugyanaz. Minden átkozott este eljátsszuk, hogy nem számít a holnap, s nem számít semmi azon kívül, hogy egymásra hangolódva küzdünk a felső pozícióért, miközben összegyűrjük a lepedőt magunk alatt. Ugyanaz a játék, ugyanazok az emberek, ugyanazok a ledobott álcák. Mindig én vagyok az, aki egyedül marad a végén, s mégis mindig én nyerek.
Legyőzhetetlen vagyok, s mégis vesztes. Vesztes, amiért képtelen vagyok kiverni egyetlen nevet a fejemből. Megszállottan hajkurászom gondolatban azokat az emlékfoszlányokat, melyek fel-felvillannak, ahogy magam elé képzelem azokat a sokat mondó íriszeket, amik miatt elhiszem, hogy valóban ez a lelkünk tükre. A magány, az egyedüllét, az a sok felszínre törni készülő érzelem, a reményvesztettség a szerelem irányában, a kiábrándultság, s minden, ami számomra már-már fizikai fájdalmat okoz még akkor is, ha csak rágondolok. Mégis érzem, tudom, hogy valójában az, amit bizonygatni próbál, tényleg ott van benne, de nem látja tőle mindazt, ami igazán fontos lenne.
Hátradőltem a kanapé támlájának, miközben visszatettem az előttünk lévő asztalra a koktélomat, és hagytam, hogy a körülöttem lévő nimfák visszabújva hozzám simogassanak, ellepjenek puha csókokkal, vagy édes hangon suttogjanak valamit, ami normális esetben arra késztetne, hogy mindhárom gyönyörűséget invitáljam meg a kedvenc szobámba, ami szinte már az én ízlésem szerint van berendezve, s másnak bejárása sincs oda. Most mégis szüntelenül csak az járt a fejemben, hogy a szabályszegésem ára ismételten egy hetes büntetés, mivel nem hív, nem keres, és még csak a klub közelébe sem jött.
Bármennyire is élveztem az új arcokat, az izgalmasabbnál-izgalmasabb játszmákat, s az ismeretlen nyújtotta szépségeket – másra vágytam. Valami megszokottra. Valami biztonságosra. Valami állandóra az életemben. . A beszélgetéseinkre. A szexre. Arra, hogy belekezdhessek a terveim véghezvitelébe. Találkozni akartam vele. Ezért is keltette fel azonnal a figyelmemet egy ismerős személy, a megszokott stílussal és azzal a maszkkal, amit ezer közül is felismernék, hiszen volt alkalmam olyan részletességgel megfigyelni, hogy még egy műelemző is megirigyelné, mikor először találkoztunk. Pillanatok alatt sikerült az érdeklődésem a nimfák csábításáról valaki másra terelni.
Egy elégedett fél mosollyal az arcomon álltam fel, mindenféle magyarázat nélkül, miközben egyre csak az járt a fejemben, hogy a vonzerőm még mindig legyőz minden alattomosságot, amit elkövetek. Engem nem érdekel, ha nem engem akar, hanem csak használni, legyen ennek bármilyen oka, úgyis érzelemmentes kapcsolatról van szó kettőnk között. Az egyetlen, ami számít, hogy itt van. És mondjon bármit, miattam van itt.
Mikor végre elértem, mindkét tenyeremmel felsimítottam a hátán, hogy aztán a válla felett átnyúlva lecsúsztathassam kezeim a mellkasára, félig átölelve őt. A hátának simulva hajoltam a füléhez:
- Hiányoztam? – Suttogtam szinte dorombolva, továbbra is egy mosollyal az arcomon, mely biztosra vettem, hogy kihallható volt a hangomból. Elégedettség és öröm töltött el, amiért egy hét várakozásba telt csak, hogy feladja a duzzogását és végre eljöjjön hozzám. Be kell vallanom magamnak is, hogy épp annyira hiányzott, mint amennyire valószínűleg én is neki – másképp nem lenne itt.

719 szó; Crazy love  
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   Pént. Feb. 17, 2017 12:37 am


but I can't stay mad at you

Már azelőtt megéreztem a közelségét, hogy hozzám ért volna. A győzelem mámorító íze lepte el a számat, vagy talán csak az amaretto, magam sem tudom, de örültem, hogy háttal ülök neki, így nem láthatta az arcomon szétterülő, diadalmas mosolyt. Jól esett, hogy annyi arctalan ember közül felismerte az enyémet, hiába takarta maszk. Jól esett, hogy azonnal ott hagyott mindent és mindenkit, csak hogy újból velem lehessen. Vagy hogy megint felbosszantson valamivel, duruzsolta egy halk, gonosz hangocska a vállamról, mire rögtön leolvadt a mosoly az arcomról.
Csontjaim masszává olvadtak az érintése alatt, behunytam a szemem és csak élveztem fölfelé vándorló tenyerét, mely végül megpihent a mellkasomon. Öntudatlanul is hátrébb dőltem annyira, hogy hátam kemény mellkasának tudjam támasztani. Beleborzongtam a közelségébe, a hangja ércességébe, és nem sokon múlt, hogy ott helyben mindent bevalljak.
- Hát persze. Még képet is festettem rólad...  - feleltem fancsali mosollyal. A poharamban összekoccantak a jégdarabok, ahogy a számhoz emeltem. - Amin egy medve hág.
Elbűvölő mosolyt villantottam rá a vállam felett, melyben ott lapult az elmúlt hét minden csepp sértettsége. Szerettem volna, ha szavaim mélyen a bőre alá hatolnak és felsebzik, hogy legalább ennyiből úgy érezhessem, ő is ember. Néha az az érzésem volt, hogy egy másik bolygóról tett kirándulás során véletlenül lekéste a hazainduló űrhajót, a családja meg elfelejtett visszajönni érte. Néha úgy éreztem, olyan különböző, olyan más - de talán csak én magam voltam nem ide való. Miért olyan nehéz betartani egy játékot, amelynek ilyen egyszerűek a szabályai?
- Megtennéd, hogy leveszed rólam a kezed? Nem szeretném, ha mások félreértenék. Rontaná a ma esti esélyeimet.
Gonosz játékot űztem. Előbb becserkésztem, aztán bántottam, most pedig fel akarom szítani a benne lappangó tüzet. Azt akartam, hogy féltékenységgel bűnhődjön, amiért megpróbált uralni és kisajátítani. Vagy talán csak abban bíztam, ha elég sokáig gonoszkodom vele, kiábrándul belőlem és véget vethetünk végre az egésznek. Véget kéne vetnünk neki, mielőtt még... De hát az úgysem következhet be, nem igaz? Hogy lenne képes bárkit is szeretni valaki, aki soha egy csepp szeretetet sem kapott? Akkor meg mitől félek ennyire?
- Na és én hiányoztam neked? - gunyoros kérdésemet azonban egyetlen kézmozdulattal meg is feleltem, ahogy célzottan a hátrahagyott nőcskéi felé intettem. Fancsali grimaszt vágva eszméltem rá, hogy ez az ártatlannak indult kérdés sokkal több féltékenységet tartalmazott, mint amennyit belőle próbáltam meg kicsiholni. De akkor is, hogy lohadna le neki egy életre! Be sem tettem ide a lábam az elmúlt héten, és az egyetlen intim élményem egy meztelen csirke felaprítása volt a szombati ebédemhez. Ő meg közben itt fűvel-fával... Ha pótolható vagyok, akkor miért nem bírja tiszteletben tartani a magánéletemet?
Szemforgatva meghúztam inkább az italomat. Édes íze végigmarta a torkom, de közel sem volt olyan erős, hogy extázisba taszítson. Még ráhangolódni is kevés volt, így hát megrendeltem a következő körömet, tisztábbat, erősebbet. Be akartam rúgni, mert józanul nem lehet elviselni ezt a helyet.
Ezt az embert.
Ennek ellenére megfogtam a karját akár menni, akár maradni készült. Némán kértem csak, hogy üljön le mellém, és csak reméltem, hogy megteszi. Látni akartam, és ha már itt volt, akkor eldöntöttem, hogy megnézem magamnak. Az állához nyúlva felemeltem az arcáról a maszkot, feltoltam a homlokára és csak néztem, néztem őt csendben, és éreztem, hogy a tequila kezd hatni, zsongott a fejem, nem, ő kezdett el hatni...
- Nem miattad jöttem, szépfiú. Magam miatt.
Újból eszembe jutott a telefonhívás, mire elfehéredtek az ujjaim a poháron, úgy megszorítottam. Az arcom is elkomorult, vonásaim elmélyültek, tekintetem villámokat szórt arra az ártatlanul árválkodó mintára a gyűrűmön, majd egyetlen elszánt lendülettel felhajtottam egy kortyra az italom maradékát. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, még ha ehhez magának az ördögnek is kell eladnom a lelkemet.
Letettem a kiürült poharat magam elé, majd a székről lemászva felmarkoltam Damien felsőjét. Túl sok a játék, túl sok az intrika, az agyalás, a szájtépés... Csak essünk túl rajta, emésszen el megint a vágy mindkettőnket, essünk bűnbe együtt újra és újra, míg el nem feledkezem erről a pokoli világról, melyben lélegezni vagyok kénytelen. Parancsolón, akaratosan toltam rajta egyet.
- Menjünk hátra.
A bárpultnál iszogatni és egymás lelkét ápolni, ez valahogy annyira nem illett hozzám. El akartam mesélni Damiennek, mi bánt, de nem akartam, hogy közben a kapcsolatunk többnek tűnjön, mint ami valójában. Fussuk le előbb a hivatalos köröket és adjuk meg egymásnak, ami jár. Talán ő könnyedén talált más játékszert helyettem, de én már egy hete éhezem...

718 szó; túl gonosz?  csillogószemek

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   Hétf. Feb. 20, 2017 3:25 pm
maybe you don't know yet but i own you

Amennyire csak tudtam, simultam a hátához és legszívesebben ott helyben nekiestem volna, hogy legalább néhány apró csókkal halmozhassam el, de a maszk gátolt benne. Így beértem azzal, hogy mellkasán végigsimítva megtaláltam az ing felső gombját és egyetlen gyors mozdulattal kibújtattam a helyről, kissé szabadabbá téve a mellkasát, mintha csak az első jelet próbálnám közvetíteni felé, ami annyit jelent, hogy el akarok tűnni mások tekintete elől, hogy ismét vad csókjait érezhessem ajkaimon, amit meg kellett vonnom magamtól pár napig.
Kicsit úgy éreztem magam, mintha átvettem volna a szerepét, és valamiféle hatással lenne rám, aminek képtelen vagyok ellenállni. Mintha kivételesen az ő kezében lenne az irányítás, és marionett bábuként próbálna rángatni egész este. Szinte már láttam magam előtt. Talán hiba volt belemenni ebbe, de nem bírok magammal.
Ujjaimmal megtaláltam a következő gombot, azonban pillanatokon belül megállítottam a kezem, ahogy végül megszólalt. Milliméterekkel hátrébb húztam tőle a fejem, hogy szembe tudjak nézni vele, mikor láttam, hogy mozdul. Normális esetben nem hagynám, hogy bárki ilyeneket mondjon, még tőle sem viselem el. Mégsem fordítottam neki hátat sértődötten, hogy visszatérjek az elbűvölő társaságomhoz, amit magam mögött hagytam a kedvéért.
Már épp visszavágtam volna valamivel, miközben megjelent egy önelégült mosoly az arcomon, mert már előre láttam, hogy ezt a csatát ismét én fogom nyerni, és szempillantás alatt sikerül ráébresztenem, melyikünk hol is áll pontosan. De mielőtt ezt megtehettem volna, újból bevitt egy találatot, ami leginkább az egómat érintette. A mosolyom a másodperc tört része alatt tűnt el az arcomról, és éreztem, hogy vér szökik az arcomba, amiért a megalázottság hűvös szellőként süvített végig bennem. Egyetlen alkalom sem volt még rá, hogy a kiszemeltem egyáltalán elküldött volna, nem hogy ilyen módon.
Szótlanul húztam el róla a kezeim, hogy pár lépéssel eltávolodva mellé kerüljek. Valahol megértettem a dühét, azonban én állítottam fel a szabályokat, ami azt jelenti, én vagyok az egyetlen, aki megszegheti őket. És ha megteszem, egyszerűen bele kell törődnie, vagy sértődötten maga mögött hagynia mindazt, ami kettőnk közt van - a nagyobb veszteség nem engem érne, és ezt ő is tudja. Ezért nem is értettem, hogy merte venni a bátorságot, hogy ilyen stílust engedjen meg velem szemben. Mégis mit akart bizonyítani ezzel?
- Van egy rossz hírem, Devin – vettem erőt végre magamon, hogy a belém fojtott szavaim végre elhagyhassák az ajkaimat. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, miközben mélyen a szemeibe néztem, hogy vegye a lapot; kettőnk közül nem én vagyok a másik játékszere. – Itt mindenki tudja, hogy az enyém vagy – szinte csak suttogtam, olyan magabiztossággal, hogy reméltem, sikerül kicsit visszavennie, hiszen mindketten tudjuk, ez nem feltétlenül jelent jó dolgokat, ha a kapcsolatunkat tekintjük.
Kérdése hallatán hátra pillantottam a nimfákra, akik azóta is csak minket bámulva várták, hogy visszamenjek közéjük – legalábbis a viselkedésük, a sóvárgó tekintetük és a kurvásabbnál kurvásabb mozdulataik mind erre utaltak. Más esetben zavart volna, és mérhetetlenül bánnám is, hogy kihagytam egy hármas szórakozást, de volt valaki, aki egész héten sokkal jobban lekötötte a gondolataim, s most végre itt volt. A mérleg egyértelműen felé billent, bár magam sem tudom, miért. Azt hiszem, részemről ez nem is csak a szexről szólt, inkább arról, amit meg akartam neki mutatni, de mégsem állhattam elő a szerelem szépségeivel csak úgy a semmiből. Inkább megadom neki, amire vágyik, mindketten csak nyerünk, s közben felnyitom a szemét, hogy a világ sokkal érdekesebb annál, mint ahogy éli.
- Mit vársz tőlem? Ez a munkám – néztem rá végül ismét. Ez nyilván túlzás volt, hiszen senki sem fizetett egyetlen éjszakáért sem, amit eltölthetett velem, ahogy a szerelemért sem, de hiába az emberi élet, még mindig a szerelem és a szexuális vágy istene vagyok. Örömömre szolgál, ha beavathatom az embereket, vagy bárki mást a földön túli élvezetekbe. – Ez viszont nem jelenti, hogy nem hiányoltalak a héten. Te is tudod, hogy te vagy a kedvencem – az okát magamnak sem tudtam volna megmondani, de tényleg így van.
Gyengéden a karjára simítottam, majd a vállán pihentetve kezem, kicsit közelebb húzódtam hozzá ismét. – Megígérted, hogy nem leszel féltékeny. – Bár ilyesmiről nem volt szó konkrétan, de azt hiszem, az érzelemmentes szex kapcsolatba ez is beletartozik. Ő pedig látszólag bárhogy is próbálta ezt titkolni, vagy akár tagadni is, féltékeny volt. Az már más kérdés, hogy önmagának bevallja-e egyáltalán.
Egy hosszabb szünet után végül megtört a jég, én pedig elégedetten foglaltam helyet a mellette lévő széken, s szótlanul hagytam, hogy lekerüljön arcom elől a maszk. Szívesen megcáfoltam volna az állítását, elég lett volna egy tükröt mutatnom felé, de ahogy láttam változni a vonásait, jobbnak láttam, ha csendben maradok. Valami nincs rendben – futott át pillanatok alatt a fejemben, de nem volt időm ezen gondolkozni.
Akaratosan markolt a felsőmbe, én pedig készségesen hagytam, hogy ezzel párhuzamban lehúzzon a székről. Kicsit még tetszett is, az a fajta tűz és vadság, ami hirtelen a hatalmába kerítette, s olyan módon kezdett hátrafelé tolni, mintha minimum nem lenne holnap. Ha ő így akar játszani, játsszunk így. Hamar megadtam magam a parancsoló mozdulatoknak, s a szavainak. Engem nem érdekel, ha csak használni akar. Elvégre erről szól ez az egész.
Megadva magam hátráltam, majd az ajtó előtt lerántottam róla az álarcot, ami elfedte előlem arcának szinte minden egyes részletét. Alaposan szemügyre vettem újra a vonásait, miközben nyitottam magam mögött az ajtót, hogy eltűnhessünk mások elől a négy fal között. Odabent a zenének csak tompa, halk dübörgése hallatszott, ami épp elég volt arra, hogy normális hangerőben tudjunk beszélgetni, és tökéletesen kihalljam minden egyes nyögését, ami el fogja hagyni a száját még az este folyamán.
- Valami baj van – jegyeztem meg végül, mielőtt bármibe belekezdhettünk volna, mert nem bírtam a kíváncsiságommal. – Mi történt? Mi bánt? – Kérdeztem rá, ha esetleg nem lett volna elég egyértelmű, hogy tudni akarom, mi zaklathatta fel ennyire.
Bármi is történt, hálát adtam Zeusznak, hogy rajtam akarja levezetni a feszültségét, hiszen már a gondolat is izgató volt számomra, ahogy elmémbe kúszott a tény, milyen fantasztikus estének nézünk elébe. Feltéve, ha nem megy át az egész valamiféle „öntsük ki a lelkünket egymásnak” beszélgetésbe.
Mindeközben éhes vadmacska módjára húztam szét felsőteste előtt az inget, majd mindkét kezemmel lassan felsimítottam a hasfalán, kitapintva mind a hat kockáját, izmos mellkasát, végül a vállához érve egy gyors mozdulattal lerántottam róla az inget és hagytam, hogy egy játékos mosoly terüljön szét az arcomon.
- Szóval magad miatt jöttél – szólaltam meg ismét, utalva a kinti beszélgetésünkre. – Rám bármikor számíthatsz, ha lazítani szeretnél – mondandóm közben már nyúltam is le az övéhez, amit azonnal ki is csatoltam és alsó ajkamra harapva bámultam végig a szemeibe, s figyeltem, ahogy a szoba vörös fényei táncot járnak íriszeiben.
Hagyni akartam magam neki. Át akartam adni az irányítást, de bárhogy is szerettem volna, ez nem ment ilyen egyszerűen. Úgy döntöttem, inkább megvárom, mit tervez pontosan és engedelmeskedek minden egyes akaratának.

1 098 szó; feleslegesen hosszú reag, egyáltalán nem kell ennyit visszaírnod. :')  
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   Hétf. Feb. 20, 2017 8:23 pm


but just know, you

never met somebody like me before tho

Nem véletlenül becéztem szépfiúnak. Csak jön, teszi a szépet, és azt hiszi, nem, pontosan tudja, hogy néhány bűvös érintés és egy széles, kisfiús mosoly rendbe hoz majd mindent. Hogy elég a gombjaimmal játszania, elég a leheletét éreznem a bőrömön, és az ősi vágy máris felülmúl mindent, elfeledteti az önkényes húzásait, az összes birtokló szót. Nagy francokat, nálam ugyan nem.
Jó, de, igen. Pont ezért lett szépfiú, és pont ezért lett egy egészen kis részem az övé. Mert tudja, hogyan szerezhet meg magának, és ha hűtlenségünk tévútra is vezet, a bennünk izzó tűz, mint valami mágnes, újra és újra egymás karjába sodor minket. Szerinte ez a szerelem, szerintem ez fényévekre áll attól, ez csak fortyogó vágy, nem több kémiai anyagok reakciójánál.
Megpróbáltam átvenni felette az irányítást. Az ágybeli szerepeink egyáltalán nem érdekeltek, akkor és ott akartam lesöpörni, amikor két lábon a földön áll. Be akartam bizonyítani neki is és magamnak is, hogy nincs szükségem erre a kapcsolatra, és nem hagyom magam újra és újra elbűvölni. Hogy nem állok be azok közé, akik bolondulnak érte, akik bármire hajlandóak lennének a mosolyát látva, és akik feladják a saját elveiket csak azért, hogy vele legyenek. Mégis itt ültem a klubban, és pontosan arra vágytam, ami ellen minden erőmmel tiltakoztam: a figyelmére, a törődésére, a szeretetére. Épp úgy ki akartam sajátítani, mint a mindenfelől éhesen fürkésző szempárok tulajdonosai, akik irigyen lestek minket. Rám voltak féltékenyek, és természetesen ismét ellent mondtam magamnak, amiért ez tetszett. Őrjöngjetek csak! Az enyém, és nekem nem kell.
Már épp rácsaptam volna a kezére, megelégelvén a vetkőztetést, amikor magától is megtorpant. Röviden mérlegeltem, túllőttem-e vajon a célon és sikerült-e annyira megbántanom, amennyire sosem akartam volna, de aztán a sértettségem győzött. Túl fogja élni.
- Tényleg? Ezt most hallom először - ártatlan mosollyal kortyolok az italomból, mégsem tudom teljesen leplezni az idegességemet. A képébe akarom vágni, hogy én ugyan nem vagyok senkié, engem nem birtokolhat senki, még az sem, akinek megengedném. Hiszen pont erről szól az egész, a szabadságról, az érzelmek nélküli együttlétről. Minden csak egyetlen éjszakára szól, míg vele vagyok, hajlandó vagyok átadni magam neki, de amint csitult a vágy és elillant a kéj, úgy épp annyira vagyok magamé, ahogy ő sem tartozik hozzám többé. Ezek után még van képe eltorzítani a valóságot mások előtt? Mégsem mertem megszólalni, és igen, ez engem is meglepett. Nem mertem. Sosem féltem még Damientől, sosem adott rá okot és soha nem is gondoltam rá, hogy tartanom kéne tőle, de a zsigereimben éreztem, hogy más, és ennek nincs köze ahhoz, milyen keveset tudok róla, milyen jól működik köztünk a kémia, vagy épp milyen titokzatos tud lenni. Ez valami mélyebb volt, egy ösztön, egy korlát, szöges kerítés a tudatalattim körül, mely sejtett valamit, amit én nem, és azonnal visszafogott, mielőtt átléptem volna a határt. Fel akartam bosszantani, ki akartam hozni a sodrából, hogy letörölje végre azt a bugyuta vigyort az arcáról és megmutassa az igazi énjét, amely büszke, elvesz és nem osztozik. Mégsem mertem.
- Cöh- gúnyosan felhorkantam, amikor a munkáját említette. Pontosan erről beszéltem, minden olyan ködös, misztikus, ha egymás magánéletéről van szó, és ennek pontosan így kell maradnia. Nem hazudnék, ha azt mondanám, igenis furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mit csinálhat Damien, amikor nem a klubban üti el az időt, és milyen út vezetett a jelenlegi életviteléig. De más vágyni és más birtokolni; beértem a tudatlansággal.
- Ne hasonlíts hozzájuk - sziszegtem halkan a poharamnak. Nem néztem rá, nem akartam, hogy kiolvassa a szememből, amit már amúgy is tudott. Mi az ördögre voltam én féltékeny? Kire? Igyekeztem bemesélni magamnak, hogy a büszkeségemről van szó. Jobb vagyok náluk, több vagyok náluk, így aztán mélységesen felháborít, ha engem is az alkalmi játékszerei közé sorol. Tény, hogy amilyen rendszerességgel használom a testét, egyfajta munkaszerződés is létrejöhetett volna már köztünk, de csak azért, mert leragadtam az általa nyújtott gyönyöröknél, még nem jelentette azt, hogy egy lennék a kurvái közül.
Ez tagadhatatlanul féltékenység. Mikor süllyedtem idáig? Mikor lettek olyan ellentétes gondolataim, amelyek mellett már én sem tudok elmenni? Mégis mit érdekel engem, Damien miféle kategóriákba sorol, hogy ezek az arctalan emberek egy füstös klubban mit hisznek rólunk? Csak az kéne, hogy számítson... Nem, semminek sem kéne számítania. Ez csak játék, és ha Damien kedvence vagyok, hát ő úgy az enyém. Mekkora kétszínűség szentnek beállítani magam! Az erkölcs meg én egy ideje már nem állunk köszönőviszonyban egymással.
Le akarom rázni a kezét, helyette azonban megfogom azt, ujjaimmal körbezárom nagy, meleg tenyerét, és gyengéden megszorítom, mielőtt leemelném a karomról. Halványan rámosolygok.
- Nem vagyok féltékeny. Rossz napom volt és rajtad vezettem le. Könyveld el a vörös betűs napok egyikének.
Azt reméltem, ha elengedem a haragot és megpróbálok nyugalmat színlelni, azzal eloszlathatom a tévhiteit, a kapcsolatunk pedig újra visszatérhet a normális kerékvágásba. Mit számít, hogy megszegett egy szabályt? Bűnhődött érte egy hetet, és többször úgysem fordul elő. Ha pedig mégis, ha azt veszem észre, hogy próbál belemászni az életembe, hát itt hagyom. Semmibe sem telne kisétálni az ajtón.
Semmit sem veszítenék, ugye?
Megnyugodtam kissé, amint becsukódott mögöttünk az ajtó. Levethettem végre a maszkot és odakint hagyhattuk az összes démonunkat. A legveszélyesebb idebent van, suttogott újból valami a fülembe, de nem törődtem vele. Vállaltam a kockázatot.
Tétováztam a kérdését hallva, és azon töprengtem, vajon miért. Azért jöttem el hozzá, hogy kiöntsem a szívem és ő meghallgasson, akkor most miért nem vagyok hajlandó beszélni? Tényleg ennyire bonyolult lélek lennék? Míg ezen kattogtam, időközben megszabadított a felsőmtől - erre csak akkor jöttem rá, amikor megéreztem forró ujjait a bőrömön. Meg-megugrott a hasizmom az érintése alatt, és egy hosszabb, valójában jó hosszú pillanatra behunytam a szemem. Már ennyitől éreztem, hogy a forróság átsöpör a testemen, és egy hét minden magányát lángra lobbantja. Fel sem néztem rá, ajkaim vakon keresték az övét, míg végül lágy, de türelmetlen csókban megnyugvásra leltem. A száján. Mily' költői.
Ahogy közelebb léptem hozzá, fedetlen mellkasom az övéhez préseltem, karjaim egyszerre indultak el fölfelé a karján, a könyökén, egészen a válláig, majd onnan a nyakán át a tarkójára simítottam, mind a tíz ujjammal beletúrva sötét hajfürtjeibe. Amint elváltak az ajkaink, kérés nélkül megeredt a nyelvem.
- Emlékszel arra a fickóra, aki fel akart vásárolni egy tucat képet tőlem, meg más művészektől, hogy egy nagyszabású jótékonysági árverést tartson? Na, az a p betűs...
Nem voltam még elég részeg ahhoz, hogy pöcsnek hívjam, de a szavak gátlástalanul buggyantak elő belőlem. Csak akkor akadt el a hangom, amikor megéreztem a kezét az övcsatomon, és ezt jelnek vettem, hogy tovább toljam az ágy felé. Ha nem ellenkezett, leültettem a szélére és szemből helyezkedtem el az ölében, térdeim közé fogva térdeltem fel a matracra. Élveztem, hogy magasabb vagyok nála egy fejjel, hogy ezúttal én nézek le rá, élveztem, hogy a testünk összesimul, haja puha tapintását az ujjaim alatt, csókja ízét az ajkamon, ahogy lehajolva újból megtörtem köztünk a távot. A kezem visszavándorolt a mellkasára és a felsőjének estem. Gyűlöltem a gombokkal bajlódni, teljesen ki tudta nyírni a hangulatot, ahogy egyesével ostromoltam őket, türelmetlenségemben egyre ügyetlenebbül. Inkább célzottan a derekára simítottam, megragadtam a felsője alját és felfelé kezdtem húzni. Átrángattam a fején és kifordítva félredobtam, hadd keresgélje majd reggel.
Segítettem neki feljebb mászni az ágyon, ami annyiból állt, hogy készségesen hagytam, hogy magával húzzon, és közben nem tehénkedtem rá. Végigcirógattam meztelen mellkasát, ujjaim kacér kört írtak le a köldöke körül, majd a térdelésbe belefáradva elhelyezkedtem az ölén. Tenyerem a mellkasának feszítve, szelíd erőszakkal nyomtam le az ágyra, újfent kiélvezve a látványt. Szerettem ezt a pózt.
- Kamu az egész. A fickó már rég csődbe ment. Leszerveztük az egészet, lefoglaltuk a helyet, beszereztünk mindent, szétküldtük a meghívókat, és a fő szponzorunk hetekkel az aukció előtt kiesett. Le kell fújni az egészet - zsörtölődtem. Az sem érdekelt, hogy az elmúlt percekben mindent megtettem azért, hogy elüldözzem Damient. Most csak mondtam és mondtam, áradtak belőlem a szavak, azt sem bántam, ha a sok szitokból (hogy égetné le a kettőhúsz a haját! Hogy olvasná le a Göncölszekér alvázszámát!) Damien nem tudta kihámozni a lényeget.
- Ez az egész a jótékonyságról szólna. Gyerekekről, érted? Hát miféle s betűs - seggfej - képes árvákkal szórakozni?
Még mindig borzasztóan dühített a dolog, de máris sokkal jobban éreztem magam, hogy elmondhattam valakinek. Nem, ez így nem igaz: az segített, hogy Damien hallgatott meg.
- Nem fogom hagyni, hogy elcsesszék az egészet. Megcsináljuk azt az árverést, még ha autómosással is kell összeszednem rá a pénzt. - zártam le a témát, habár elszánt ígéretem ellenére Damien talán ismert eléggé ahhoz, hogy kiérezze a költői túlzást a szavaimból. Nincs az az ég, hogy idegenek autóit suvickoljam. Egyrészt lepattogna a lakk a körmömről, másrészt a legócskább flitteres gatyám sem méltó arra, hogy vegyszeres vízben ázzon, harmadrészt meg nem és kész. De ha ezt nem is voltam hajlandó bevállalni, komolyan gondoltam, hogy elmegyek a végsőkig.
- Ne bízd el magad, szépfiú - megemeltem picit a csípőmet, hogy hozzáférjek a nadrágjához. Az egyetlen gomb, amellyel hajlandó voltam Damienen vesződni, könnyedén megadta magát. - Csinos vagy, de egy üveg bourbon társaságát még nem múlod felül.
Végszóra, egyetlen mozdulattal lerántottam a cipzárt a sliccén. Játékos, hetyke mosollyal fürkésztem közben az arcát, és próbáltam nem elszégyellni magam, amiért valaki nadrágtalanítása már vakon is megy. Bizakodva vártam, hogy visszamosolyogjon rám és jelezze, a hét kihagyás és a csúnya indítás ellenére lassacskán talán újból minden rendben köztünk.


1528 szó; már most imádom őket Crazy love

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   Kedd Feb. 21, 2017 10:24 pm
maybe you don't know yet but i own you

Éreztem a szíve zakatolását. Ahogy tekintetünk akár csak egyetlen pillanatra is találkozott, végigfutott rajtam az a bizonyos bizsergés, ami miatt képtelen voltam visszafogni a vágyaimat, melyeket kénytelen voltam elzárni magamtól a hiánya miatt. Persze megfordultak az ágyamban az óta mások is, de hiába. Egyikük sem volt hozzá fogható, s talán már nem is nagyon akartam mást.
Azt akartam, hogy olyan személy legyen, aki bárkit és bármit hátrahagyna csak azért, hogy eltölthessen velem egy éjszakát, cserébe én pedig meg fogom tanítani szeretni. Még akkor is, ha egyelőre neki ebből semmi sem tűnik fel. Mikor New Yorkba jöttem, a fejembe vettem, hogy a nyilaim nélkül fogom szórakoztatni magam, s erre megtaláltam a tökéletes partnert. Kihívás, szenvedély, tűz és minden, amire csak vágytam, megtestesül benne egyszerre. Kölcsönösen szórakoztatjuk egymást, mindenki nyer.
- Mindketten tudjuk, hogy miattam vagy itt. Annyi hely van a városban, ahol lefuthatnád az unalmas köröket, hogy alkalmi partnerekkel elégítsd ki a vágyaidat, de helyette te ide jössz, mert tudod, hogy kérned sem kell, és a tiéd vagyok – egy szégyentelen mosoly terült szét az arcomon, miközben úgy ejtettem ki a szavakat a számon, mintha ott helyben képes lennék megtenni neki bármit, amit csak akar. – Szeretnéd összeszámolni, hányszor hívtál fel telefonon? – Folytattam tovább a játszadozást, amivel arra akartam rávilágítani, hogy akármit is lép, mindenképp veszíteni fog.
Fogalmam sem volt, mi szállt meg hirtelen, ahogy elkezdtünk beszélgetni, ami arra ösztönzött, hogy úgy viselkedjek, ahogy. Talán csak megpróbáltam újra a bűvkörömbe vonni, hogy ismét hatalmam legyen felette. Bár a miértjét magam sem tudtam. Egyszerűen csak éreztem, hogy kell nekem. Akarom. Legalább addig, amíg el nem érem a célom, hogy kigyógyítsam a beteges munkamániájából. Utána muszáj elengednem. A szerelembe nem fér bele semmiféle hűtlenség, és holmi egyéjszakás kalandok, még akkor sem, ha magáról a szerelem istenéről van szó. Ő még csak nem is sejtette, de az egyetlen célom az volt, hogy boldog legyen, s minden más csak körítés.
- Lefogadom, ismét a munkával kapcsolatos dolog – jelentettem ki válaszképp, de egyelőre nem akartam belemenni. Így is tudta, mi a véleményem arról az életmódról, amit folytat. Előbb-utóbb tönkre fogja tenni magát. Különben sem látom értelmét a sikereknek, ha nincs kivel megosztani őket. Miért jó ez egyáltalán?
Pár pillanatra sikerült elmélyednem a gondolataimban, miközben a pult szélét kezdtem pásztázni. Sikerült megfeledkeznem arról is, hol vagyunk, és egy másodpercre még Devinről is, ami ritkán fordult elő, ha ott állt velem szemben. Viszont nem tudtam csak úgy elsétálni a tény mellett, hogy már maga a gondolat is elszomorít ennek. Hol van az életcél? Mi értelme így bárminek? Csak a magány és az egyedüllét villant fel szemeim előtt, ahogy magam elé képzeltem egy átlagos estéjét. Szinte éreztem az ürességet, ami miatt a szívem is összeszorult. Nem mehet ez így tovább – térítettem magam észhez újra. A következő pillanatban viszont már csak arra eszméltem fel, hogy a szoba felé kezd tolni.
Szerettem volna időt fordítani egy beszélgetésre is, de túlságosan éheztem ahhoz, hogy ellen tudjak állni a köztünk lévő kémiának, ami szinte belülről emésztve égetett fel, ahogy éreztem a közelségét. Azonnal akartam, teljes egészében.
Miután lekerült róla a felső, megéreztem puha ajkait az enyémen, s mindkét karomat átfontam a nyaka körül, hogy minél közelebb kerülhessek hozzá. Lehunyt szemekkel adtam át magam egyetlen szenvedélyes csóknak, ami felégetett körülöttünk mindent a terveimmel együtt. A türelmetlensége arra ösztönzött, hogy ne adjam magam olyan könnyedén. Kínzó lassúsággal, s gyengédséggel csókoltam, és egy játékos mosolyra húztam ajkaim közben.
Érintésére végigfutott a hideg gerincem mentén a már megszokott, izgató és jól eső érzés kíséretében.
Aztán elvesztem a csatában…
Éhesen kaptam volna ajkai után, mikor elszakította őket az enyémtől, de kezeivel megakadályozott benne, ahogy még mindig éreztem ujjait sötét fürtjeim között.
Kijelentése hallatán csak bólintottam egyet, mert nem akartam félbeszakítani a történetet. Helyette inkább folytattam, amit elkezdtem, s látszólag nem igazán akart ellenkezni. Mikor az ágyon kötöttem ki, sóvárgó tekintettel néztem fel rá, ahogy az ölembe ült, én pedig azonnal a csípőjére markolva húztam közelebb magamhoz amennyire csak tudtam. Kéjesen haraptam alsó ajkamra, de szinte szükség sem volt enyhe célozgatásokra, pontosan jól tudta, mit akarok, és úgy tűnt, ő is ugyanarra vágyik. Egy halk, érzéki sóhaj hagyta el ajkaim, ahogy összeforrtunk egy újabb csókban. De mielőtt teljesen elmerülhettem volna benne, éreztem, hogy a felsőmmel kezd játszani, én pedig segítettem neki, hogy könnyedén meg tudjon tőle szabadítani.
Bár magamnak is nehéz volt bevallanom, egyre inkább tartottam tőle, hogy a veszélyes játék, amit űzünk, előbb-utóbb irányíthatatlanná válik és elpusztítja valamelyikünket. Szabályok felállítása, és érzelemmentesség ide, vagy oda... féltettem Devint. Azt akartam, hogy szeressen. Szeressen, de ne engem.
Elmém azonban egyből kitisztult, ahogy megéreztem kézfejét mellkasomnak feszülni, én pedig engedelmesen dőltem hátra lassan az ágyon, miközben egy pillanatra sem szakítottam meg a szemkontaktust. Kényelmesen terültem el a vörös színű selyem ágynemű között, és úgy döntöttem, az helyett, hogy neki esnék, hagyom, hogy azt csinálja, amit csak szeretne. Az alárendeltségem egy pillanatra sem zavart ebben a helyzetben, hiába voltunk ég és föld, ha csak a rangunkat tekintjük.
Egy mosoly kíséretében ittam magamba minden egyes szavát. – Nem csalódtam benned – jelentettem ki végül. – Helyesen cselekszel, és bízom benne, hogy sikerülni fog – szívesen adtam volna neki pénzt, hogy segíthessek, de fizetőeszköz híján ez lehetetlen volt. Ebben sajnos nem tudtam neki segíteni, de abban igen, hogy eltereljem a gondolatait pár órára. – Mellesleg… imádom ezt a fajta tüzet – céloztam első sorban a határozottságára, valamint az akaratosságára, ami valószínűleg sokban segített neki, hogy eljusson oda, ahol most tart.
Sűrűbben kezdtem venni a levegőt, ahogy éreztem, hogy a nadrágomnál kezd matatni. Ajkaim résnyire nyíltak egymástól, majd egy szót sem vesztegetve válaszra felsimítottam a mellkasán, hogy végül a tarkójához nyúlva lehúzhassam magamhoz egy vad, érzéki csókra. Hátam ívben megfeszült, ahogy próbáltam hozzá minél közelebb simulni, megszűntetve az utolsó millimétereket is kettőnk közt, szabad kezem pedig felfedező útra indult az oldalán, amin végigsimítva végül megállapodott a nadrágja vonalában és az egyik övtartó lyukba kapaszkodtam. A forró csókunkat mindeközben lezártam egy apró puszival, hogy visszasüllyedve a paplanok közé a tekintetébe fúrhassam az enyémet.
- Tudom, hogy utálod, mikor ezzel jövök, de… - hirtelen az agyamnak sikerült legyőznie a vágyaimat, amit meg szerettem volna mutatni a férfinek is az által, hogy egy gyors mozdulattal átfordultam vele az ágyon, hogy én kerülhessek fölé. – Nem gondolod, hogy ez a túlzott koncentráció a munkára előbb-utóbb tönkre fog tenni? – Kérdeztem, miközben a nyakához hajoltam, hogy elhalmozzam édes csókokkal, s néha vad gyengédséggel harapdáltam, hogy valami nyomot is hagyhassak, ami holnap a tükörbe nézve az esténkre fogja emlékeztetni. – Mi van a kapcsolatokkal? – Csúszott ki számon, mielőtt még meggondolhattam volna, mit akarok mondani. Eközben persze egy pillanatra sem álltam meg, inkább elkezdtem haladni lefelé. Kezeim ismét megtalálták a nadrágját, amitől szép lassan kezdtem megszabadítani. Ahogy a mellkasától eljutottam egészen a hasáig, a nadrág is lekerült róla, de mielőtt bármit csináltam volna, inkább visszamásztam fölé kíváncsian várva a válaszát, miközben az arcát fürkésztem.
Semmi komolyabba nem szerettem volna belemenni egyelőre, de ha már ennyire elkezdtünk beszélgetni, talán részéről inkább jobb lenne egyszerűen csak azt folytatni. Nem akartam ráerőszakolni magamat, inkább rá akartam bízni a döntést. Kivételesen mindkettő verzió megfelelt volna, ahogy az is, ha egy kiadós szex után kezdem faggatni.
Érzéki finomsággal haraptam az alsó ajkára, jelezve, hogy már csak nehézkesen bírok magammal, de ismert már annyira, hogy tudja, ha akarom, vissza tudom fogni magam - bár nem azért szoktunk találkozni, hogy kiöntsük egymásnak a szívünket, ennek nem itt lenne a helye.
A füléhez hajoltam és óvatosan megharaptam ismét, miközben hozzásimulva nehézkedtem rá félig, majd karcos hangon a fülébe nyögtem kéjelgően, mintha csak azon ügyködnék, hogy az apró kínzásaimmal elérjem nála azt a szintet, hogy a másodperc törtrésze alatt teperjen le és szaggasson szét.
- Engedd ki a haragod - búgtam továbbra is szinte alig hallható, kéjes hangon. - Használj!

1 270 szó; a véleményem tudod a reagról, de azért #devien Crazy love  
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   Csüt. Feb. 23, 2017 6:25 pm


loneliness has always been a friend of mine

Gyerekesen grimaszolva ingattam jobbra-balra a fejem, azon töprengve, mivel vághatnék vissza, azonban kénytelen voltam belátni, hogy igaza van. Bármelyik ócska bárt felkereshettem volna némi szenvedélyért, bárkit megfizethettem volna némi hallgatásért, de nekem ő kellett, és pontosan azért jöttem ide, hogy újból behálózzam. Sikerült, itt van velem és rám figyel, miért érzem akkor mégis vereségnek az egészet? Olyan érzés, mintha kettőnk örökös párharcából mindig én kerülnék ki vesztesen, még akkor is, amikor nyerek. Őrülten idegesített ez a tulajdonsága, ugyanakkor be kellett ismernem, hogy elég vonzó is. Nyertesnek született, kár lett volna megfosztani ettől.
Mutatóujjam az ajkához érintettem, hogy elejét vegyem minden további ugratásának.
- Hagyjuk a matekot - halványan rámosolyogtam, remélvén, ez elegendő ahhoz, hogy lógva hagyjuk a témát. Nem volt kedvem beismerni a vereségemet.
Csak némán forgattam a szemem a kérdésére. Persze, hogy a munkáról volt szó. Rólam volt szó. Az életemről. A munkám az életem, és hiába fejezte ki már kismilliószor a rosszallását ezzel kapcsolatban, tudtam, hogy sosem fogja megérteni, míg nem talál ő is valamit, aminek annyira átadhatja magát, mint én a festészetnek. Szó sem volt kötelezettségekről vagy erőszakról; azért öltem ennyi időt és energiát bele, mert ez jelentett számomra mindent. Belehaltam volna, ha elveszik tőlem, ha lekorlátoznak - képtelen lettem volna egy percet is elvenni a munkára fordított időmből. Minden pillanatáért megérte.
Kivéve, amikor ilyen seggfejekkel hozott össze a sors.
Észrevettem ám, mire megy ki a játék. Kínzóan lassú csókjaival a türelmetlenségtől pattanásig feszült idegeimet borzolta, mégsem bírtam megállni mosoly nélkül. Már-már felnevettem, de ajkai elnyomták azt a rövid, halkan dörmögő hangot.
- Helyesen? Hát persze. Vasgolyókat rögzítek a végtagjaira és belököm a Temzébe. Még csak el sem kell ásnunk a hulláját. Ujjlenyomat nuku. - Csak viccből kezdtem bele, de a végére már egészen jó ötletnek hangzott. Bombabiztos gyilkosság. Pedig, ha felkértem volna bárkit is ezen a világon, hogy segítsen elásni az udvaron egy holttestet, az biztosan Damien lett volna. De így bűnrészessé sem kell tennem, és mégis csak jobb, mint az autómosás...
Megadó vállvonással hessegettem el inkább az ötletet, és újból őrá figyeltem. Az aranyos kis gödröcskékre, amik megjelentek az arcán, akárhányszor mosolygott. A csóktól duzzadt, vörös ajkaira, melyek további kényeztetésért könyörögtek. Meg a tömérdek bosszantó hülyeségre, ami elhagyta a száját.
- Nem, nem gondolom - feleltem duzzogva, mert gyűlöltem, amikor ilyen könnyedén lehúzza okoskodással a hangulatot. Megbeszéltük, hogy nem szólunk bele egymás életébe, és még ha sejtettem is, hogy csak aggódik miattam, akkor sem szerettem, amikor a munkámmal jött. - És igen, utálom.
Tudta, mikor vegye át az irányítást. Engedtem, hogy maga alá fordítson, mielőtt még befejezte volna a mondandóját, és most már nem hagyhatom faképnél csak úgy. Ördögien cseles. Kimondhatatlanul irritáló. Ha tudod, hogy idegesít a téma, hát ne hozd fel! Sértettségem azonban pillanatok alatt elszivárgott, ahogy megéreztem a csókjait a nyakamon. Behunyt szemmel, fejem kissé oldalra billentve több helyet adtam neki, halk, jóleső sóhajokkal díjazva ajkai érintését. Kezem utat talált a hátára, körmeimet finoman a bőrébe mélyesztettem.
Nem csak ő szeretett nyomokat hagyni.
Képtelen voltam felelni a kérdésére. Általában elég multifunkcionális vagyok, tudok egyazon időben koktélt keverni és telefonálni, vagy koktélt inni, telefonálni és festeni, vagy koktélt inni, telefonálni és vele..... szóval, általában megy több dolog egyszerre, de amikor a szenvedély nyelvén beszél hozzám, amikor konkrétan a nyelve beszél hozzám, vetkőztető ujjai, akkor ember legyen a talpán, aki bármi másra tud figyelni. Mellkasom szaporán emelkedett fel-le, ahogy egyre lejjebb ért, és szinte már kedvem lett volna átugrani az összes előjátékot, hogy rögtön a lényegre térjünk. Megemeltem a derekamat, készségesen hozzájárulva a vetkőztetésemhez, aztán az övtartó lyukakba kapaszkodva lehúztam a csípőjét az enyémre. Szinte az alsónadrág is leégett rólam, főleg, ahogy rájátszva még hozzá is nyomtam ölemet az övéhez, hogy érezze, a közelsége és a törődése mi mindent váltott ki belőlem.
Megnyaltam az alsó ajkam.
- Szerintem mi ketten elég tisztességesen kapcsolódunk... Nem gondolod?
De tényleg, miért fáradoznék "normális" kapcsolatokkal, amikor ilyen jó köztünk a kémia? És beszélgetünk is! A hétköznapi kapcsolatok is pont erről szólnak, csak talán több hűséggel és néhány megtervezett randevúval megspékelve. Ha csak ezen múlik, hogy abbahagyja a nyaggatásomat, elhívom valamerre, de úgyis az lesz a vége, hogy egymásba gabalyodva kötünk ki. Akkor meg mi értelme lenne?
Megbontott övcsatjáért nyúltam, és lassan, ráérősen elkezdtem kihúzni az övtartóból, miközben elvesztem Damien tekintetében. Ennél közönségesebb akkor sem lehettem volna, ha rákészülök, pedig a közelsége mindig kihozta belőlem. Az öv elakadt egy ponton, így határozottabban rántottam meg, ajkam pedig rögtön széles, kaján vigyorra görbült. Nem néztem, hova hajítom, csak a csattanását hallottam valahol az ágy mellett.
Behunyt szemmel élvezkedtem a harapásai alatt. Ahogy megtalálta azt a különösen érzékeny pontot a fülem tövénél, akaratlanul is kicsúszott a számon az első kéjesebb tónusú nyögés. Innen már nincs visszaút, ezt az örvényt már nem állíthatjuk meg. Nem is akartam. Két tenyerem az oldalára simítottam, majd elkezdtem becsúsztatni a nadrágja alá, hüvelykujjamat kampóként akasztva a durva anyagba.
- Ha ilyen szépen kéred... - duruzsoltam vissza halk, rekedt hangon. Hirtelen egészen kiszáradt a torkom, jól esett volna egy pohár martini. Már nem is voltam egyébként dühös, a haragom elillant és átadta a helyét valami másnak, valami szebbnek. Az ellen azonban semmi kifogásom nem volt, hogy használjam, még ha ez olyan csúnyán is hangzott.
Nem értem be a felső réteggel, ujjaimat beakasztottam az alsónadrágja szárába is, és egyszerre simogattam róla egyre lejjebb mindkettőt, míg egész lénye fel nem tárulkozott mohó szemeim előtt. Körülbelül térdig leharcoltam róla a két nadrágot, aztán a többi részét, ameddig már nem értem el, rábíztam. Ahogy visszahúztam a kezem, lágyan végigcirógattam az imént felszabadított területeket.
- Gyönyörű vagy... - suttogtam, mintha féltett titkot osztanék meg vele. Mindig ellágyít a tökéletessége, ha haragszom rá, vagy ha csak össze akarok bújni vele, akkor is előcsalja belőlem a szentimentálist, aki beérné azzal is, ha üres vásznat tölthetne meg a szépségével. - Mondjuk én is... - tettem hozzá hiún, nehogy elbízza itt magát nekem. Kettőnk közül mégis csak én viseltem sminket, még ha az ki is merült a szemceruzában. Egyszer ki kéne próbálnia, olyan szép szeme van, egy kis feketével tónust kaphatna és awh... de úgysem veszem rá ilyesmire, szóval régóta dédelgetett tervem addig elintézni, míg alszik. Nem kéne állandóan otthon felejtenem a felszerelést hozzá, és már rég sikerre vittem volna.
Apró csókjaimmal követtem a gondosan kidolgozott barázdákat és árkokat a mellkasán, majd a nyakán ízleltem meg a bőrt, finomakat haraptam a torkáról, az álláról, mielőtt elértem volna a száját. Átkulcsoltam a nyakát és lehúztam magamhoz rövid csókcsatákat vívni, de nyughatatlan kezem újból tovább indult, a hátán simítottam végig, le egészen a derekáig, a fenekéig, hogy annál fogva húzzam megint magamhoz, magamra. Érezni akartam, mennyire kíván, mert ő tisztán érezhette, hogy én már őrülten vágyom rá.
- Túl sok a beszéd, kevés a munka... Kénytelen vagyok közbelépni - sajnálkozva eltoltam magamtól, már ha hagyta magát. Nem küldtem messzire, csak hogy egy kis térhez, levegőhöz jutva felkönyökölhessek az ágyon. Célzón a rajtam maradt alsónadrágra pillantottam, majd fel Damienre, érti-e vajon az üzenetemet, aztán huncut mosollyal becsúsztattam egy ujjamat a leheletvékony anyag alá.
Az utolsó réteg, mely elválasztott kettőnket. Az utolsó vonal, amit átléphettünk. A határ, ami mögött megszűnik a józanész, csak kéj, szenvedély, megbánás és őrület marad.
Tudtam, hogy lenyűgözi majd a látvány.
Nem, igazából reménykedtem benne, hogy lenyűgözi. Épp ezért kínzó lassúsággal fosztottam meg magam az alsónadrágtól, szemérmesen pironkodva, már amennyire vetkőzős műsor közben lehet szemérmesen pironkodni. Még az ujjamon is győzedelmesen megpörgettem a ruhadarabot, mielőtt elhajítottam volna sorstársai mellé.
Fáztam nélküle, hiányoltam a közelségét, a teste melegét. Hívogatón nyújtottam ki felé a kezem, hogy megtörjünk kettőnk között ezúttal minden távot. Szomjasan kaptam az ajka után, szükségem volt rá.
A fene bele, még azt sem bántam, hogy ezzel újfent elismertem a győzelmét.

1263 szó;

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Damien & Devin   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Action - Judith & Damien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-
^
ˇ