Fekete szemű démonok közé van sorolva, de az ereje nem ezt mutatja, hiszen ő a Négy Lovas egyike, Halál s ezzel együtt jár a képessége, amivel uralkodik afelett.

És látám, és ímé egy sárga színű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által."

1600-as évek első fele
Ilyen unalmas időszakot, még senki nem látott, mint a mostani.  A halandók világában sem történik semmi említésre méltó. Bár, az Angolok, ha jól tudom, nagyon mozgolódnak és terveznek valamit. Szóval, Háború most ott tevékenykedik. Remek. Egy polgárháború kezdete, ami nekünk csak jó. Egyre több és több lélek fog a szolgálatunkba állni, akikből ha a Pokol Tüze kiégette belőlük az emberi érzelmeket, démonná lesznek. S, akkor nagyobb védelmet fog élvezni az Urunk is. Az újszülöttekért nem kár, én mindig amondó voltam, hogy áldozzuk fel őket a cél érdekében. Ha meg valaki túléli, akkor maradhat közöttünk. Az Úr helyében én, akik nem méltóak rá, hogy őt szolgálják, azokat eltávolítanám. A gondolkozásból egy jelentés zökkentett ki. Fáradtan pillantottam rá a hírhozóra.
- Mit szeretnél? Döntöttem félre a fejem, és úgy figyeltem a tekintetét.
- Egy angyal érkezett a Földre. A fáradtságom abban a minutumban egyből el is szállt. A kíváncsiság energiát adott.
- Akkor mit állsz még itt? Vigyél magaddal egy embert és indulj. De akit viszel, az csak megfigyelő legyen, és ne avatkozzon közbe.  Le is vettem a szememet róla, és tovább foglalkoztam a munkámmal. Az univerzum szokásos hülyeségével.  Nem tudom, hogy mennyi idő telt el az óta, hogy elmentek. Talán órák? Vagy napok? Az biztos, hogy hosszú ideig vannak ezen a kis kiruccanáson. Akkor érkezett meg a megfigyelő, akit küldtem.
- A férfi megölte, Uram. A hír nem hatott meg, sejtettem, hogy így lesz.
- Gyere és meséld el, hogy mi történt. Hívtam magamhoz közelebb, és hallgattam a történetét.  
- Ahogy kérte, odamentünk én az egyik ház tetején helyezkedtem el. Megtámadta a szárnyast, de az könnyedén elbánt vele. Kicsavarta a kezéből a fegyvert, és hidegvérrel átszúrta a mellkasát. A szemében nem láttam semmiféle pozitív érzést, még az emberek iránt sem. Hümmögök egyet, majd intek, hogy elmehet. Érdekes. Ez felettébb érdekes. Még mielőtt elment a parancsba adtam, hogy ha legközelebb leszáll a Földre, akkor jelentsenek.
1845 tavasza
Az angyalka az óta nem jelentkezett, de szerencsére a többi démon elintézi a pusztítást fent. 1845 tavaszát, szokták hívni a népek tavaszának is. A világban megannyi forradalom söpört át, a legtöbb sikerrel járt, de volt, amelyik vereségbe fulladt. Ezt nem hagyhatták annyiban a fentiek ugyebár? Biztos vagyok bennem, hogy megint fogunk a kis patkányomról hallani. Addig is én tovább tervezgettem, és egyre közelebb állok a kivitelezéshez is, csak még egy kevés idő kell. Még néhány bábut a helyére kell vinni és beléjük nevelni azt a szerepet, amit én adok nekik.  Csak azután kezdhetek el katonákat mozgósítani az én kedves, aranyos Nagyuram ellen. Annyira diszkréten készülök tenni, amennyire csak lehet. Továbbra is a háttérből fogom mozgatnia szálakat. Addig is pedig csak tovább szórakozok vele, élvezem a démoni létet, úgy viselkedve, mint aki semmiről sem tudna.- Előbújt a kis madárkám? Egy halovány mosoly varázsolódott az arcomra.
- Igen, vigyek magammal egy embert megfigyelőként?
- Nem, most te leszel a megfigyelő. Egy feketeszeműnek szólj és menjen veled. Kicsit nagyobb legyen a kihívás, mint előzőleg. Mutattam neki, hogy induljon. Na, bogárkám. Ha ezt is épp bőrrel úszod meg, következő megjelenésednél én magam megyek eléd.
Rendre ugyanaz történt, mint előző alkalommal. Az angyal leverte azt, akit küldtem, bár sokkal nehezebben, mint előzőleg. De most kiderült, hogy egy ember is áldozatul esett a harcnak. Kiérdemelte, hogy következő találkán én is jelen legyek.
2016
Ez valami hihetetlen, kezdem elveszteni a türelmemet. De nem is Shannon irányába, hanem a kis rejtélyes angyalom miatt. Már egyre jobban akarok vele találkozni, a mocskos, velejéig gonosz szavaimat a fülébe suttogni, hogy megmérgezzem a lelke tisztaságát, és bemocskoljam azzal a bizonyos fekete tintával. Mert, ha már egyszer sikerült beférkőznöm a szívébe, onnan soha többet nem szed ki. Akkor már bármit tesz, az enyém marad mindörökre. El fogja veszteni a szárnyait, és a Pokol táborát fogja erősíteni. Ez a célom. Csak jöjjön már elő. Ez az év, nagyon izgalmas lesz. Mert nem sokára eljön az idő, hogy lépjek egy újabb lépcsőfokra a tervemben, ami után pedig csak egy karnyújtásnyira van a Pokol trónja. Ez a rengeteg idő, úgy látszik meghozta a gyümölcsét. Én pedig mosolyogva fogom letépni a jól kiérdemelt jutalmamat. Nem sok mindenkinek lett volna ehhez türelme, de nekem sikerült végül.
Amint megérzem egy démon jelentkezését, egyből rávetem a tekintetem az ajtóra.
- Uram, itt az idő. Mosolyogva álltam fel a kis székemből és indultam el a másik démon után. Nem telt egy sok idő, már az emberek földjét tapostuk. Végigpillantottam az épületeken, a halandókon akik úgy tesznek, mintha nem történne semmi a világban, pedig egyre több a természetfeletti és ők is érzik, hogy valami baj van. Ehh, szánalmas lények. Akkor éreztem meg a szárnyas energiáját, megzavarta a nyugodt légkört, s már egyből kirázott ettől a csodától a hideg. Régen volt dolgom angyallal, kíváncsi voltam, hogy mire jutunk. Persze az én győzelmem az nem kétséges. De ekkor egy lány jelent meg a helyszínen és szinte egyből utána egy óriási energialökettel kerültem szemben. A mellettem álló démon szinte remegett a félelemtől.
- Ha félsz, akkor takarodj a szemem elől. Én megyek és megnézem ezt, kíváncsi vagyok. Néztem rá undorodva, majd előléptem a sikátor sötétjéből, kiengedve az energiáimat. Már messziről lehet azt tudni, hogy ki lépett erre a részre. Az aurámat körülveszi valami fullasztó dolog, a gyengébb lényeket még az őrületbe is kelti. Először a lányra, majd az angyalra néztem és mintha bolond lennék a levegőbe kiáltok.
- Érezlek Istenség, gyere elő! Majd hirtelen elkaptam az angyalnak a torkát, miközben már a megjelenő alakot néztem. Egy gyors, de annál halálosabb szúrással metszettem le a kezét, s immáron a teljes figyelmemet az Istenségre tudtam fordítani.
- Pszeudosz... mi öröm látni téged. Szépen lassan az áldozata elé sétáltam.
- Mit akarsz ettől a lánytól? Pillantottam a férfi szemébe, de ő annyira fennhordja az orrát, hogy nem is válaszolt. Ez megmosolyogtat, őt is el fogja érni a Halál.
- Mi a neved, nőszemély? Néztem a nőre, az arcomnak szinte a fele tiszta vér volt a levágott kartól.
- Scarlett.