HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
*****
írta: Admin
Szomb. Nov. 10, 2018 5:25 pm

Fabletown
írta: Vendég
Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

Marvel-Universe Frpg
írta: Vendég
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

Superhero Academy
írta: Alice Murray
Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

Partner kereső
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

Avatar foglaló
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

Ashleigh Murray
írta: Heather Keeser
Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

Asgard
írta: Vendég
Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

Nightmares frpg
írta: Vendég
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

Liam Sawyer
írta: Liam Sawyer
Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

Mavis Riona Hazeldine
írta: Mavis R. Hazeldine
Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

Connor;
írta: Shaw Fairley
Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

Mrs. Wilder
írta: Mason Wilder
Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

Mason.
írta: Jewel Marano
Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

Szexi tanárbácsi
írta: Heather Keeser
Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am


Share | 
 

 the world is not enough

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: the world is not enough   Vas. Jan. 29, 2017 9:33 pm

Ray & Eurus



Torn by the hours; all that I say to you is like fuel to fire.



Lekéstem a Párizsból induló gépet, egy héttel ezelőtt, ami miatt nem voltam túlságosan boldog – jobb, ha ennyiben is maradunk. Időben akartam New Yorkba érkezni, hogy legyen időm feltérképezni a várost – legalábbis annak egy kisebb részét mindenképpen -, és körülnézni a galéria megnyitó helyszínén is. Ugyan nem szívesen hagytam magam mögött Európát, főleg nem Párizst, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni a kaland hívásának, csábító szavának. Az egyszerű, köznapi élet nem nekem való, engem nem ilyesmire teremtettek.
Még aznap este szárnyra kapott a hír, melyet minden tévé-, és rádióadó leközölt, valamint a másnap megjelenő lapokban is címlapra került a sztori, miszerint a francia air lines egyik gépe az Atlanti-óceánba zuhant.
Tulajdonképpen már nem is szabadna életben lennem. Annyiszor meghalhattam volna már, és annyiszor meg kellett volna halnom, hogy szinte pofátlanságnak nevezhetem, amit elkövetek a világ ellen, minden múló szívdobbanásommal, minden egyes lélegzetvételemmel, a puszta létezésemmel és a lényemmel, ami nem olyan nagydolog. Élek és virulok – mindössze erről van szó.
Persze, hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem élvezem az élet, az életem minden egyes szekundumát. Élvezem a veszélyt, melynek képébe röhögök, szinte borzongatóan jó érzés, amikor a Halál a nyakamba liheg, doppingszerként, drogként hat rám a krízishelyzet, elmondhatatlanul imádok a pengeélen táncolni, és egy kifeszített kötélen egyensúlyozni, nem minden esetben tudva, hogy mit hoz majd a következő lépés – a következő év, hónap, hét, nap, óra, vagy akár perc, esetleg másodperc.
Miután a gépem landolt az Államok egyik new yorki repterén, első utam egy hotelbe vezetett, a The Beekmanbe. Máris hiányzik Európa. Hiányzik az esőfelhőkbe és ködbe csavarodott London, és a fénypászmáktól ragyogó, gyémántként szikrázó Párizs. New York pedig nem egyéb, csupán füst és tégla, masszív, kellően modern betondzsungel, üvegből épült tornyok, melyet az új kor embere emelt, a szinte mesterségesnek is nevezhető félszigeten. Semmi magasztos, semmi fennkölt, semmi lírai nincs ezekben a felhőkarcolókban, ezekben a házakban. Érzelmetlen. Szürke. Mocskos.
De, ugyebár, a munka az munka. Ha Tajvanba küldtek volna, oda megyek, ha Szibériába, akkor oda. A pénz nagyúr az én világomban. A pénz hatalom. A pénz védelem. A pénz... minden, ebben a ’nagyobb kutya baszik’ elv alapján működő világban, melyben élek, már hosszú, hosszú idők óta.
A galéria megnyitó egyben jótékonysági est is. A téma adott – mert mindig ugyanaz a téma (ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fontos, éppen csak klisé, javulást persze aligha látni): a szegénység, a szenvedés, a betegségek, a nyomor – főleg a Brit Korona Ékkövének fővárosában és környékén, de Afrika és Dél-Amerika elszegényedett városainak képei is helyet kaptak a paravánokon.
Hajamat decens kontyba fogtam, arcomon szolid-, leheletnyi smink, szinte éppen csak annyi, hogy hűvös, acélkék íriszeimet kiemeljem. Ajkaimra vörös rúzst kentem – the shade of blood. Lenge, könnyű, ugyanakkor az alakomat kiemelő, már-már vintage darabnak is kikiáltható, kanárisárga ruhát húztam fel, fekete magas sarkúm élesen koppan a márványon, ahogyan a főhelyiség felé tartok. Nyakamban szolid, ezüst-gyémánt nyakék függ, fülemben egy-egy, párkarátos kő. Vállaimról lekanyarítom a fekete szövetkabátot, a kisméretű, fekete kézitáskám nálam marad, benne a telefonom – az életem.
Amikor belépek a terembe, azonnal fogad egy fiatal, öltönyös férfi, akit leplezetlenül és szemérmetlenül mérek végig. Ezüst tálcával a kezében lép mellém, melyről leemelek egy pohár, testes vörösbort. Első utam a szalonba vezet, átvágva a tágas, világos helyiségen, melyet miriádnyi, szikrázó lámpa fénye tölt meg édes, hívogató, narancsos-sárgás fénnyel. Odabent a férfiak gyűrűjében kerül elő az ezüst szelence, benne a díszsorba rendezett, gyilkos, karcsú katonákkal – egy szálat kiveszek közülük, és meggyújtom, visszautasítva egy úriembert, aki tűzzel kínál -, közben pedig Indiáról beszélünk, és az országban dúló problémákról, melyek nem úgy tűnnek, hogy a közeljövőben csillapodni, vagy javulni fognak (ebben mind egyet értünk). Ez idő alatt a tömeget fürkészem, és keresem a célpontomat. Egészen idáig csak pár fényképen láttam, de pontosan fel tudom idézni, hogy hogyan néz ki: minden egyes vonását, mimikáját, a szeme színét, a hajának az árnyalatát.
Éppen elfogy a borom, amikor úgy dönt a díszes társaságom, hogy ideje volna elfoglalni a helyünket, hiszen fél óra múlva kezdődik az ünnepélyes megnyitóbeszéd, majd azt követően a vacsora. A férfi sehol. Talán elegánsan késik, és éppen beér a beszéd elejére – vagy a végére.
Miközben töretlenül és fáradhatatlanul fürkészem a hömpölygő, emberek alkotta húsmasszát, opálos lélektükreim egy rég nem látott, markáns és karakteres arcon akadnak meg. Tétován teszem meg a következő lépésemet, majd hirtelen ötlettől – vagy önteltségtől – vezérelve végül mégis erélyesen, pofátlan előkelőséggel haladok tovább az asztalok felé, és, mit ad az ég...? Pont keresztezi egymást az én utam és Ray Dempseyé.
Hagyom, hogy belé hasítson a felismerés, hogy ráeszméljen: nem csupán egy illékony füstfelhő vagyok, nem egy délibáb, hanem hús-vér valómban pózolok előtte, teljes életnagyságban. Ajkam szegletében kétes, sötét mosoly bujkál.
- Mr. Dempsey – dorombolom, immár a második pohár bort emelve ajkaimhoz, belekortyolva az édes vörösbe. Hangom akár a jégszilánkokra csorgatott méz, negédes és karcos, éle és sarka van, ugyanakkor kacéran cseng. – Milyen kicsi ez a világ. Eléggé elképzelhetetlen-, és megjósolhatatlan volt, hogy egy éppen olyan estélyen lássuk viszont egymást, mint amilyen az is volt, amelyiken elváltak útjaink, nem igaz? – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet.
- Az illem úgy kívánja, hogy megkérdezzem: hogy van? De oly’ sok idő után, ennyi esztendőt összefoglalni... – ciccegek a nyelvemmel, miközben megingatom a fejemet. – Mi járatban? – mert gyanítom, Dempseyt a legkevésbé sem érdeklik az árvák, a szerencsétlenek, a szegények, az elnyomottak – vagy úgy amúgy, az emberek. Oh, nem, nem... Ray Dempsey jelenlétének oka van.


Words: 876 ▲ Music: Fuel to Fire ▲ Note: Do you want me on your mind or do you want me to go on?
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Csüt. Feb. 02, 2017 3:04 pm


Eurus & Ray

Elhagyni Londont könnyű volt még úgyis, hogy ott éltem le életem legnagyobb részét. Talán az a becses múltam tehet erről. Jól tudok hazudni, manipulálni, átvágni embereket.Ez is egy hivatás. Az enyém. Sosem folyamodtam erőszakhoz, azt másokra bíztam, nem szerettem a túl véres helyzeteket. Túl sok mocsokkal jár, és az én egyéniségemhez nem passzolt sohasem, valamint az öltönyeimet sem akartam vérfoltosan látni.
New York az a hely, ahol kényelmesen elfér még egy ilyen férfi, mint én. Észrevehetetlenül hozzáidomultam ehhez a városhoz, mintha csak én is tősgyökeres lakos lennék. Beleszerettem ebbe a nyüzsgő városba, vagy csak jól bevált feledésképpen? Az lehetséges.
A Wall Street-i üzletmacsók köreibe férkőztem be, és itt telepedtem le. Hasznos ugyan, de nekem nincs szükségem arra a sok pénzügyi vagy bármiféle üzleti maszlagra, amelyet ők pöfékelnek kifelé magukból. Nekem ez nem lényeges, a pénzük az, amit mindenképp a magaménak szeretnék tudni. Ha kell, berántom őket a mélybe egyetlen találkozással, és én ezt sosem bánom meg. A szívemet jégpáncél öleli körbe. Nem érdekel senki bánata, senki szomorúsága... Vagy valahol el van bennem rejtve a szeretetre méltóság? Tudnék vajon őszintén szeretni bárkit is, vagy engem szeretni tudna bárki? Néha vannak mélységes érzelmekről gondolataim, de általában hamar elillan belőlem ez az egész.
Meghívtak engem is, mint tisztességes üzletembert, egy galéria megnyitójára, ami igazából jótékonysági célt szolgál, és ez az, amin nekem részt kell vennem. Sokan adományoznak, vannak, akik hatalmas összegeket utalnak át ahelyett, hogy megtartanák. Jó, el kell ismernem, a legtöbben csak az imázs megtartása miatt teszik ezt, de vannak önzetlen segítők is. Elpityerednek már attól is néhányan, ha látnak egy-egy éhező gyereket Afrika legvadabb részeiből, vagy katonákat, kik megvédik az országukat, vagy olyan fotókat látnak, amelyek a mindennapok valóságát tükrözik. Hüpp-hüpp. Én is elmorzsolnék már szinte egy-egy könnycseppet, de majdhogynem a szívem kiugrik meg a lassan kiürülő pezsgőspohár is, amikor meglátom, ki van még a jelen a New York cseppet sem szegény polgárai mellett. Eurus Archer. Reménykedtem abban, hogy nem látom őt soha többé. A sors jelenleg biztosan örömtáncot lejt.
- Ms. Archer - ilyenkor jól jönne egy kis tudatlanság, egy kis emlékezetkiesős duma, amiről mindketten tudnánk, egy színjáték lenne komédiába mártogatva. - Mindvégig az volt a játék része, hogy még találkozzunk az életben legalább egyszer, ami úgy néz ki, most jött el - az apám rosszabbul járt, de nem is volt az a célom, hogy őt megint lássam, és már amúgy is, nem kellett volna sok ahhoz sem, hogy természetes halált haljon, már ami az életkorát jelentette, én megelőztem a halált. - Nagyon kellemes ez a hely, a megnyitóra pedig nagyon sokan eljöttek. Én sem hagyhattam ki ezt, ha már meghívtak engem - artikuláltan beszélten, és közben viszont végigmértem ezt a csodálatosan gyönyörű hölgyet előttem. - És önt, kedvesem, mi szél hozta a Nagy Almába?- kérdeztem vissza, majd pedig az utolsó korty pezsgőt is megittam. - Elég nagy ez a galéria, körbesétálunk? - úgy tartottam kezem, hogy abba bele tudjon karolni, mint ahogyan régen is tettük.  

remélem, megfelel cuki vagyok  • valahány •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Vas. Feb. 05, 2017 1:22 pm

Ray & Eurus



Torn by the hours; all that I say to you is like fuel to fire.



Az ilyen-, és ehhez rettentően hasonló estélyek tökéletes helyek és események az olyan bajkeverőknek, mint, amilyen én is vagyok. Rengeteg ember van jelen, és rengeteg információt, pletykát, féligazságot és igazságot el lehet csípni, ha ügyes az ember lánya – vagy, ha éppen félisten az ember lánya, és rendkívül kifinomult a hallása és a látása egyaránt. Nyilvánvalóan én most nem pont az információszerzés miatt vagyok jelen - de nyilván soha sem árt, ha minden apró részletre odafigyelek -, hanem azért, hogy leszedjek a sakktábláról egy vastag úriembert, Mr. Brisbane-t. Éppenséggel nem túlzottan zavarja a létezésével az állóvizet, lévén, jelen pillanatban még nincs is itt, meg amúgy is, csak egy gazdag és kényelmes, fiatal, újgazdag ficsúr. De meg fog jelenni. Miért ne jelenne meg? Muszáj neki. Meghívott vendég, sokan számítanak rá, és sok pénzre számítanak részéről. Nem ronthatja el azzal a hírnevét, hogy ide sem tolja a frissen borotvált képét. Az persze más kérdés, hogy az én vevőmnek szálka a szemében Brisbane: amikor Európában-, Párizsban tartózkodott, átverte Dupont-t. Hatalmas, termékeny befektetéssel kecsegtette Dupont-t, aki belement az üzletbe, jól meg is fizette a munkájáért Brisbanet, már jó előre, hiszen valahogyan el kellett indulnia a biznisznek. Dupont problémája az volt csupán – ami, egyébiránt, teljesen érthető -, hogy a befektetett pénzt, mintha csak a föld nyelte volna el, eltűnt, és semmiféle hasznot nem hozott a francia fickónak. Gondolom, valamiféle isten háta mögötti ország bankszámlájára került, és teljesen elérhetetlen Európa-, vagy az USA számára. Van ilyen, megesik, de Dupont büszke ember, és nem tudja elviselni a kudarcot, hogy galád módon átverték, hogy lehúzták, hogy mocskos mód meglopták.
Így tehát kellett neki valaki, aki eléggé fondorlatos, eléggé körmönfont és ravasz, hogy valamilyen úton-módon megtalálja, előássa, visszaszerezze azt a temérdek mennyiségű zöld hasút; kerüljön, amibe kerül. Kellett valaki, aki valahogyan képes megszerezni a pénz lelőhelyét, aki előbb kérdez, és csak aztán üt – képletesen, vagy ténylegesen értve. Kellett valaki, aki jó, ördögien jó, aki profi – és éppen ezért rossz, nagyon-nagyon kegyetlen. Olyan valaki, aki képes eltűnni, akár a kámfor, megszűnni létezni, elszökni, akinek nincs veszteni valója, aki ismeri a határait, és már számtalanszor át is lépte őket, egy kifeszített kötélen táncolva. Így jöttem én a képbe. Dupontnak én kellettem. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült megtalálnia, mert mindig én keresem a hozzám méltó üzletfeleket, de sikerült neki rám lelnie, éppen ezért érdemesnek találtam arra, hogy neki dolgozzak.
Miközben feszült izgalommal várom Mr. Brisbanet, nem utasítok vissza semmiféle interakciót, senkivel sem. Nem kifejezetten érdeklődöm Brisbane felől, mert nem akarom, hogy szárnyra kapjon a pletyka: ez a márványból faragott nő akar valamit az úrtól, talán gyémántgyűrűre vágyik, talán azért van itt, hogy egy gazdag férjet fogjon magának. Láthatatlan akarok maradni, egy kétes, illékony délibáb, füst, megfoghatatlan, égi jelenés.
Nem hagyom, hogy ezt a színjátékot, ezt az expensive cheat-et megzavarja egykori vetélytársam és bűntársam, Ray Dempsey.
Ray Dempsey.
Az én Ray Dempsey-m, aki valójában soha nem is volt az enyém, és, akié soha nem lehettem, mert rosszkor voltunk, rossz helyen, rosszkor találkoztunk, és talán számunkra nincs is soha, sehol, semmi jókor, jó helyen. Mindketten el vagyunk átkozva, kárhozatra vagyunk ítélve, örök magányra. Életünk nem egyéb, csupán kurta, hívogató, kegyetlenül csodálatos álmok elérhetetlen tárháza.
- Hm – ajkam szegletében sötét kis mosoly játszadozik, miközben lesütöm pilláimat, majd újra a férfi szemébe nézek. – Azt gondoltam, hogy lemondott a felemelő-, mélyen tisztelt társaságomról, amikor úgy tűnt, rám robbant a Royal Albert Hall – duruzsolom a borospoharam fölött, magamba szippantva az édes vörös mámorító illatát. Persze, neki csak jó lett volna, ha lekerülök a palettáról, ha teátrális körülmények között levonulok a kriminális színpadról, amin mindig is együtt játszottunk; ha egyszerűen megszűnök létezni, és nem köpök bele többé a levesébe. Hiszen ki vágyna egy kavics társaságára a cipőjében?
- Meghívták – ismétlem utána, sokat mondóan felvonva egyik szép ívű szemöldökömet. – Tehát tősgyökeres new yorki, Mr. Dempsey. Az itteni, elit, felsőbb körökbe is beette magát, mint egy féreg, mint egykoron Londonban? – bicskanyitogató, gyalázatos mosolyra rándul ajkam szeglete, mikor egyfajta Kafkai teremtményhez hasonlítom. Ez mindig is jól ment nekünk: bántani egymást, fájdalmasan és megvetendően szeretni a másikat, csodálatos bestiák módjára, gyönyörű gyűlölet jutott osztályrészünkül a másik fél irányából. Másfajta szerelmet nem is ismerek.
- A munka. Mindig csak a munka. Nem hiszem, hogy pont önnek kellene magyaráznom erről, Uram – miközben beszélek, kérlelhetetlenül fúrom tekintetemet az övébe, és nem eresztve pillantását, fogva tartom, le sem veszem róla opálos lélektükreimet. Mintha nem akarnám elhinni, hogy itt van, hogy tényleg Ő az.
Mielőtt válaszolnék, a felkínált karra pillantok, és elfogadom a gesztust. Egészen közel lépek hozzá, szinte a testének feszülök, mélyen beszippantom illatát, szelíd erőszakkal zakójába markolok – mintha csak az enyém lenne, mintha csak azt üzenném mindenkinek, hogy én vagyok az egyedüli birtokosa; persze, mindketten tudjuk, hogy ez hazugság.
- Legyen, sétáljunk, amíg még van hol, amíg még van mit nézegetni – finom utalás arra, hogy katartikusan tomboló vihart hoz magával a keleti szél. Mint mindig. - Nem számítottam rá, hogy éppen itt, és éppen most futunk majd össze. Ne vegye fenyegetésnek, de ezúttal nem fogom hagyni, hogy keresztbe tegyen nekem – szemem sarkából nézek fel rá. – Miért van itt? Tudom, hogy nehezére esik, de az igazat akarom hallani, és ne merészeljen hazudni nekem – sziszegem, mégis mosolyra rántva vérvörösre festett ajkaimat.


Words: 850 ▲ Music: Fuel to Fire ▲ Note: Do you want me on your mind or do you want me to go on?
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Kedd Feb. 07, 2017 4:27 pm


Eurus & Ray

Sosem tudtam meg azt igazából, milyen is az, ha az embert csupa szeretet veszi körül, és ehhez társuló segítő és odaadó jellegzetesség, így nekem maradt az, ami sokakat elkerült. Az anyám egy istennő, az apám halandó. Egyikük sem abból kereste meg kenyerét, amiből jót lehetett volna tanulnom, gyermekkorom óta körülleng engem a rossz, a bűn. Érdekes lett volna, ha az én szívem másfelé húz az olyan szülők és olyan közeg által, ahol én éltem.
Eurus Archer egy üde színfolt volt mindig is az életemben, bárkit fél pénzért megkaptam, de őt nem. Ő más. Domináns nő, akiért hiába is élnék-halnék, nem biztos, hogy mi lehetnénk azok, kik megváltják a világot, vagy épp a romantikus regények őrült szerelmespárját rólunk mintáznák.
- Tudja, kedvesem... Az élet ízléstelen, mi tesszük ízlésessé. A robbanásról pedig csak annyit, hogy az igazi célpont vagy célpontok, magam sem tudom már, rég a holt lelkek közt lebegnek - jelentettem ki magabiztosan, és közben magát a nőt figyeltem előttem. - A meghívott személyek listáján előkelő helyen szerepelek - dicsekedtem el, miközben a mosolyom egyre szélesebbé vált. - Mint láthatja, Ms. Archer, könnyen el lehet adni magunkat bárkinek, akinek csak akarjuk. Amerikában pedig tényleg azokká válhatunk, kik a legvadabb álmainkba szoktunk lenni, és néha szükségessé válik az, hogy mocskos eszközökkel tegyük meg ezt - a szemkontaktust újra felveszem vele, miután cipőjétől a hajáig megnéztem őt alaposan, és megállapítottam, hogy mit sem veszített szépségéből.
Munka. Hát, igen. Mindketten dolgozunk folyamatosan, látástól-vakulásig. Az már más tészta, hogy nem vagyunk átlagos hétköznapot élő személyek, de ezt nem kell senkinek tudnia.
Miután sétára invitáltam őt, igent mondott, aminek én csak nagyon megörültem. Ő pedig olyan közel ért hozzám, hogy már-már súrolódtunk egymással. Rég volt ilyen már. A közös munkánk során, ami pedig rohadtul rég volt. Ezzel a kis színjátékkal pedig mindenki figyelmét magunkra vonhatnánk, de csak látszólag.
- Ezek a véletlenek... mennyire csodás műveleteket tudnak végrehajtani. Ez is ilyen pazar és imádom ezt a pillanatot - lassan, andalogva lépegetünk előre, és elmondta, nem szeretné, ha megint belerondítanék a tervébe. - Isten mentsen meg attól, hogy elrontsam a tervét, Eurus - felkacagtam, majd pedig megálltam, és még közelebb húztam magamhoz, hogy a fülébe súgjak valamit. - Ő ott hamarosan fejfájást fog érezni, szédülni fog nagyjából tizenöt percen belül, utána kapkodni fog levegőért, és szívrohamot fog kapni nagyjából félóra vagy egy óra múlva. Nem tudom már igazából, hogy milyen mellékhatásai lesznek annak, amit az italába kevertem a jöttömkor - vontam meg vállamat, közben pedig az egyik üzlettársamra mutattam. - Ön mivel pezsdíti fel az itteni életet? - huncut mosolyra szelídítem a az előbbi kacajomat. - Remélem, nem siet sehová sem, és iszunk még valamit - a kezemet a derekáig csúsztatom, és őt kezdem el bámulni, várom válaszát is, és gyönyörködöm szemei kékségében.

cruel intentions cuki vagyok  • valahány •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-
^
ˇ