Artemisz a Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket. A vadállatok úrnője is. Melléknevei: Nyilakatontó, Nyílszerető, Zajongó, Vadűző.

Keresem még a helyemet. Egy olyan világba csöppentem, ahol minden amit képviselek háttérbe szorult. Oly kínkeserveresen féltett gyermekeim nagy része a kihalás szélére sodródott. Megbuktam volna? Elrontottam volna? Hanyatlásnak indult a természet, amit egykor nekem osztott a sors, hogy védelmezzem. Mindenről lemondtam ezért. A szerelemről, a testi vágyakról, a jövőről. Talán elkéstem és korábban kellett volna végérvényesen leköltözöm az Olimposz havas felhői közül.
-Min gondolkozol?-hirtelen húz vissza a jelenbe mély, édes hangja.
-Hogy mit kellene vacsoráznom.-fintorgok rá egy pillanatra, majd egy újabb pillantást vetek a Nap lenyugvó fényére. Nem fogom gyengének mutatni magam azzal, hogy megosztom vele a gondolataimat... még akkor sem, ha méltatlankodva méregeti jelenlegi állapotomat.
Az igazság az, hogy valószínüleg én vagyok a legnagyobb vesztese az évek múlásának. A vadászaim szépen sorban buknak el az idő vad, zord vizű folyamában. Már nincsenek szűz lányok, akik magasztosabb célt akarnának szolgálni. Nem akarnak ártatlanok maradni.. közben pedig a világ pusztul és ebbe lassan beleszakadok, de ezt Apollón nem tudhatja meg. Nem láthat gyengének egyikük sem.
-Ilyenkor hasonlítasz anyánkra.
-Milyenkor?-vonom fel finoman ívelt szemöldökeimet.
-Amikor aggódsz.-kissé gyűlölöm, amikor belát a színfalak mögé. Neheztelek rá, amiért az ikrem és nem aradhatnak rejtve előtte az érzelmeim.
-Most közhelyes lenne, ha azt mondanám, hogy nem hibáztál?-keze finoman csúszik az enyémre. Csupán egy pillanatig hagyom érintkezni bőrünket mielőtt elhúznám a kezemet.
-Teljes mértékben.-jól esett, amit mondott. Még ilyenkor is támogat, amikor nem találom a helyemet a modern világ sűrűjében.
-De nem baj.. te vagy a fiatalabb. Lehetsz naív..-mondom miközben felkelek a földről és kicsit leporolom magamat. Érzem magamon súlyos tekintetét
-Nem vagy idősebb.
-Hitegesd csak magadat..-villan rá kissé dacosan a tekintetem és megengedek magamnak egy pillanatnyi megkönyebbülést.
Halk sóhaj hagyja el a testemet.
-Mi a baj?
-Dolgom van..-körbefuttatom a tekintetemet a tájon.
-Ma éjjel mire fogsz vadászni?
-Nyúlra...

New York. Upper East Side. Madison Avenue.
Türelmes vagyok. Először csak kopogtatok az ajtón. Nem jön válasz. Akkor már ököllel verek rá kettőt az ajtóra.
-Jól van... jövök már...-közeledő léptek, közben pedig megjelenik a hátamon a tegez és az íj. Kinyílik előttem az ajtó és egy férfi áll előttem, aki éppen köntösbe csomagolja a testét. Könnyedén kapom el a torkánál fogva a halandót. Felemelem a földről miközben beljebb sétálok.
-Iriéna..-szólítom meg a lányt, aki fedetlen testtel jön elő a hálószoba rejtekéből.
-Bocsáss meg...-könnyek folynak a szemeiből, de az anyai könyörület hiányzik az érzelmi palettáról, amit produkálni tudok.
-Tudod mivel jár az árulásod..-mondom miközben a férfi szépen lassan fekete nyúllá válik ujjaim között.
-Kérlek...-térdre rogyott előttem egykor oly hűséges tanítványom.
-Tudtad mit teszel.-mondom miközben elengedem a nyulat a folyosón. Hangosan üvölt a lány miközben kifeszítem az ujjamat és egyetlen lövéssel kioltom szeretője életét.
-Te pedig... megfosztalak mindentől, amit tőlem kaptál... nem vagy méltó, hogy a vadászom légy..-a fiatal test szempillantás alatt válik öreggé. Tőlem kapta az életet. Az oltalmam nélkül még élehet néhány évet. De nélkülem... magányban... öregen.