HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Fabletown
írta: Vendég
Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

Marvel-Universe Frpg
írta: Vendég
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

Superhero Academy
írta: Alice Murray
Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

Partner kereső
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

Avatar foglaló
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

Ashleigh Murray
írta: Heather Keeser
Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

Asgard
írta: Vendég
Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

Nightmares frpg
írta: Vendég
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

Liam Sawyer
írta: Liam Sawyer
Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

Mavis Riona Hazeldine
írta: Mavis R. Hazeldine
Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

Connor;
írta: Shaw Fairley
Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

Mrs. Wilder
írta: Mason Wilder
Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

Mason.
írta: Jewel Marano
Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

Szexi tanárbácsi
írta: Heather Keeser
Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am

Tristan Thorne
írta: Tristan Thorne
Kedd Márc. 21, 2017 8:52 pm


Share | 
 

 Mihály & Norah

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Mihály & Norah   Kedd Nov. 22, 2016 7:02 pm

Mihály & Norah


Túlzásba estem volna? Megint? Lehet...
Sőt, biztos.
Legalábbis a hasogató, erősen lüktető fejem erről ad tanubizonyságot. Szemeim csukva vannak, kezeim támasztják fejem. Pont olyan pozícióban vagyok, hogy nem fejelem le a pultot. Ha valaki meglökne, egész biztos, nem tudnám megtartani magam.
Még mielőtt monoklival vagy púppal a fejemen hagynám el a helyet, nagynehezen felegyenesedek a bárszéken. Nem tudom eldönteni, hogy a szék billeg ennyire vagy az egyensúlyom veszett oda ma este. Vagy mindkettő. Pislogok párat, mire kitisztul tekintetem. Nagyjából kitisztul. A poharamért nyúlok, de csak akkor szembesülök vele, hogy üres, mikor inni próbálok belőle. Egy árva cseppen kívül más nem volt benne.
Kedvem támad rendelni még egy italt, de mégsem teszem.
Valahogy fel kéne jutnom a lépcsőn majd a lakásomba.
Fizetek, aztán lassan lecsúszom a székről. Mert még véletlen sincs pont jó magasságban. Veszek egy mély levegőt. Tekintetemmel megkeresem a kijáratot, felé veszem az irányt. Érzem, hogy néha kicsit jobbra, néha kicsit balra húzok, de amíg nem landolok a földön, addig nincs nagy gond. Másodszorra sikerül megfognom a kilincset. Vállammal nekidőlök az ajtónak, így nyitom ki. Ha puszta erővel nem megy, rásegítek a saját súlyommal.
Az utcán meglepetésként ér a hideg. El is feledkeztem róla, hogy ilyen hideg van már. Próbálom magamon összehúzni a kabátot, de a cipzár kifog rajtam, úgyhogy kézzel fogom össze.
Körbe kell néznem, mert fogalmam sincs már, merről jöttem. Elindulok arra, amerre a legismerősebbnek tűnik, de még így sem vagyok biztos az irányban. Lesz, ami lesz.
Pá perc séta után már nem is fázom annyira, de a kezeim azért a zsebeimbe dugom. Nem érzékeltem, mennyi idő telt el, mire a házhoz értem, amiben lakom.
Farkasszemet nézek egy darabig a bejárati ajtóhoz vezető lépcsővel. Odacsoszogok az oldalt lévő korláthoz és abban kapaszkodva lépdesek fel azon a pár lépcsőfokon.
Mihez fogok kezdeni a lépcsőházban?
Megint a jól bevált testsúlyos módszerrel kísérletezek kinyitni az ajtót, de most nem megy. Megvan a kilincs. Nyomom lefelé. Nyomom befelé az ajtót.
Ja, hát persze.
A kulcsom.
De az hol is van?
Tapogatni kezdem a kabátomat, végig mindenhol. Az egyik belső zsebbe raktam. Előveszem, de hirtelen azt sem tudom, melyik lenne a megfelelő. Az összes ugyanolyannak tűnik. Találomra kiválasztok egyet. A lyukba is csak sokadszorra találok bele, de láss csodát, ez a megfelelő kulcs! A zár elfordul, én pedig megint lépcsővel találom szemben magam. Remek.
Még szerencse, hogy csak befelé kell kulcs az ajtóhoz. Még egyszer nem találnám meg azt, amelyik a zárba illik. Amint hallom becsapódni magam mögött a bejárati ajtót, erőt veszek magamon és elindulok a lépcső felé. Itt is nagyban számítok a korlát segítségére. Erősen megkapaszkodom benne mindkét kézzel, és megteszem az első két lépcsőfokot. Aztán feljebb kapaszkodok meg. Megint két lépcsőfok.
Muszáj leülnöm, különben leszédülök.
Szépen komótosan megfordulok, leülök az éppen aktuális lépcsőfokra, arcomat a kezeimbe temetem. Halkan nyöszörgök és reménykedem benne, hogy hamar elmúlik ez a borzalmas szédülés legalább annyira, hogy fel tudjak menni a lakásomba. Mert nem akarok a lépcsőházban éjszakázni. Kemény és hideg.


nyomi lett, bocsi • 487 •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   Pént. Nov. 25, 2016 6:52 am

Mihály & Norah



Tudjátok mi a legviccesebb az alkoholban egy arkangyal számára? Hogy valószínűleg megihatnék jó pár hektoliternyit, mielőtt bármiféle hatása lenne rám, ha egyáltalán lenne. Ennek ellenére itt ülök egy bárban és iszogatom, pedig egyik sem ízlik, de ez egy olyan szükséges rossz, amit el kell viselnem, hogy rajta tudjam tartani a szememet a védencemen, aki ma este sem néz ki valami túl jól.
Tudjátok, emiatt sosem irigyeltem az átlag védőangyalokat, akiknek sokszor végig kell nézniük, ahogy védencük egyre lejjebb és lejjebb süllyed az élet mocskában. Na persze ott vagyunk mellettük, és a fülükbe suttogunk, remélve, hogy tanácsainkat meghallgatva a jó utat választják, de ez sajnálatosan nincs mindig így, a démonok pedig csak rátesznek egy lapáttal erre az egészre.
Az újonnan őrangyallá avanzsált földi lelkeknek mindig próbálom a tudtukra hozni, hogy az a legjobb megoldás, ha érzelmileg elhatárolják magukat a védencüktől, de mégis hogy a jó életbe várhatom el ezt tőlük, amikor még nekem se megy?
Végül azonban abba kell hagynom az ilyesfajta mélyen szántó gondolatok átgondolását, mert Norah végül úgy dönt, ideje hazamenni. Nem mondhatnám, hogy nem örülök neki, elvégre az alkohol csak árt neki, ezzel megnehezítve azt, hogy beteljesítse a végzetét.
Én is fizetek végül, elvégre nem akarok feleslegesen több figyelmet vonni magamra a kelleténél, bár abba egy percig se gondoltam bele igazán, hogy vajon mások fejében hogyan is állhat az egész össze, hogy egy ekkora fickó, mint én, éppen az után távozik, hogy egy részeg, de azért még így is eléggé vonzónak tűnő fiatal nő hagyja el a bárt.
Az út hazafelé nem tart sokáig, bár az elején majdnem rossz felé indult el. Azonban én a fülébe suttogtam, hogy melyik irányba induljon el és hála az égnek most hallgatott rám. Nem kerülte el figyelmemet, hogy fázik, azonban ebben nem igazán tudtam segíteni, persze, ráteríthettem volna a kabátomat, de szerintem eléggé furcsának vélte volna, ha egy a semmiből előbukkanó férfi csak úgy ilyesmit tesz.
Hamarosan már a lépcsőházba is beérünk, amit én mindenképp sikernek könyvelek el, azonban eddig tart a szerencsém. Norah jól láthatóan nem bírja tovább, le is ül a lépcsőkre, magamat elrejtve szemei elől, tőle alig pár méterre állok és figyelem.
Na persze valószínűleg akkor sem igazán tűnne fel neki a jelenlétem hála az ittasságának, ha megmutatva magamat előtte, ugrálnék, mint valami bolond. Nem akarom itt hagyni a lépcsőházban, elvégre hideg van idekint és még megbetegszik, így a jelenlegi helyzetben legkézenfekvőbb megoldást választom.
Kilépek a lépcsőház ajtaján a hidegre, aztán pár perc múlva a saját kulcsomat használva lépek be újra, ezúttal már számára is látható módon. Tudom, hogy furcsának tűnhet ez az egész, de így legalább úgy tűnhet számára, mint ha egy másik hazatérő lakó lennék.
- Hölgyem, jól van? Segíthetek valamiben? – Közelítem meg őt és kérdezek rá, mintha csak most érkeztem volna meg, és fogalmam se lenne semmiről, hogy aztán tőle pár lépésnyire megállva várjam a válaszát. Egyelőre még magánál van, ha nem így lenne, akkor egyszerűen csak fel vinném a szobájába, és ágyba dugnám, azonban amíg eszméleténél van, addig figyelnem kell az álcámra.

Jó lett az • 492 •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   Vas. Nov. 27, 2016 11:09 pm

Mihály & Norah


Szét. Szakad. A. Fejem. És lüktet. Nagyon.
A gondolataim zavarosak. Néha a lányom jut eszembe, néha a volt férjem, néha az, hogy hideg a lépcső. Még jó, hogy Anabelle nem lát így. Előtte mindig igyekszem tartani magam. Eljátszani a jó anyát. De nem vagyok az. Ha az lennék, akkor esténként mesét olvasnék neki, sokat járnánk kirándulni. Ha jó anya lennék, belementem volna Andrew alkujába, hogy legalább Ana miatt próbáljuk megmenteni a házasságunkat. De hallani sem akartam róla. Elegem volt mindenből és mindenkiből. Kicsit önző akartam lenni. Magamra akartam gondolni. Eddig mindig másra gondoltam elsőként. Az önzőségem vezetett ahhoz, hogy szépen lassan elkezdtem elszúrni az életemet ott, ahol csak tudtam. Munkában, magánéletben. Rendőrként, feleségként, anyaként. Egy kész csődtömeg lettem. Ahelyett, hogy kikecmeregtem volna a gödörből, amilyen gyorsan csak lehet, egyre mélyebbre kerültem. Most pedig egy rohadt lépcsőházban ülök. És nagyon hideg a lépcső.
Zajt hallok. Mintha egy kulcs fordulna el a zárban. Aztán az ajtó tipikus nyikorgása következik. Ahogy kinyílik az ajtó érzem a kintről beérkező hideg szelet. Még így, kabátban is libabőrös leszek végig a karjaimon és a hátamon. Egy pillanat alatt árfut rajtam a hideg. Mire igazán fázni kezdenék, az ajtó becsukódik. A szél immáron nem érzem, csak azt a kis hideget, ami bejött. Ezt mindig is úgy utáltam. Ennél már csak a tömegközlekedés rosszabb télen. Már alig várom, hogy felszálljak a buszra – a meleg buszra –, aztán a következő megállóban kinyílik az ajtó és bejön a hideg. Mire átmelegedne a tér, addigra jön a következő megálló.
Még szerencse, hogy itt nincs következő megálló.
Legalábbis addig biztos nem jön be megint a hideg, amíg valaki ismét meg nem érkezik.
A léptek nesze mellett, amelyek hozzám egész közel szűnnek végül meg kellemes férfi hangot hallok meg. Szinte biztos vagyok benne, hogy hozzám szólt, hisz nem hinném, hogy más is itt ücsörög ilyenkor. Hacsak nincs rajtam kívül még egy ilyen szerencsétlen lakó ebben a házban. De ezt egészen kétlem.
Erőt veszek magamon, mélyen beszívom a levegőt, a fejemet nagy nehezen felemelem. Hunyorogva nézek a férfira, pont a feje mellett van a lámpa. Kicsit arrébb hajolok, így nem ég ki a retinám.
- Oh... Ömm... – kihúzom magam, majd a korlátba kapaszkodva álló helyzetbe húzom magam. – Minden... minden a legnagyobb rendben – válaszolom kicsit kótyagosan, de a korlátot egy pillanatra sem engedem el. Mintha valami életmentő mankó lenne kapaszkodom belé. – Épp... megyek. Vagy mentem – kezdenék bele a magyarázkodásba, de én sem tudom, mit is mondok. Egy pillanatra elhallgatok, aztán folytatom. – Épp menni készültem. Fel – nyögöm ki végül, szabad kezemmel pedig felfelé mutogatok. – Jó éjt! – intek színpadiasan azzal a kezemmel, amivel az előbb a plafon felé böktem.
Lassan, de biztosan megfordulok. Természetesen kapaszkodva. Megteszek egy lépcsőfokot. Ezt is lassan. Aztán még egyet. Felnézek, hogy még mennyi van hátra. Megszédülök. Kettőt látok.
- Mégsem megyek – mondom inkább csak magam elé motyogva, elgondolkodva. Rövid ideig még nézek magam elé, hátha mégis sikerülne elindulnom, de képtelen vagyok. Csak zakóznék egy hatalmasat.
Óvatosan visszafordulok és visszaülök ugyanabba a pozícióba, ahogy nemrég még ücsörögtem. Arcomat a kezeimbe temetem, támasztom a fejem. Ez így többé kevésbé biztos pozíció, ha valaki szándékosan nem lök le, akkor így megmaradok. Remélhetőleg.



drunk • 517 •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   Hétf. Nov. 28, 2016 3:25 pm

Mihály & Norah



Miközben hazafelé kísértem őt, anélkül hogy egyáltalán egy cseppnyi fogalma is lett volna arról, hogy létezem, nos, egész végig attól féltem, hogy a démonok megtámadják, elvégre ez egy tökéletes alkalom lett volna. Késő van, az utcán már rég nem jár senki, és kevesen jönnének ki a lakásaikból, ha sikoltozást hallanának.
Azonban legnagyobb szerencsémre (?) nem történt ilyesmi, az utunk egészen hazáig nyugodtnak volt mondható, amit én egy kissé furcsálltam is. Félreértés ne essék, nem akarom feleslegesen kockáztatni a védencem életét, de azért egy kis harcnak örültem volna. Az elmúlt napokban nem hogy megölni, de még látni se láttam egyetlen korcsfajzatot.
Az utolsó, akit megöltem még ott a sikátorban halt meg, azóta egy sem jött a közelébe, amely mindenképp furcsának mondható, elvégre az öcsémet soha sem érdekelte, hogy hány démonja hal meg, miközben elkapják a nőt, csak az volt a lényeg, hogy sikerüljön.
A lépcsőházban állva, figyelve, ahogy a jövő bajnoka részegen üldögél a hideg lépcsőn, hát, el kell ismernem, hogy néha még én se vagyok biztos abban, hogy valóban be fogja e teljesíteni a sorsát.
Sokan félreértik, és azt hiszik, hogy én belelátok az emberek jövőjébe és tudom, hogy mi fog velük történni, azonban az igazság nem ilyen egyszerű. Én azt látom, hogy milyen szerepük van nekik az Úr terveiben, és bár nincs kételyem afelől, hogy egyszer az előttem üldögélő nő valóban beteljesíti a sorsát, de így ránézésre fogalmam sincs, hogy miképpen.
Erre találták ki a sokszor a szememben ostobának tartott emberek, hogy „az Úr útjai kiszámíthatatlanok” és bármennyire is vicces, de ez valóban így van. Én is csak egy piciny részét látom annak a bizonyos kirakósnak, sajnálatosan.
- Értem. – Aggódva figyelem, ahogy megpróbál felállni és elindulni felfelé, akár egy makacs öszvér, aki még akkor sem hajlandó elfogadni más segítségét, ha az élete múlna rajta. Hiába, a halandóknak az elméjét sokszor elködösíti az a bizonyos ego.
- Biztosan nem kell a segítségem? Még a rossz emberek is megérdemlik, és valamiért biztos vagyok abban, hogy te nem vagy az. Szerintem te sem élvezheted nagyon azt a hideg lépcsőt, ha csak nem szereted kínozni magad, tán így van? – Hát, úgy tűnik ez sem lesz egyszerű menet, még a végén nekem kell majd könyörögnöm, hogy segíthessek rajta. Uram, hová fajult ez a világ.


Jó lett az • 368 •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   Szer. Nov. 30, 2016 9:27 am

Mihály & Norah



Nem szentelek több időt a társalgásra. Elhatároztam, hogy felmegyek a lakásomba, akkor fel fogok menni a lakásomba.
A lépcsőn.
Mivel nincs lift.
Ebbe bele sem gondoltam, amikor ideköltöztünk. A másodikon lakunk, ennyit pedig Ana is tud sétálni és én is. Abban reménykedtem, hoy ilyen esetek nem lesznek. A környezetváltozásban bíztam. Abban, hogy minden megváltozik. Jobb lesz. Én is megváltozom és én is jobb leszek. Egy cseppet sem változott semmi. Ugyanolyan vagyok, mint voltam. Egy kész csődtömeg. Eddig semmi sem valósult meg abból, amit elterveztem. Na jó, igazából egy dolgot terveztem el. Hogy változtatok. Ehhez kellene a saját akaratom, kitartásom, de ezeknek sajnos hiányában vagyok, igencsak szűkölködöm belőlük. Nem tudom, miért. Szinte mindenem megvan. Az ok, amiért lesüllyedtem ennyire, már megszűnt létezni számomra. Nem vagyok házas, nem kell elviselnem Andrew-t. Nem ment volna. Van egy gyerekem, akit szeretek, ő is szeret engem. A munkámmal most nincs minden a legnagyobb rendben, de alapvetően azt is szeretem, ráadásul jó vagyok benne. Van egy lakásom, megélhetésem. De valami mégis hiányzik. Csak fogalmam sincs, hogy micsoda. Tanácstalan vagyok.
A lépcsőzés nem úgy sikerül, ahogy reméltem. Ismét az egyik lépcsőfokon kötök ki. Megint csak arra tudok gondolni, hogy mennyire hideg ez az átkozott kő.
Megint beszélni kezd a férfi. Hunyorogva nézek fel rá.
Mély levegőt veszek.
Igaza van. Azt hiszem. Nem tartom magam rossz embernek, csak szerencsétlennek, pechesnek, néha kétbalkezesnek, jelen pillanatban csődtömegnek. De rossz nem vagyok.
Érzékenyebben érintenek a szavai, mint amilyen hatással normál állapotomban lennének rám. Az alkohol hatása, nyilvánvaló. Ráadásul az is igaz, hogy hideg a kő. Nagyon hideg.
Megcsóválom a fejem. Nem akarom kínozni magam, valóban. Most talán tényleg kéne egy kis segítség. Megpróbálkozom ismét a saját lábaimra állni. A már ismerős mozdulatok kicsitvel könnyebben mennek, mint korábban.
- De... Öhm... Jól jönne egy kis segítség - válaszolok végül. Hangom halk, inkább csak nyöszörgés, mint igazi beszéd.
Végigmérem a férfit. Most először, amióta megjelent előttem.
Valahonnan ismerős.
Nem tudom honnan, de valahonnan nagyon. Gondolkodni sem tudok. Képtelen vagyok felidézni, hol láttam már az arcát korábban. De már egészen biztos, hogy láttam valahol. Nem is egyszer. Csak tudnám, hol…  



drunk • 346 •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   Szomb. Dec. 03, 2016 2:12 pm

Mihály & Norah



Az igazat megvallva máig nem értem, hogy az emberek hogyan voltak képesek ilyen tökélyre fejleszteni az önmarcangolást, mintha csak lenne haszna. Az ember csak időt veszteget vele, ahelyett hogy megpróbálná helyrehozni a dolgokat.
Na persze azért vannak olyanok is, akik megpróbálnak megváltozni, de erre csupán az emberek töredéke képes vagy inkább hajlandó. Csak remélhetem, hogy a segítségemmel valamiképpen képes lesz kimászni abból az irdatlanul mély gödörből, amelybe az évek alatt sikerült belekeverednie.
A válasza nem igazán lepett meg, az emberek a segítő szándékot is magától értetődően tolakodásnak meg szimatolásnak veszik, emiatt mondjuk úgy, hogy le kell tuszkolni a torkukon a segítségét, mert különben esély sincs arra, hogy elfogadják. A próbálkozás után megpróbálom meggyőzni őt a szavaimmal, és úgy látszik elértem valamit nála, elvégre, ha nyöszörögve is, de kijelenteni, hogy el kéne egy kis segítség.
- Akkor menjünk. – Nyújtom feléje kezemet, amivel szeretném őt felsegíteni, aztán ha ez megvan, akkor remélhetőleg valamiképpen engem átkarolva felkísérhetem. A legjobb és persze legegyszerűbb megoldás az lenne, ha egyszerűen két kézbe kapnám és felcipelném, de nem hiszem, hogy az elnyerné tetszését.
- Tényleg, még a nevét sem tudom, lenne kedves megmondani?! – Tudom, elég furának tűnik, hogy ilyesmit kérdezek, elvégre nagyon is tisztában vagyok a nevével. Egyrészt szeretném beszéltetni, hogy ez által is magánál maradjon, na meg remélhetőleg csak nem hány le beszéd közben, bár az sem kizárt sajnálatosan.
Másrészt pedig az emberi álcám, a szomszédja még közel sem lehet ezzel tisztában, szóval jobb a tudatlant adni, mintsem hogy lebukjam egy ilyesfajta apróság miatt. Azt is nagyon remélem, hogy a lakásába be tudunk jutni, mert ha nem így lenne, nos, akkor az enyémbe kellene bevinni, ami, nos kissé halott.
Vagyis várjunk, nem ez a szó az, amit használnom kellett volna, a sivár jobban illik rá. Ez ellen azonban nem sokat készülök tenni, elvégre katona vagyok, aki a földön is elalszik, feje alatt egy kővel.
Az már más kérdés, hogy az álcám talán nem ilyen kemény, bár egyelőre még ráfér egy alapos tuning. Mármint egyelőre nagyjából csak nevem meg az irataim vannak meg, még azt se találtam ki, hogy miféle munkát kéne végeznem, vagy hogy honnan is érkeztem.



Jó lett az • 345 •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   Vas. Dec. 11, 2016 12:15 am

Mihály & Norah


Nem is tudom, miért fogadtam végül el a segítségét. Általában soha nem fogadok el segítséget. Szeretem magam megoldani a problémát vagy helyzetet, legyen az bármilyen nehéz is. Eddig is sikerült már hazajutnom egyedül ivás után. Gondoltam, most is menni fog. A lépcsőkkel ugyan nem számoltam. Nem vagyok hozzászokva, még az új helyhez, ahhoz, hogy az emeleten lakunk. Muszáj rádöbbennem, hogy óriási mázlim van, hogy pont most jött a férfi is, különben elég nagy rá az esély, hogy itt éjszakáztam volna a lépcsőn.
Mikor felém nyújtja a kezét, nem is tudom, melyiket fogjam meg. Mármint... kettőt látok egy kicsit. Felé nyújtom a kezem reménykedve, hogy nem a levegőt próbálom megfogni. Nagy meglepetésemre nem a levegőt találtam el elsőre. Lassan feltápászkodom és a férfira támaszkodom.
Mélyet sóhajtok és felnézek a lépcsőkre. Kétszer annyinak tűnnek, mint amennyire emlékszem. Szörnyű.
Ilyen állapotban, bevallom, nem az volt az első, hogy a bemutatkozásra gondoljak. Eszembe se jutott, mielőtt megemlítette volna a drága megmentőm.
- Norah. Norah Dalton – árulom el a nevem, közben a férfi tekintetét keresem. Fürkészem az arcát, és megint csak az jut eszembe, ami korábban is: renkdívül ismerős, de fogalmam sincs, hogy honnan. Nem igazán tudom összerakni az arcokat a helyszínekkel. Amúgy is borzalmasan rossz az arc- és névmemóriám, most pedig pláne.
- Maga naggggyon ismerős. Honnan ismerős? – teszem fel a kérdést, mintha neki erre tudnia kéne a választ. Bár, talán nem is neki szántam a kérdést, csak túl hangosan gondolkodom. Meglehet.
A beszédre igyekeztem koncentrálni, aminek meg is van a következménye. Az egyik lépcsőfokban megbotlok. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Eddig a férfiba kapaszkodva lépkedtem felfelé, de az esésnél reflexszerűen elengedem, hogy valamennyire tudjak tompítani. Sikerül is, csak nem úgy, ahogyan azt szeretném. Bal könyököm bánja a dolgot. Normál esetben valószínűleg jobban megviselne, de a fejfájás, fejzúgás, hányinger és szédülés mellett ez a fájdalom csak elenyésző. Inkább az kellemetlen, hogy az egész karom egyik pillanatról a másikra lezsibbad tőle. Erre már felszisszenek, másik kezemmel oda kapok, ahol beütöttem. Megnézem, hogy vérzik-e, de szerencsére nem. Csak csúnyán bevertem. Maximum reggelre lesz ott egy lila folt, de semmi több. Sosem szerettem a lépcsőket. Ezek után pláne ellenségként fogok rájuk tekinteni. Hivatalosan is ki nem állhatom a lépcsőket.


ne haragudj a késésért Embarassed • - •
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Mihály & Norah   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-
^
ˇ