HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
*****
írta: Admin
Szomb. Nov. 10, 2018 5:25 pm

Fabletown
írta: Vendég
Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

Marvel-Universe Frpg
írta: Vendég
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

Superhero Academy
írta: Alice Murray
Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

Partner kereső
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

Avatar foglaló
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

Ashleigh Murray
írta: Heather Keeser
Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

Asgard
írta: Vendég
Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

Nightmares frpg
írta: Vendég
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

Liam Sawyer
írta: Liam Sawyer
Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

Mavis Riona Hazeldine
írta: Mavis R. Hazeldine
Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

Connor;
írta: Shaw Fairley
Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

Mrs. Wilder
írta: Mason Wilder
Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

Mason.
írta: Jewel Marano
Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

Szexi tanárbácsi
írta: Heather Keeser
Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am


Share | 
 

 A hetedik nap

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: A hetedik nap   Vas. Nov. 20, 2016 4:54 pm
Már heted napja virrad a hajnal, az égi tűz azonban még mindig nem ért el…  volt urunk talán tétlenkedik, én viszont annál inkább belevetem magam az új világba. Mindig is tudni akartam, milyen érzés egy olyan hatalmas emberi kézzel készített csotrogányban meglovagolni az eget, hogy a magasból nézhessem végig, mi mindenről maradtam le eme elmaradt földrészen. Azt kell, hogy mondjam, baszott sok mindenről.
A célom jelenlegi világunk egyik legnépesebb városa, az ostobák és vezethetők hazája, a hódítok barmok földje, egyszóval Amerika, azon belül is New York, egy sétálóutca. Kezemben egy McDonal’sos vanilía shake-l szelem az utcán, köpenyem leng határozott lépteim nyomán, halandó tekintetek százai tapadnak tetovált bőrömre. Talán mégsem volna igaz, hogy az emberek már nem tisztelik a magunkfajtákat?
Előttem egy újabb akadály, ezernyi csotrogány, mely látszólag rendszertelenül megy egymással szemben ezen a széles, betonnal kirakott sávon. Ha oly botor és eltévelyedett lennék, hogy a halandókat kövessem, bizonyára a csíkozott ösvényt céloznám meg. Én azonban nem azért jöttem létre, hogy a járt utakat rójam… így hát elindulok, lassú, ám megfontolt léptekkel, keresztül mindenen, amit valaha ember alkotott. A reakció sem késik sokat, ordibálnak, káromkodnak, az öklüket rázzák – botor halandóktól nem is vártam többet - sőt, még a járgányaikkal is figyelmeztetni próbálnak, az az éles, berregő hang bizonyára valamiféle jelzés lehet. Engem azonban nem gátolhatnak meg, a forgalom közepén telepszem le, az indiánoktól tanult kényelmes kis törökülésre, és a pillanatnyi káosz okozta mámort meditálásra fordítom.
Pár pillanattal később egy nyálasképű emberi lény kopogtat vállamon, mire kelletlenül emelem tekintetem felé.
- Maga meg mit művel?! Az út közepén ül, ember!  - a kék öltözet, vagy a különös sapka nem sokat mond, de ő az első, akinek derekán fegyverféleséget pillantok meg, ajkaim tehát édeskés mosolyba kanyarodnak.
- Bátor vagy, halandó, ha meg mersz zavarni egy démont… de ennyi elég is vakmerőségedből. Tűnj el. – ismét megszólalna, de ezúttal torkára fagy szó, üres tekintetét elfordítja rólam, ernyedt teste vizenyős lassúsággal követi agyának hamis utasításait. Milyen rég is volt már, hogy emberek tudatával szórakoztam, szinte elönt a nosztalgia eme kis közjáték hatására… szinte. De jobb dolgom is van. Felpattanok a hideg kőről, amely libabőrt hozott emberi bőrömre, leporolom a hátsóm, és kisétálok a szánnivaló ketrecek útjából, éppen bevágva egy ismeretlen férfi elé. Az előbb kissé rideg voltam, így nem lehet barátkozni... fussunk neki még egyszer.
- Héka. Csak egy kérdés. Mi jut eszedbe, ha aszondom… Azazel? – drámaian pislogok (ha ez lehetséges) a fazonra, miközben végigmérem a retkes kis halandó pofáját. Porszemek, akár a sivatagban.
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Vas. Nov. 20, 2016 6:55 pm

Azazel & Abahin
God or demon, all the same
- Ne kezdd te is, Magda… - szólok türelmetlenségben fortyogva a mellettem haladó nőre, aki amolyan visszatérő ágymelegítőnek minősül, legalábbis azon esetekben, amikor nála jobb nem akad horogra az aktuális éjszaka. - Az elején leszögeztem, hogy ne várj tőlem semmit - sóhajtok fel bosszúsan, mielőtt beleharapnék a sarki hotdog árustól boltolt szendvicsembe. Ki nem állhatom az ilyen ostoba, piócaként ragadó nőket, ha tippelnem kellene, ez a véletlen találkozás az utcán sem volt annyira a sors számlájára írandó, márpedig ha rendszeresíti az utánam való kutyagolást, nem ígérhetek neki hosszú és tartalmas életet. A legrosszabb, hogy már a démon voltammal is megpróbáltam elijeszteni magamtól, hátha eléggé beszarik ahhoz, hogy a világ másik felébe költözzön, de még mindig nem tanultam a Vámpírnaplókon szocializálódott idióták esetéből, akik ahelyett, hogy félnék a magunk fajta, természetfeletti lényeket, inkább autogrammot kérnek, és a lépteinket csókolgatják. Elfuserált egy világban élünk, nem győzöm elégszer megállapítani.
- Na és most kopj le a francba, mielőtt oda lesz a türelmem - tekintek rá vészjóslóan, amire mit felel? Már-már izgatottan szorítja össze combjait, kezeit szinte szégyellősen fonva egymásba tekintélyes méreteket hordozó mellkasa előtt, és ha nem ismerném jobban, azt hinném, hogy el akar csábítani. De nem, ez rosszabb… Még izgatja, ha bunkón bánok vele. - Menj már! - morranok rá ismételten, s ezzel egyetemben a mellettünk futó főútról hangos fékcsikorgások, heves dudálások törnek fel. A váratlan és kimondottan fülsértő zajt követő, néma csend telepedik a környékre, mielőtt egy jól megkomponált szimfóniával vetekedve, el nem kezdenének üvöltözni az emberek egymással. Csak egy átlagos nap ebben a porfészekben.
Az egyetlen örömöm, hogy mikor számat tömve visszapillantanék Magdára, a nőnek már hűlt helye van, s mivel egyéb dolgom nem akad, megállok egy kicsit fürdőzni a hirtelen kélt káoszban. Azt leszámítva, hogy roppant mód hangosak tudnak lenni ezek a szánalomra méltó halandók, rendkívül tudom élvezni, ha egymás torkának esnek, főként, amikor valami teljesen hétköznapi, jelentéktelen ostobaságon fennakadva kezdenek marakodásba. Eszméletlen… Annyira persze mégsem, hogy néhány pillanatnál többet adózzak a látványnak, tehát lassú léptekkel újfent útnak eredek, pofazacskómban szinte rögvest pótolva az imént lenyelt falatot. Csakhogy alig teszek néhány árva centit a fák gyökereitől göröngyös járdán, elém pottyan valami kriptaszökevény.
Szemöldökeimet sűrű ráncokba vonva, lassú kérődzések közepette pillantok az előttem ácsorgó alakra, akinek megnyilvánulását hirtelen nem is tudom hova tenni. Szinte a torkomat kapargatja ama kérdés, amely bővebb információkra szólítaná fel csontváznak öltözött barátomat, és amúgy sok levegőt sem emésztene, hiszen nem több egy „Hah?!”-nál, de ahogy jobban megnézem magamnak az ürgét, fejemet kissé oldalra biccentve, rádöbbenek az igazságra.
- Az, hogy nem éppen kopaszon képzeltem el - húzom ajkaimat önelégült vigyorra, enyhén a hátamat is kihúzva közben, majd vetve egyik, aztán másik oldalamra egy lopott pillantást - mintegy meggyőződve arról, nem figyel ránk senki a kelleténél jobban -, ismét szóra fakadok. - Csak nem vége a szobafogságnak?  - vonom meg a szemöldökeimet játékosan, egyúttal felfelé biccentve egyet a fejemmel, tudatva büszkeségemet a fergeteges viccem fölött.

Szószám: 479 | Muzsika
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Vas. Nov. 20, 2016 7:31 pm
Van valami szokatlan az ürgében, meg abban, hogy nem jár hat bukfencet, miután a semmiből ugrik elő egy csontváz, hogy kezet rázzon vele. Itt valami nem stimmel, nem is porszem ez, inkább sivatagi patkány… némi humorérzékkel megáldva, hogy enném a szívét.
- Há’ tütüben? – rökönyödöm meg, részemről büszke vagyok rá, hogy nincs ilyen buzeráns fejem, mint neki. Válaszhatott volna valamivel kevésbé visszataszító alanyt is, ha már a halandók közé tolta a képét, de hát feltételezem, én vagyok lemaradva az ízlés terén, vagy éppen az egykori Júdea. Azért én ragaszkodom a csontváz pofámhoz, ebben a testben bírtam a legtovább.
Felmorranok, szemöldökeim redőkben ráncolódnak homlokomra, ahogy ez a szószátyár pelenkás a több ezer éves múltamon mer itt kuncogni.
- Pimasz egy ebadta vagy. Mi a neved? – démoni valóját nem volt nehéz megállapítani, a Bibliát is oda-vissza fújom (addig olvastam retkes jóslatok után kutatva), de ettől függetlenül meg nem mondom, ez melyik talpnyaló lehet. Lehet, hogy még annál a nyüves papírkötegnél is fiatalabb? Mindenesetre a feltételezett bemutatkozást követően meglapogatom kissé a vállát.
- Na, akkor ide figyelj, kölyök. Az első lecke: ne higgy a próféciákban. Lófasz az egész. – recésen röhögök fel, miközben mintegy reflexből átkarolom a vállát, nem mintha bármit is tehetne kényem-kedvem ellen. Nem halandó ugyan, de ha csak nem Lucifer maga, nem igen szállhat szembe erőmmel, pláne nem most, hogy végre szabad vagyok. Mily szép is belegondolni.
- Dúl valamerre háború? Már éhezem a vért… - sóhajtok fel, igazán mutathatna egy helyet, ahol megcsodálhatom, mit alkottak az emberek az adományból, amelyet annak idején a kezükbe adtam, hogy aztán évezredekig poshadjak tulajdon földükön. Nem felejtem el a bosszút… de mindent csak szép sorjában.
Amennyiben a közelben nem, inni még mindig elmehetünk. Szomjazni ugyanis csak az alkoholt lehet.
- De előbb, igyunk.
A napvilág csak a barmokat akadályozza.
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Vas. Nov. 20, 2016 8:44 pm

Azazel & Abahin
God or demon, all the same
Zsigerből elém gurított válaszára egy hasonló, ösztönösségből fogant horkantással felelek, míg aztán le nem esik, mire célozgat itt a korának megfelelő küllembe öltözött démon.
- Még finomítanod kell a humorérzékeden - felelem végül halhatatlannak tetsző önérzetemet erősítvén, aztán lenyelve az eddig a pofazacskómban rejtegetett, amúgy már számottevően megrágcsált falatot, alaposabban szemügyre veszem Azazelt. Be kell vallanom, nem számítottam a felbukkanására, mégis örvendetes a jelenléte, na nem azért, mert annyira élvezném a minket, mezei létformákat elnyomó nagyágyúkat, hanem mert itt léte csupán egyet jelenthet. Isten fogta a cókmókját, és elhúzott egy másik univerzumba vakációzni, nőzni, tudom is én. A kegyelmet, nem, azt nem nézném ki belőle, ennyi évezred után miért éppen most szabadítaná az ölebeire összes bűnük forrását? A-a… Az Öreg remélhetőleg bemondta az unalmast, hírhozóját ennek okán majdhogynem át is ölelem, de azért a porhüvely másodszori szemrevételezésére egyhamar eltántorodok naiv lelkesedésemből fogant ötletemtől.
- Abahin, bár feltételezem, ez a név sokat nem mondd neked. Asmodeus talán annál inkább, az ő csatlósa vagyok - mutatkozok be, mint egy valamirevaló démon, bár a farokméregetést sosem csíptem. Nem az határoz meg minket, hogy milyen jól hangzó címeket aggattak ránk, hanem a tetteink, s bizony azok alapján… Hát, lenne miből szelektálni. Na de nem repülök túl messzire állandó megvetésben és dühben fortyogó gondolataim szárnyán, a démon karolása úgy ér, mint a hideg zuhany. Meglehet, nem néz ki többezer évesnek, mégis olyan érzés a kezét magamon tudni, mintha valami vén pedofil tapogatna. Bwah… Mondandóján nem kevésbé illetődök meg, bár meglepett pillogások helyett ismét ráncba szedem a homlokomat.
- Erre úgy az ezredfordulón magam is rádöbbentem - felelem, szám sarkában egy sunyi mosolyt bújtatva. - A szótáradat is cserélned kellene, ha megfogadsz egy tanácsot - ezúttal már nem félek egy vigyort is magamra ölteni, mielőtt újabb, lehetetlen kérdést intézne hozzám.
- Japp, de szerintem a sivatagba nem vágynál vissza. Vér viszont… Az itt is van bőven - villantom meg a szemeimet, aztán félig megrágott szendvicsem maradékát az egyik kukába hajítva roppant mód elegánsan, óhaja szerint megindulok vele az egyik kocsma felé. Az ivás ellen semmi kifogásom, de a tapit már igazán elhagyhatná.
- Tudod, Azazel… Ha két pasas így egymásba gabalyodik, azt homokosnak nézik ebben a világban - közlöm vele, aztán szép lassan beharapom ajkaimat, kínzó erőlködéssel nyomva el magamban a röhögést a legújabb szóviccem oltárán. Azt hiszem ezzel megalapoztam a további ölelés-mentességet, nyilván zsigerből elutasít mindent, aminek akár csak átvitt értelemben is köze van évezredekre szóló börtönéhez.
Végtére, bárhogy is cselekedjen, a kocsmába remélhetőleg eljutunk, ahol én rögvest a pulthoz telepedek.

Szószám: 416 | Muzsika
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Vas. Nov. 20, 2016 9:42 pm
- Ráment valami a torkodra, vagy mit hörögsz ennyit? - ehehhe, muszáj eltolnom egy recelős röhögést, nem tudtam, hogy ennyire gyökér vagyok, de hát az a pár ezer év valahogy az elmémbe égett. Szerintem Isten már csak büntet azzal, hogy nem nyírt ki a maga drámai módján. Bár amúgy is csak ígérgeti az embereknek is, hogy elpusztítja őket, de amikor tényleg tervez valamit, na akkor sose szól előre. Jobb oda se figyelni, mert aljasabb, mint ez a kéjenc kis démonivadék itt előttem.
- Szerencséd, hogy nem rajongok a talpnyalókért. – ja, a legtöbb démont egyszerű szolgálni, alaposan ki kell nyalni a seggüket, minden irányból egy kicsit, pattogni kényük-kedvük szerint, és már el is fogadnak rabszolgának. Ellenben nekem… speciális igényeim vannak. Direkt szopatom az összes kis patás marhát, amikor csak lehetőségem van rá. Höhö.
Kipöckölök némi koszt a körmöm alól, mialatt előadja a történetét, már-már attól tartok, régi szokás szerint a családfát is végigmondja, de szerencsére ettől megkímél.
- Asmodeus, ha? – jól sejti a porbafingó kölke, ahhoz, hogy ismerjem a nevét, azért le kell raknia valamit asztalra, azonban egyetlen ékes tettét sem zengik keleten. Most azonban már szabad vagyok, új fejezeteket írunk, ki tudja, talán még a Bibliából is kihoznak egy második kötetet, csakhogy ismét örök kárhozatra ítéljenek. – Egész büszkén mondod, na, ennyire jó a talpát nyalni?
Jó, hát nem tehetek róla, a véremben van ugyebár, hogy kegyetlen legyek, de hát szembesülhetett már ő eleget a sorsával, talán már bele is törődött. Legalább a halandókkal még keménykedhet, az is valami.
- Ja, a világvége? Annyira nem vagyunk szerencsések. – apró kis kuncogást nyomok el, pláne, hogy erősen beletiportam a komfortzónájába közeledésemmel, habár nem értem, mit zavarja ennyire. Ott azért még nem tartunk, hogy meg akarjam erőszakolni azt a homár képét.
- Új korok jönnek és mennek, nehéz észben tartani a halandók heppjeit. – vonom meg a vállamat, magam is tisztában vagyok vele, hogy igencsak keverem a különböző korszakokat, de a helyemben már ő is nehezen különítené el. Pláne, ha több ezer évet rohadt volna egy getves sivatagban.
Sejtettem, hogy egy fekete szemű kölyökről van szó, de így, hogy a képembe villant, most már biztosra is mehetek felőle. Cserébe megmutatom sárga kis topázaimat, ahogy egy éhes kis vigyor kanyarodik arcomra.
- Ha nincs is, nemsokára lesz. Türelmetlen természet vagyok. – a hatalom mellékhatása, de ezt ugyebár hiába is mondanám. Viszont érti a szót a sátánfattya, mert utunkat vesszük egy ivó felé, hogy végre felönthessünk a garatra. Vagy bebasszunk. A’sszem általában a rövidebb illik ehhez a századhoz.
Újabb megjegyzése hallatán szemöldökeim finom táncot járnak homlokomon, mielőtt megállapodnának emberi alakja felé szúrva. Arcom végül furcsa grimaszba torzul, ahogy dörgő hangon nevetek fel.
- Én adtam a kezükbe fegyvert, amikor védtelenek voltak, én tanítottam meg, hogyan készítsenek kést, fogjanak kardot és lándzsát, tőlem tanulták, hogyan munkálják meg a fémeket, tőlem tanulták, hogy a hatalom pusztán akarat kérdése. Megtanítottam őket harcolni… esélyt adtam, hogy nagyobbá váljanak, mint maga az Isten.
Egykoron magam is szónokoltam, hangom keresztül harsogta a pusztát, az emberek meghajoltak szavaim súlya alatt, így hát ezúttal is hagyom, hogy magával rángasson az ár, mielőtt rátérnék a lényegre.
- De nézz körül most… ezek fogják meghódítani a mennyeket? – röhöghetnékem támad a gondolatra, ahogy megpróbálnak ezekkel a tragacsokkal bejutni az isteni csarnokba. Néha őrültnek tartom még azt az ötletmorzsát is, amely akkor megfogant a fejemben… de most már nem mondhatok le róla.
Akkor sem, ha egyelőre az új világra koncentrálok, azon belül meg az apró, ám annál otthonosabb kocsmára.
- Képzelheted, mennyire érdekel a véleményük.
Ugyanazt kérem, amit a kölyök, aztán elégedetten nyeldesem, éppen olyan édesen mar, ahogy a pokol tüzét képzeltem. Épp csak a szenvedés hiányzik.
- Szóval emberből váltál démonná? – ha bukott angyal lett volna, nyilván ismerném a nevét, ha pedig Lucifer teremtette volna, hát őt szolgálná. Ezek szerint tehát halandóként kellett megjárnia a poklot… - Miért?
Sejtem a választ, hiszen mindig is az élni akarást találtam a legvisszataszítóbb, de legerősebb kényszernek eme pórnépben.
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Vas. Nov. 20, 2016 11:42 pm

Azazel & Abahin
God or demon, all the same
Jól ismerem a démonokat, a pokolba, én is egy vagyok közülük, és az, hogy valamelyik épp a Mennyek bárányfelhőiről hullott alá, vagy már a Pokolban fogant, igazából nem okoz túl nagy különbséget a módszereiket és elcsépelt sértegetéseiket illetően. Legfeljebb az egójukban meg a hatalmukban akad némi eltérés, de most komolyan ezzel a gyenge, talpnyaló szöveggel akarja szétzúzni nem létező, legfeljebb fekete kátrányban úszó lelkemet?
- Ja, el sem tudod képzelni - vigyorodok el, meghagyva ebben a tudatban. Egyrészt nem fűlik a fogam holmi kislányos önérzettől buzdulva igazolni magamat, másrészt, addig jó, amíg ki nem néz magának valami nagykutya. Szeretem a viszonylagos szabadságot, amely Asmodeus keze alatt megillet, nincs szükségem kéretlen figyelemre, például Azazel jóvoltából. Ennek fényében nem ragozom hosszan a témát, sem a rákövetkezőt, hála a nem kívánt közeledésének, amellyel ha pillanatnyira is, de kizökkent a koncentrációból. Sebaj, úgy sincs értelme egy ezer évvel ezelőtti, meg nem történt ostobaságon rágódni.
- Most aztán meglepődtem - emelem meg enyhén a szemöldökeimet. Ki látott már türelmes démont? Legfeljebb a színészi képességeink vannak olyan magasan képezve, hogy bárkit megvesztegethetünk a béke s higgadtság látszatával, de az őszinte türelem? Messze eső fogalom tőlünk. - Viszont, ha már így szóba jött… Ne aggódj, a régi bandád, tudod, a kis tollasok valószínűleg készülnek valami nagy dobásra ellenünk - osztom meg vele a fejleményeket egy újabb vigyor kíséretében, ne legyen már szegény pára úgy lemaradva, másrészt eddig még nem volt senki, akinek kikotyoghattam volna az angyali cimborám közvetítette titkocskát. Az más kérdés, hogy még ő sem tudta biztosra venni a háború bekövetkeztét, de ha már egy őrangyalban is megfordul gondolati szinten, akkor a felsőbb rétegben már egy ideje érlelődhet a téma.
- Neked is kellene valami a torkodra - állapítom meg a sokadik, láncdohányost megszégyenítő nevetését hallva, mielőtt őszinte figyelemmel adóznék kifakadásának. Szinte mindjárt megsajnálom, ahogy a dicső múlton rágódik. Jah, nem. Ettől függetlenül végighallgatom, mert bár össze nem szarom magamat a sárgaszemű pajtitól, tisztában vagyok erőbéli különbözőségeinkkel, és pimaszságom okán értelmetlen halált halni egyáltalán nem vágyok.
- Ne írd le őket ilyen hamar. A modern civilizáció átka ösztöneik elnyomása, de hidd el, annál szórakoztatóbb előcsalogatni belőlük a szörnyeteget - csitítom el, mielőtt még tovább hisztériázna itt nekem a szomorú és halálra ítélt jövőn, remélhetőleg még azelőtt, hogy betérnénk a kocsmába, mert nincs kedvem a csaposnak magyarázkodni. Akitől nem különben rendelek egy dupla whiskyt jéggel, vagyis kettőt, sejtve, hogy Azazel helyett is én fizetek ma, bár vicces lenne végignézni, ahogy egy szütyőnyi árpával vagy anyám kínjával akarná megváltani az italát. Hehe…
- Aha - bököm oda szűkszavúan, és amint megkaptam az italomat, le is gurítok egy nagyobb kortyot belőle a torkomon. Azonban mindhiába, őméltósága még mindig kíváncsi, pedig ezt a kérdéssort egyáltalán nem állhatom. - Mert eladtam a lelkemet? Kellett egy kis háttértámogatás a település vezetőségének kiiktatásához bla bla, semmi izgalmas, csak a szokásos maszlag - vonom meg a vállamat, közönnyel pillantva a szemben helyezkedő italsorra, ahol a következő környi alkohol mibenlétét kutatom. Azt hiszem, maradok a whiskynél.
- Tehát? Tényleg vége a szobafogságnak, vagy a szakállas lécelt le végre? - kíváncsiskodok ezúttal én, a világunk számára fontosabb kérdéskört feszegetve. Meglehet, Azazelnek sincs fogalma hirtelen kélt szabadsága okáról, de azért egy próbát megér.

Szószám: 526 | Muzsika
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Pént. Nov. 25, 2016 10:47 pm
Nem megy bele a játékba, tapasztalt kis szarrágó már, de hát amit el kell engedni, azt el kell, majd találok mást, amire jobban ráharap. Errefelé hosszúak a nappalok, időm pedig ismét végtelen, előttem áll az egész világ, csupán egyetlen karnyújtás. Tanultam a hibáimból… mostantól nem hiszek üres fenyegetésekben. Hiszen mikor váltotta be a szavát?
- Azok már azóta nagy dobásokra készülnek, hogy megszülettek. – vonom meg a vállam, mintha semmit sem számítana az eldobott információ. Könnyen lehet,hogy így is van, a versengés ugyanis nem szokatlan az isteni fészekben, egyetlen kegyért megy a huzavona, valójában a mennyekben sem létezik egyenlőség. Habár mindenképp értelmetlen a küzdelem, mi mind csak eszközök vagyunk, eldobható játékok, cserélhető fogaskerekek az életművében. Nem lepne meg, ha már belefáradt volna.
- A McDonald’sban már ajánlottak némi neocitránt, vagy mit. Ez fenyegetésnek számít? – vonom fel a szemöldököm, nem mintha egy pillanatra is komolyan vennék egyetlen halandótól származó szót is, de tudnom kéne, mennyire kell megbüntetnem, ha visszatérek.
A válasza elégedettséggel tölt el, meg is paskolom hát a vállát. A horatiusi középszert követi mindegyik, a társadalomnak próbálnak megfelelni, de legbelül… ott van minden sötét gondolatuk. Ha egyszer is hallanák egymást, megszűnne minden kötelék, amit megszakíthatatlannak vélnek.
- Egész sokat tudsz, fióka létedre. – bólintok, még akár hasznos is lehet a kölyök, és mivel jelenleg nincs más viszonyítási pontom a démoni világhoz, egy darabig számíthat a társaságomra. Na, ez bizonyára őt tölti el elégedettséggel.
- Vagy úgy. – feltételezem, nem akar untatni emberi mivoltának szánalmas kis vágyaival, és meg is értem, én sem lennék büszke rá, hogy egykoron még közéjük tartoztam. Hagyom hát, hogy tovább lendítse a témát, ha úgy vesszük, számomra kényelmetlenebb éghajlatra.
- Hallgat, rejtőzködik, de nem halott. Az öreg szeret mindent túldramatizálni, ha magára is hagyná az emberiséget, azt sokkal giccsesebben tenné. Sajnos.
Nem mintha azt állíthatnám, hogy teljesen kiismertem. A valaha látott legnagyobb kegyetlenség csillog tekintetéből, amely oly mértéktelen, hogy néha még tisztelem is érte. Ugyan nem jobban, mint ahogy gyűlölöm.
- Mi a célod azzal, hogy asszimilálódni próbálsz? – igencsak beolvad a tömegbe, akár öltözetét, akár viselkedését nézzük, és ezzel valószínűleg nincs egyedül… tudni akarom, mi az, amiről lemaradtam, amiért ezernyi démon ölt emberi formát, hogy a halandók közt élhessen. Mégis mit történt abban a pár ezer évben?
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   Hétf. Dec. 05, 2016 12:21 am

Azazel & Abahin
God or demon, all the same
Egyik szemöldökömet megvonva fogadom a kopasz közönyös válaszát, persze érthető, neki még úgy hat az angyal lét és a nagy viszálykodások, mintha tegnap lett volna, mit is számít az a pár ezer év.
- Háború, vér, te hiányoltad. Csupán tudattam, valószínűleg nem lesz belőle hiány - vonom meg a vállamat ezúttal én is, mert semmi indíttatásom egy letűnt kor őskövületét kipofozni mentális téren. Ha ilyen nehezen veszi fel a fonalat, attól tartok kemény hónapok elé néz. De hát ki vagyok én, hogy ne szarjam telibe? Pontosan, nem vagyok a dicső Azazel pesztonkája, majd megoldja magának a nehézségeket. Kérdését hallva úgy érzem, még az sem fog ártani, ha tovább lököm abban a mély szakadékban, amelyből igyekszik felkecmeregni, de ehhez az kell, hogy ne törjek ki menten röhögésben. Valamiképpen sikeredik nyugalmat erőltetnem rakoncátlan arcvonásaimra, mielőtt választ adnék kérdésére.
- Uhh, komolyan ezt mondta? Apám, van vér a pucájában. A helyedben felnyársalnám - felelem elkomolyodva, kihasználva a lehetőséget egy újabb adagnyi kis káosz létrehozásához. Majd pont egy jó alattvaló módjára elmondom neki az igazat s őszintét, ahelyett, hogy szórakoznék a tudatlanságából fakadó nézeteltéréseken? Ugyan már, ilyet legfeljebb a beszari démonok művelnének. Meglehet, megélt éveink alapján a tojáshéj még a seggemen, de tetovált cimborám sem tapasztalhatott többet önkényes börtönének magányos és sötét zugából. Nagyokat mondani, és úgy beszélni, mint egy valamirevaló próféta még én is tudok.
- Ha te sem vagy szobafogságban, ennyit te is tudnál - közlöm, igyekezve csorbítani meglátásaim élén, nehogy tényleg rám akaszkodjon a szó szerint Isten verte tökfilkó. Más sem hiányozna, minthogy a sárgaszemű virítson mellettem, mint valami elfuserált jelzőlámpa. Attól tartok, kiépített kapcsolathálózatom alaposan megcsappanna.
Na de, immáron a kocsma pultját támasztva igyekszem elterelni magamról a témát, amúgy is olyasmiről faggat, amelyről nem épp egy jöttment démonnak regélnék. Szerencsére ő sem akar többet hallani halandó éveimről, mint amennyit elkotyogok neki, ellenben végre témához érünk Isten vakációját, vagy éppen maradását illetően.
- Hát azt nem is reméltem, hogy elpatkolt, de akkor mivel magyarázod a kiszabadulásodat? Vagy csak megvárat? Mert ha így van, akkor én mondom neked, egy ketyegő bomba vagy, aminek a közelében senki nem akarna lenni. Én sem - közlöm vele a tényállást, ugyanis ha lecsap rá a nagy betűs Úr, akkor annak sem lesz kegyelem, ki épp a Homoktövis társaságában bájolog. Újragondolva, már eléggé bánom ezt a kocsmázást is. - Ha megfogadsz egy tanácsot, egyelőre kerüld a feltűnést - tudom, rendkívül sokat jelent a mindenható ellen, de mondjuk odalent sem kellene nagy vizet zavarnia Azazelnek. Persze az ő dolga, nem is értem, honnét fakad ez a hirtelen felebarátias szeretet az irányába, ami effajta magasröptű ajánlásokkal kecsegtet. Mindazonáltal hálás vagyok, amiért egyéb témát ragad meg.
- Neked ez próbának tűnik? - nevetek fel, mielőtt kortyolnék egyet az italomból. - Egy kicsit átalakult a rendszer azóta, hogy a sivatagban poshadsz - tudatom vele, mintha már nem tapasztalta volna a saját bőrén. - A Föld a játszóterünk, és a halandók többsége nem is tud róla. Isten tesz-e valamit? Ugyan. Hát az angyalai? Még kevesebbet. Eljött a démonok kánaánja, szóval mi már nem próbálunk asszimilálódni, hanem részesei vagyunk ennek a világnak. Ha közhelyes akarok lenni, mi lettünk a csúcsragadozók - közlöm, ábrázatomon önelégült vigyorral, majd az utolsó kortyokat is eltüntetem a poharam aljából. - Te még háborúkban gondolkodsz, mi már rég kinőttük ezt a… szenvedélyt? Ábrándot? Fogalmazzunk úgy, sokat finomítottunk a módszereinken.

Szószám: 550 | Muzsika
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A hetedik nap   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-
^
ˇ