HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Fabletown
írta: Vendég
Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

Marvel-Universe Frpg
írta: Vendég
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

Superhero Academy
írta: Alice Murray
Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

Partner kereső
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

Avatar foglaló
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

Ashleigh Murray
írta: Heather Keeser
Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

Asgard
írta: Vendég
Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

Nightmares frpg
írta: Vendég
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

Liam Sawyer
írta: Liam Sawyer
Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

Mavis Riona Hazeldine
írta: Mavis R. Hazeldine
Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

Connor;
írta: Shaw Fairley
Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

Mrs. Wilder
írta: Mason Wilder
Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

Mason.
írta: Jewel Marano
Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

Szexi tanárbácsi
írta: Heather Keeser
Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am

Tristan Thorne
írta: Tristan Thorne
Kedd Márc. 21, 2017 8:52 pm


Share | 
 

 Killing spree

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Killing spree   Szomb. Nov. 05, 2016 1:05 am

Alex & Dave
I dress to kill, but tastefully | 16+
- Hová-hová, aranyom? Még nem végeztünk itt, persze tudom, már alig várod, hogy elcsoszoghass az új Walking Dead évadhoz statisztának - vigyorodok el önelégülten, miközben megpörgetem a hangtompított stukkert a kezemben, amellyel az imént fejbe lőttem a drága démont. Nem tartozik az erősebbek közé, hogy könnyedén átvészeljen egy ilyen sérülést, mondjuk démonnak sem nevezném, így maradjunk a „söpredék” jelzőnél. Engem amúgy a legkevésbé sem zavarnak, viszont a Pokol nagyágyúi már inkább a szívükön viselik a hátuk mögötti mesterkedést, és az itteni, kialakulóban lévő ellenálló szervezkedés igen csak kiverte a biztosítékot. Szóval, hetek óta ezzel kell foglalkoznom, na nem mintha unnám a melót, még ha nem is feltétlen az én dolgom a takarítás. Mindig kitalálok valami újat és fantáziadúsat a kiiktatásukra, most éppen meglágyítottam egy kicsit a soron következő agyát, hogy majd ellenállás nélkül döfhessem át a szívén az angyalok pengéjéből buherált, csinos kis késemet. Vagy inkább a torkát nyisszantsam el? Hát nem is tudom. És még azt hinné az ember fia, hogy könnyű dolguk van a démonoknak.
- Na jó, eddig és nem tovább, hiába alakítod remekül az agyhalott zombit - szólok a céltalan kóválygó után, majd egy szemforgatást és mélyről felszakadó sóhajt követően utána sétálok. A fegyvert közben a nadrágövem hátuljába akasztom, a kést pedig kézügybe veszem. Amikor a démon mögé érek, lendületesen belemarkolva a dús, fekete hajába megállásra bírom, na meg hátraszegem a fejét egyúttal, hogy aztán egy gyakorlott mozdulattal vághassam át a torkát. Mélyen, a túlélés lehetőségét kizáróan, amelynek okán olyan vehemenciával tör elő a testéből az egykori ember vére, mint a város főterén díszelgő szökőkútból az éltető víz. Már akinek éltető.
Végül elengedve a női hajkoronát, csendben figyelem, ahogy élettelen teste összeomlik előttem, majd amiként szépen lassan utat talál magának a vére az elnyűtt beton aprócska repedésein át. Újabb remekművet hoztam létre.
- Azért nem panaszkodnék, ha legközelebb komolyabb lenne az ellenállás - jegyzem meg magamnak, miközben a kést tartó kezem fejével végigdörgölöm az orromat, aztán egy elégedett vigyorral körülnézek a sötét, elhagyatott sikátorban. Nem tudatosult bennem az indok, inkább ösztönös cselekedet, de amikor megakad a szemem egy karcsú alak sziluettjén, tudom, hogy nem puszta véletlenből kiabált a tudatalattim.
- Tetszett a műsor? - húzom a számat félszeg mosolyra, számolva magamban, hogy vajon hány másodperc kell a szerencsétlennek, míg fogja a nyúlcipőt és eliszkol a környékről, talán még a városból is.

Szószám: 382 | Good day to die
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Szomb. Nov. 05, 2016 1:39 am

from Alex
•• Who is in control? ••
Az egész azzal kezdődött, hogy Mr. Gibson és a felesége kétségbeesetten kopogtattak az ajtómon. A lányuk hetekkel korábban eltűnt, a rendőrség pedig nem tesz semmit, a nyomozás egyszerűen nem hozott eredményt. Képtelenek megtalálni őt. Végighallgattam a panaszaikat, türelmesen, szótlanul fogadva egykori kollégáimra tett becsmérlő szavaikat, és akkor még nem is sejtettem, hogy hamarosan milyen mélyen belemerülök ebbe az ügybe. Amit elsőként kideríthettem, hogy a lány, Eliza, egy osztálykirándulást követően teljesen kicserélve tért haza. A szülők azonban nem gyanakodtak ekkor még a hirtelen változás miatt, hiszen az út során történt egy különös baleset, melynek három diák áldozatául is esett. Tehát a szokatlan viselkedést, a türelmetlenséget, szemtelenséget, kimaradásokat, és a többit, a gyásznak tudták be. Eliza azonban alig egy hónappal később nyomtalanul eltűnt, és nem tért vissza többé. Gibsonék hallottak a korábbi, eredményesen felgörgetett ügyeimről, melyek gyakran kapcsolatba hozhatóak megmagyarázhatatlannak tartott történésekkel, és úgy érezték, én leszek az emberük. Ami Eliza megtalálását illeti, nem is tévedtek. Első perctől sejtettem, hogy a lányt megszállhatta vagy irányította, befolyásolta valaki vagy valami, és eszerint is jártam el, a nyomok pedig így már könnyebben értelmezhetőek voltak. El is vezettek szegény leányzó holtestéhez. Csakhogy Eliza nem egyedül jutott arra a szörnyű sorsa, másik két hulla is hevert mellette, és az egyedüli közös tényező a haláluk módja volt. Látszólag minden másban különböztek, ez pedig már magában is elég gyanús volt a számomra ahhoz, hogy bár az ügy, amire felkértek, ezzel lezárult, én tovább nyomozgassak a saját szakállamra. Hiába léptem ki a rendőrségtől, és nyitottam saját irodát, ez az egész még mindig nem elsősorban a pénzről szól a számomra, hanem az igazságról, annak kiderítéséről, és az igazságszolgáltatásról.
A következőkben már nyitva tartottam a szemem és a fülem, valamint beizzítottam a kapcsolataimat, hogy tudjak róla, ha legközelebb hasonló dolog történne, mert abban biztos voltam, hogy ez a különös hármasgyilkosság nem lesz egyedüli eset. És nem is tévedtem nagyot, bár a következő áldozatok már csak egyesével jöttek. A megmaradt összeköttetéseimnek hála, ki tudtam eszközölni, hogy a legtöbb helyszínre az elsők között érkezhessek ki, ne pedig utólag kelljen csipegetnem a morzsákat, amit az összelépkedett tetthelyeken hagynak nekem. És lassan már kezd összeállni a kép, bár még nemigazán akarok hinni a saját magyarázataimnak. Mielőtt magánnyomozónak álltam volna, nem sokat foglalkoztam a természetfeletti világgal, aminek persze, én magam is részese vagyok, de nem akartam jobban belekeveredni, mint amennyire muszáj. Annak fényében, ahogy a gyerekkorom indult, inkább csak normális akartam lenni. Ennek ellenére hallottam szóbeszédeket, történeteket, tudtam, sejtettem, hogy bizonyos lények közöttünk járnak, mellettünk élnek. A munkám miatt viszont az utóbbi időben sokkal jobban bele kellett mélyülnöm a különféle mitológiákba, és felvérteznem magam kellő tudással. Ám van, amit még most is nehéz elhinnem, vagy elfogadnom, hisz a tudás nem egyenlő a tapasztalattal. Démonok? Angyalok? Sokat hallani róluk, de amennyire én tudom, még sosem találkoztam közülük egyel sem. Ezúttal viszont, erős a gyanúm, hogy valamennyi áldozatot egy-egy pokolfajzat szállta meg. Vagy esetleg éppen ugyanaz. Nem tudhatom. Annyi biztos, hogy a porhüvelyként használt emberek sorra hullanak. Talán a vadászok iránti ellenszenvem mondatja ezt velem, de úgy vélem, közülük való lehet a gyilkos... vagy gyilkosok. Szerintem ők pontosan ennyire elvakultak és elvetemültek, hogy a következmények figyelembevétele nélkül vadásszanak le bárkit, aki az utukba téved. Démonokat ölni, ez nyilván nem hangzik olyan rosszul, de hogy közben ártatlanok halnak meg, ez egyáltalán nincs rendben. És minél inkább belekeveredek ebbe a véres ügybe, annál inkább szeretném tudni az igazságot.
Ami biztos, hogy a legtöbb gyilkosság színhelyének közelében ugyanazt a férfit láttam felbukkanni, de mielőtt elcsíphettem volna, hogy kifaggassam, folyton eltűnik. Ám legutóbb sikerült készítenem róla egy távoli, mégis jól kivehető képet, annak segítségével pedig, nem teljesen legális, de határozottan hatékony módon sikerült végre ráakadnom egy arcfelismerő programmal. Pillanatok kérdése, hogy kocsiba vágjam magam, és meginduljak a bárhoz, mely előtt a térfigyelő kamerák legutóbb látták őt. Belépve az épületbe azonban ismét csak hűlt helyét találom, mégsem adom fel ilyen könnyen. A képet felmutatva kérdezgetem a jelenlevőket, és egyikük végre a hátsó kijárat felé mutat, amely egy sikátorba vezet. Amint kilépek vissza a csípős hidegre, már tudom, hogy elkéstem. A szerencsétlen nő éppen a szemem előtt leheli ki a lelkét, a férfi pedig felette áll. Gondolkodás nélkül kapom elő a fegyverem, és azt előre szegezve lépek ki a fényre a gyilkos felé.
- Dobja el a kést, kezeket fel, és lépjen el a holttesttől! - szólítom fel határozottan, figyelmen kívül hagyva a felém intézett szavait. Igen, ez eléggé úgy hangzik, mintha még mindig az állam szolgálatában állnék. Van, amit időbe telik kinőni. - Csak semmi hirtelen mozdulat – figyelmeztetem, és a pisztolyom csövével kissé oldalra bökök, jelezve, hogy arra hátráljon.

to Dave
•• Megjegyzés  ••©

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Szomb. Nov. 05, 2016 1:54 pm

Alex & Dave
I dress to kill, but tastefully | 16+
Nem nevezném váratlan fordulatnak a fegyver biztosítójának fémes kattanását, sem a nyomozónő felbukkanását, de azért nem éppen ma este számítottam a látogatására. Valljuk be, azt leszámítva, hogy folyton megpróbált elcsípni a bűntények helyszínén, voltaképpen nem is számoltam azzal, hogy valaha lebukhatok, ugyanis ennyi hét elteltével még mindig nem akadt a nyomomra egy zsaru sem, szóval ez most kissé felkészületlenül ért. Félreértés ne essék, azért nem fogom telecsinálni a gatyámat egy törékeny halandótól.
- Különben? - kérdezek vissza pimaszan, továbbra is fenntartva a félszeg mosolyomat, miközben megadóan felemelem a kezeimet. Aztán vetek egy pillantást az áldozatomra is, aki bizony már nem fog innét hazasprintelni a drága jó istenfélő férjéhez, sem a két állandóan óbégató kölkéhez. - Ugyan, ennél többet már nem tudnék ártani neki - vigyorodok el, de ha már ilyen szépen megkért, odébb lépek kettőt a hullától. Közben futólag felmérem a környéket, várva a rendőrautók váltakozó fényjelzéseit, a szirénákat, netán kommandós idiótákat, akik úgy csapnak le a sorozatgyilkosokra, mintha mindegyik pokolgépet szerelt volna a mellkasára, de semmi. Kellemes, koratéli, csendes éjszaka, amelynek tökéletes dermedtségét csupán a bárból kiszűrődő, tompa tuc-tuc zene töri meg. Nicsak-nicsak… Valaki itt szólóban akciózik. Ó, drága, ha tudnád, hogy mivel állsz szemben, inkább hazamennél kakaót szürcsölgetni.
- Figyelj, elég drága ez a kés, hogy csak úgy dobálgassam, meg amúgy sem kéne ezt csinálnunk. Téged egyelőre nem kell bántanom, maradjunk is ennyiben, na mit szólsz? Vagy egyedül akarsz leteríteni? Mert őszintén szólva nem látok itt senkit rajtad kívül - magyarázom neki jókedélyűen, nem egyéb célból, minthogy eltereljem a figyelmét, és szép lassan leereszthessem közben a kezeimet. Amennyiben nem állít meg, vagy lő rám, elteszem a késemet a béke jeléül. Nem szívjóságból, ellenben alig várom a zavar megjelenését az arcán.
- Tudom, a kis emberi tudatoddal nehéz lesz ezt megemészteni, de én itt a jófiúk táborát gyarapítom. Tisztában vagy vele, hány emberkét aprított fel ez az ártatlan külsejű némber? - tekintek le a holttestre, majd vissza a még nagyon is eleven nőre, aztán közelebb hajolva, és egyik kezemet a szám mellé emelve - mintha az évszázad rejtélyét kívánnám megosztani vele -, suttogva folytatom - Megsúgom, sokat - közlöm vele komoly ábrázattal, miközben megvonom a szemöldökeimet, tudatva vele, hogy bizony ez a kegyetlen igazság.
- Szóval a fegyver helyett inkább egy sörre kéne meghívnod, de rá se ránts, nem fogok megsértődni - legyintek egyet, újabb mosolyt varázsolva az ábrázatomra, utána viszont befogom, mert nem szeretném annyira felbosszantani, hogy megajándékozzon egy meglepi golyóval valamelyik lábamba, netán a vállamba.

Szószám: 408 | Good day to die
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Hétf. Nov. 07, 2016 12:11 am

from Alex
•• Who is in control? ••
A fickónak előbb természetesen a szája jár, és csak utána követi az utasításaimat. És hála az égnek, hogy megteszi, mert őszintén, én sem tudom, mit is tettem volna különben. Talán mégsem gondoltam ezt teljesen végig. Már nem vagyok zsaru, nem tartóztathatok le valakit, és nem hívhatok erősítést sem, ha eldurvulnának a dolgok. Mármint tudok magamra vigyázni, és jobb esetben a halálom sem végleges, hacsak nem kezd a pasas ízekre szedni, de az egyéb képességeimet mégsem mutogathatom csak úgy akárkinek. Az már régen rossz, ha tűzgyújtással kell valakit meghátrálásra kényszeríteni. Persze még mindig beszólhatok a rendőrségre, és igazából hívhatnék segítséget is, de jobb esetben ilyesmit még azelőtt kéne tennem, hogy lecsapnék egy lehetséges gyilkosra, nem pedig utólag, és aztán várni a megváltásra. De hát a fene gondolta, hogy azonnal, első alkalommal éppen egy mészárlás kellős közepén fogok rátalálni. Szóval most alaposan át is kell gondolnom, hogy mi legyen a következő lépésem.
Ahogy a férfi hátrál, én egy kicsit közelebb megyek, hogy jobban szemügyre vehessem az áldozatot. A cél az lenne, hogy szükség esetén személyleírást adhassak le róla, például amikor a kapitányságra telefonálok, ám ahelyett, hogy megvizsgálnám és memorizálnám a vonásait, a halálos sebei miatt esek ámulatba, ugyanis kettő is van belőle. És mivel a fickót késsel a kezében csíptem el, nyilvánvalóan a fiatal nő nyakán levő halálos vágás volt az utóbbi, az pedig kizárt, hogy azt a fejlövést bárki halandó túlélje, és még tovább harcolhasson az életéért. Szóval igaz lenne? Démonok? Pillantásom az emlegetett késre esik ezután. Nem tűnik túl különlegesnek ránézésre, de a férfi biztosan okkal félti, ha ez kell ahhoz, hogy egy ilyen lényt örökre elhallgattasson.
- Lehet, hogy egyedül vagyok, lehet, hogy nem, de biztosíthatlak erősebb és szívósabb vagyok, mint amilyennek tűnök – jelentem ki magabiztosan, már csak azért is, hogy mentsem, ami még menthető. Oké, talán nincs erősítés, de ha kell, magam is el tudok bánni egy megtermett, késes alakkal. És bizony a lekezelő stílusa sem ijeszt meg, bár a „kis emberi agyad” kifejezés nem kerüli el a figyelmemet.
- Démon volt, igaz? - teszem fel a kérdést, ezúttal jóval kevesebb határozottsággal, de már nem érdekel, ha idiótának néz. Válaszokat akarok, és az eddigi szavai, valamint mindaz, amit korábban kiderítettem, erre engednek utalni, úgyhogy nem fogok köntörfalazni. Sőt!
- Talán vadász vagy? - Egy újabb kérdés, és a komolyságom mellé ezúttal némi megvetés is párosul. Nem mintha helytelen dolognak tartanám, ha valaki ocsmány, gyilkos pokolfajzatokat öldös – a szükségtelen ártatlan áldozatokat leszámítva - , de igaz, ami igaz, a vadászokról akkor sem vagyok túl jó véleménnyel. A további bizalmatlanságomat bizonyítja az is, hogy a fegyvert még mindig nem engedtem le.

to Dave
•• picit most gyengébb ••©

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Hétf. Nov. 07, 2016 8:46 pm

Alex & Dave
I dress to kill, but tastefully | 16+
Nem hittem volna, hogy a legelső kérdésemmel megfogom, és némaságba taszítom a nyomozónkat, mégis úgy tűnik, alaposan megdolgoznak azok a fogaskerekek a koponyájában, vélhetően csekélyre szűkült lehetőségeit latolgatva. Csendben, továbbra is gondteher mentesen mosolyogva figyelem óvatos lépteit, na meg tekintetének bizonytalan cikázását a holttesten, amelynek állapota gondolom épp akkora rejtély a számára, minthogy mi a jó égért gyilkolom halomra a látszólag egymáshoz közenincs embereket. Vajon mekkora hátast dobna, vagy mennyire nézne őrültnek, ha részletekbe menően elregélném neki az igazságot? Ezt mindenképpen ki fogom próbálni, mielőtt azonban nagyratörő és nem kevésbé aljas tervemet nyélbe üthetném, közbeszól a magabiztosságát bizonygatandó. Nincs problémám az eltökélt nőkkel, annál intenzívebb a kétségbeesésük, amikor sarokba szorítva érzik magukat, de az effajta levegőbe kerepelés sohasem volt a zsánerem. Nyilvánvalóan nincs háttértámogatása, a képességeit illetően pedig vannak aprócska kétségeim.
- Értem… Kemény nő vagy, jól tudod forgatni a pisztolyt, meg talán ismersz egy-két önvédelmi mozdulatot, amelyekkel könnyed sikereket könyveltél el néhány perverz esetében, de azért ne áltassuk magunkat. Fogalmad sincs, hogy mivel nézel szembe, és egyedül vagy, mint esthajnalcsillag az égen - állítom szembe a tényekkel, nem mintha olyan nagy szükség lenne rá, azonban ki nem hagynám az alkalmat egy jó kis beszólásra, na meg a magabiztosságának apránkénti lerombolására. Hihetetlen, micsoda pálfordulást lehet elérni olykor a szavak csupasz voltával. A halandók annyira érzékenyek a kritikára, s annál is kevesebb önbizalommal rendelkeznek, hogy elég az égő vasat beletunkolni egy-két fájóbb pontba, és már végük is van, mint a botnak. Pedig bizony sokan elhiszik magukról, hogy összetörhetetlenek, hogy nincs olyan sértés, amivel hatni lehetne kőkemény páncélba burkolódzott lelkükre, de van egy rossz hírem… Még a legkeményebb tökfilkók is a mami után sírnak, ha kicsit megpiszkálom a múlt egyéni tragédiákkal szegélyezett hangyabolyát.
- Mi? - kérdezek vissza zsigerből, ugyanis erre a kérdésre, hogy egészen őszinte legyek, nem számítottam. Nos, ez a fordulat felvet néhány rettentően kínos kérdést a kilétével kapcsolatban, bár amikor rákérdez a vadász voltomra, már tudom, hogy ő maga gyarapítja-e azoknak az anyaszomorítóknak a táborát. Csupán az a kérdés, mit hazudjak neki, ami azért nem is túl slampos, mert ha már kialakult egy ilyen csodás helyzet, legyen benne szórakozás is ugyebár. - Igen, az volt. Meg az összes többi is, megspórolom neked a kérdést - vigyorodok el, utána viszont szép lassan elkomolyodok, és néhány kínzó másodpercig teljes némaságba burkolózok. Kell egy kis átmenet a nagy vallomás előtt, hogy ne legyen olyan gyanús az egész, és hogy remélhetőleg ne puffantson le az első momentumban a megnyikkanásomat követően.
- Nem. Vagyis, nevezhetsz démonvadásznak, ha lehet ilyesmivel illetni egy démont - mosolyodok el félszegen, azonban egyelőre nem bizonyítom a létemet az elcsépelt fekete-szem trükkel, hanem áldott békességben várom a reakcióját, amiről úgy tippelem, hogy első körben tömény zavartságként fog a csinos pofiján formát ölteni.

Szószám: 452 | Good day to die
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Kedd Nov. 08, 2016 1:24 am

from Alex
•• Who is in control? ••
Előbb csak felvonom a szemöldökeimet, aztán nem tudom megállni, és látványosan meg is forgatom a szemeimet a lesajnáló szövegére. Tudom, tudom, ennél azért több komolyságot kellene produkálnom, hiszen mégis csak egy sorozatgyilkossal állok szemben éppen, akivel még fogalmam sincs, mit is fogok kezdeni. Hová lett a régi jó rendőri komolyságom? Sosem állított meg egy gyanúsított bosszantó vagy épp jelentéktelen fecsegése abban, hogy öntudatosan végezzem a munkám, felsoroljam az illető jogait, miközben könyörtelenül bilincset kattintok a karjára. Ezek közül mostanra már azonban egyiket sem tehetem, ami valahol sajnálatos, annak ellenére is, hogy egyelőre élvezem a magándetektívek kiváltságait, köszönöm szépen. Mert valljuk be, megvannak a jó oldalai is annak, hogy már nem kell mindent a nagykönyv szerint csinálnom, senki nem ellenőrizget, hogy szabályszerűen jártam-e el egy-egy ügyben. Például azt is nehezen tudná bárki rám bizonyítani, ha most alápörkölnék a fickónak. De még régen megtanultam a szüleim példájából, hogy tényleg csak szükség esetén használjam a képességeimet, és egyelőre még nem vagyok életveszélyben. Annak érdekében, hogy ez ne is változzon, úgy döntök, használom egy kicsit az eszemet, és nem hergelem a férfit semmiféle erőfitogtatással. Egyelőre inkább meghagynám őt abban a hitben, hogy valóban a perverzek leszerelésének szintjén állok önvédelmi téren. Főleg mivel a helyzetet tekintve még három tucattal bővült a feltenni kívánt kérdéseim száma ebben az ügyben. És azt a kérdést teszem fel legelőször, ami a legidiótábban hangzik ugyan, de mindenképpen tudnom kell. A gyilkos arcán felsejlő döbbenet számomra máris némi elégtételként szolgál a korábbi lekezelő sítusa után. Persze hamar összeszedi magát, és végre fény derül egy rejtélyre.
- Akkor mindvégig igazam volt... - ingatom a fejem kissé elképedve, és igen, ez valamelyest javít a férfi megítélésén, bár nem tölt el túl sok bizalommal az a büszkeség, amellyel beismeri a tetteit. Sőt! Csak tovább erősíti bennem a gyanút, hogy a vadászok táborát gyarapítja. A következő szavaira azonban nem voltam felkészülve. Azt hiszem, kicsit még a szám is tátva maradt.
- Te is egy vagy közülük? - kérdezek vissza, csak hogy biztos jól hallottam-e. Viszont így már tényleg nincs sok értelme a lövöldözésnek. Előttem hever a tökéletes, kivéreztetett példa arra, mennyire keveset ér egy démon ellen egy szimpla golyó. Azt a kést vajon meg tudnám szerezni, ha szükségem lenne rá? A fegyveremet mindenesetre végre leeresztem, majd el is teszem. Oda a biztonságérzet, amit az eddig nyújtott. Ám így talán kevésbé lesz ellenséges a légkör, és ez megkönnyítheti a dolgokat, hogy megkapjam azokat a bizonyos válaszokat. A démon egyelőre elég közlékenynek bizonyult.
- Akkor mégis miért vadászol a többiekre? És... nincs jobb mód erre, mint végezni az emberekkel is, akiket megszálltak? - billentem oldalra a fejem, közben igyekszem higgadt és magabiztos képet vágni, mint akinek minden joga megvan a faggatózáshoz.

to Dave
•• Megjegyzés ••©

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Szer. Nov. 09, 2016 8:09 pm

Alex & Dave
I dress to kill, but tastefully
- Mi van, manapság mindenki démonvadászosdit játszik? - sóhajtok fel kissé bosszúsan, miközben nyíltan kifejezve unalmamat, fordulok egyet a tengelyem körül, remélve, hogy a nyomozónő kötél idegekkel van megáldva, és nem fog lelőni az első hirtelen mozdulatomnál. Ideig-óráig képes vagyok nyugton maradni - a rekordom azt hiszem öt perc volt -, azonban hamar elnyom az ingerszegénység, amikor csak ácsorogni vagy ülni kell. És hát most sem tudok többel előrukkolni, a mai világban már nem divat beszarni a pokol nagyágyúitól. Vonogatják a szemöldöküket, talán még nyikkannak is, de egyre kevesebben vannak, akikben még dolgoznak az életösztönök, és inkább menekülnek, semmint, hogy megérteni próbáljanak minket. Azt hiszem ez az egész őrület valahol a Twilighttal kezdődött, a csillogós, jófej vámpírjaikkal, akik peeersze, hogy nyuszi véren élnek és peeersze, hogy tündéri angyalbogárvirágszálak. Ezek után mégis mit várjak az emberektől? Nyilván van ennek előnye is, pikk-pakk el lehet kapni bárkit, ha épp gyilkolni támadna kedvem, de azért a kényelem oltárán nem mondanék le a vadászat örömteli momentumairól. - Szerinted hogyan jutottunk idáig? Az emberek már meg sem lepődnek - adok hangot eddig gondolati szinten zajlódó morgolódásomnak, miközben nagyokat szuszogva, kezdek el fel-alá járkálni.
Talán az majd jobban megrázza, ha megtudja, én is a pokol lényei közé tartozom, azonban nem tudom, kit akarok itt álltatni. Még kérdezget! Az agyamat eldobom. Karba fonva kezeimet, vetek rá egy hitetlenkedő pillantást, amihez egyik szemöldököm megvonása is dukál, majd szemeimet forgatva dobom el minden reménységemet, amelyet az emberiségbe vetettem.
- Igen, ha nem lett volna világos - válaszolok kelletlen, bár igyekszem higgadtságra forszírozni magamat, mert ha kihatok a kis amazon érzelmi állapotára is - mármint negatív irányban -, az holt biztos, hogy kilyuggatja a testemet, és bármilyen meglepő, a gyógyulás bizony rohadtul sokáig tartana. Démon léptékben, persze, de akkor is. Többnyire büszke vagyok rá, és kihasználom az előnyét annak, hogy nem tartozok a magasabb rangot betöltő démonok közé, ám a szabadsággal jó néhány hátulütő is jár, mint például a regenerálódó képességünkben rejtező különbségeink.
- Tudom, ez sokkoló lesz a tündérmeséken szocializálódott elmédnek, de nem, nincs más mód - közlöm, persze folyóként ömlengő hazugságomnak köze sincs a valósághoz. Ha nagyon akarja az ember, megoldhatja ezekkel a kínos kiűzetésekkel a problémát, de én nem visszaküldeni akarom őket a pokolba, hanem eltenni őket láb alól. Szóval, ilyen téren azt hiszem, kivételesen még csak nem is lódítottam. Ideje lesz korrigálni ezen. - Vagyis hát… Ha végezni akarsz a démonnal, mert vissza is lehet őket küldeni a bánatba, viszont ki akarja, hogy kétszer olyan dühösen jöjjenek vissza ide? - fordulok felé, ugyanis eddig oldalvást álltam neki, fintorgó arckifejezéssel szemlélve az áldozatomat. - Nem vagyok szent, de nem is értek egyet a módszereikkel. Ők is tehetnek róla, hogy ennyire elcsépelt lett ez a démon lét, na meg, nekünk az alapvetően rossz embereket kell megkísérteni, és nem a testeikbe bújni - hazudozok teljes lelki békével, mert mégis kit kérdezhetne meg a valóságról? Én meg úgy döntöttem, hogy szeretnék egy kicsit játszani, főleg, hogy vannak még hátramaradt célpontok. Jó móka lenne rávenni a nyomozó cicát, hogy a kezem alá dolgozzon a kiiktatásukban.
- Szóval jah, betelt a pohár. Aki nem játszik szabályszerűen, annak menni kell, a nagykutyák is így gondolják odalent. Amúgy miért is beszélek neked erről? - kérdezem, zavarodottságot mímelve közben, mintha valami oltári nagy titkot fecsegtem volna ki egy halandónak. Remélem azért egy icipicit elbizonytalanodik, nem ölöm-e meg az információk miatt, melyeknek az imént birtokába került.

Szószám: 560 | Good day to die
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Szomb. Nov. 12, 2016 12:17 am

from Alex
•• Who is in control? ••
- Én nem... - kezdek bele a válaszba, de aztán félbe is hagyom, amikor rájövök, hogy tényleg úgy tűnhet, mintha magam is démonvadászós körúton lennék. Leszámítva, hogy fogalmam sem volt, hogy az áldozatok gyilkosa éppen maga is egy démon. Mégis, én nem vadászom, csak nyomozok. Az igazságot akartam tudni, ám most hogy kiderült, egyelőre fogalmam sincs, mit is fogok kezdeni vele. Ezek azok a pillanatok, amikor visszasírom a rendőri múltamat, amikor minden annyival egyszerűbb volt. De sajnos ugyanezek a tapasztalatok miatt tudom azt is, hogy az emberi faj sem éppen ártatlan, és bár néhol sántít a dolog, mégis hihető, hogy emberek egyszerűen ilyen könnyen képesek bedőlni a gonosz küldötteinek.
- Tündérmesék? Már ne haragudj, de egyáltalán fogalmad sincs, hogy min nőttem fel – vágok vissza kissé ingerültebben, mint szeretnék. Magam sem igazán tudom, hogy ez azért lehet, mert érzékeny pontja tapintott, vagy csak mert nem tetszik a válasza, hiszen ezzel eloszlatta minden reményemet, hogy még tehetek valamit a hasonló sorsra jutott halandókért, akiknek a démonok megszállása miatt kell meghalnia. Aztán valamelyest korrigálja a szavait, de ezzel sem nyugtat meg igazán. Így már valahol még érhető is, miért kell elpusztítani ezeket a démonokat, hiszen valahányszor visszatérnek, csak egyre több és több életet lesz esélyük tönkretenni. Az viszont megint egy érdekes dolog, hogy ezt éppen egy démonnal vitatom meg. Vajon mekkora az esélye, hogy a pislákoló embersége mondatja vele a szavakat, és nem csak kamuzik, mint a vízfolyás? Sajnos a fajtájával való tapasztalatom nullával egyenlő, így elég valószínű, hogy előbb-utóbb a saját bőrömön fogok valami újat megtanulni ebből az egész szituációból. Nem akarok vakmerőn és ostobán viselkedni, így most biztos nem fogom a saját káromon megtapasztalni, hogy mennyire erős vagy veszélyes egy hozzáhasonló. Nem vagyok hülye, hogy szembeszálljak vele, de valahogy az is idiótaságnak tűnik, hogy csak úgy elsétáljak itt a féligazságokkal... már ha egyáltalán hagyna ezek után elballagni. Na és akkor mégis mi a frászt tehetnék? Ez az egy helyben toporgás sem lesz túl izgalmas hosszútávon. És ha kedvesebb módszerekkel próbálnám jobban megismerni őt, illetve többet kideríteni a démonokról, meg azokról a bizonyos nagykutyákról?
- Nos... talán azért beszélsz nekem ilyen nyugodtan ilyenekről, mert olyan barátságos és bizalmat ébresztő arcom van – tippelek, és még el is mosolyodok, hogy hitelesebbnek tűnjenek szavaim. Hmm... ahhoz képest, hogy nem akarok ostobán viselkedni, eléggé annak tűnhetek. Hiszen mégis mit gondolhat? Itt egy különös halandó, akinek teljesen elment az esze, és egy csipetnyi félelemérzet nélkül próbál itt jópofizni velem. - Oké, figyelj... én sem vagyok annyira átlagos, mint amennyire annak tűnök – próbálok ezzel javítani a helyzeten, és a kijelentésemet alátámasztandó felemelem a jobb kezem felfelé fordított tenyérrel, amelyen néhány pillanatra egy táncoló lángnyelv jelenik meg - és láttam, illetve hallottam már sokféle furcsaságot, de a démonokról még, attól tartok, elég keveset tudok, szóval kíváncsivá tettél. Ha meghívnálak odabenn egy italra, lenne kedved többet megosztani velem? - Igen, ez így valószínűleg még mindig nagy őrültség, de a legértelmesebb őrültség, amit az agyam jelenleg ki tudott dobni.

to Dave
•• Megjegyzés ••©

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   Szomb. Nov. 12, 2016 5:26 pm

Alex & Dave
I dress to kill, but tastefully
Lassan, megadóan magam elé emelem a kezeimet a nyomozó cica csöppet ingerült reakciójára. Ugyan, eszem ágában sem volt megbántani, a pórnép szintjére süllyeszteni Őfenségét.
- Azért odacsapna, ha kiderülne, hogy mégis, mi? - vigyorodok el, serényen vonogatva közben a szemöldökeimet, ám bármennyire is sajnálom, valóban nem voltam szemtanúja léte pirkadatának, pedig biztosra veszem, hogy bővelkedik a szaftos részletekben. - De igazad van, fogalmam sincs, min nőttél fel, viszont ne mondd, hogy nem dédelgetsz automatikusan a realitásnak ellentmondó álmokat. Mindenki ezt teszi. A haldokló beteg is reménykedik, hogy túlélheti, és bizonyára ez a nő is azt hitte, hogy megszabadulhat a démontól. Hát nem - vonom meg a vállaimat, ismét vetve egy pillantást a vérbefagyott hullára, mielőtt tekintetemet a szemrevaló nőszemélyre függeszteném vissza. Ahhoz képest, hogy az orra előtt nyisszantottam el valakinek a torkát, és már tisztában van a fajtámmal is, nem tűnik szívrohamosnak. Talán meglepődöttnek, olyannak, aki nem tudja eldönteni, hogy pontosan mit is hozzon ki az elé táruló helyzetből, de hogy félne, kétségbe lenne esve? Azt nem mondanám. Elég hamar ráerősít megérzéseimre a finom mosollyal ölelkezett kijelentése. Most rosszul látok, vagy tényleg hízelegni próbál? Oké, ez esetben nem bánom, ha elmarad a velőtrázó sikoly, meg a többi unalmas maszlag.
- Ezt a kijelentést nem vitathatom - húzom ajkaimat féloldalas, pajzán mosolyra, ugyanis gondolatban már egészen messzire szárnyaltam az éjszaka lehetséges kimeneteleit illetően. Nem bízom el magamat, még szép, hogy nem, viszont azzal senkinek nem ártok, ha fantáziálok egy keveset. Hát, a következők szemtanújaként valóban semmisnek tekinthetőek az elméleti szinten megfogant történések, ha nem lenne ennyi önuralom bennem, talán még a szám is tátva maradna. Egyszer tényleg neki kellene esnem azoknak a természetfeletti lényeket taglaló könyveknek, mert egyre gyakrabban botlom beléjük, és szokás szerint fingom sincs, mivel állok szemben. Na de semmi pánik, ha a maca eddig nem pörkölt alá a hátsómnak, valószínűleg tényleg nem kíván sunyi mód elpusztítani.
- Ez felettébb érdekes. Mi vagy te? - kérdezem szemrebbenés nélkül, mert úgy találom igazságosnak, ha ő is elárulja a kilétét. Utána beszélhetünk a többiről, mármint a démonosdiról, merthogy egy italozáson vacilláljak egy szemrevaló nő társaságában? Pff, meg a francokat. - Ha nem haragszol, ide azért nem ülnék be - bökök fejemmel a bár felé, ahol már lehúztam néhány kör italt, ráadásul itt ez a hulla. Az sem lepne meg, ha a nyomozó drága körbekérdezett volna utánam, mondjuk egészségére a rendőröknek, ha találnak rám utaló bizonyítékot. A kamerák teljes véletlenségből az égvilágon semmit nem rögzítenek. Na mindegy, úgy a biztos, ha nem caplatunk vissza ide.
- De tudok egy jó helyet, western hangulat meg minden, ami kellhet egy kocsmába. Benne vagy? - lépdelek hozzá közelebb, bizalmam csekély jeleként, és természetesen egy kacsintást is mellékelek a kérdéshez. Azért nem bízok meg benne vakon, de higgye csak magát biztonságban, s mint már mondtam, ki nem hagynék egy ilyen lehetőséget.

Szószám: 465 | Heroes Dress in Black
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Killing spree   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-
^
ˇ