HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (34 fő) Szomb. Okt. 29, 2016 6:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
*****
írta: Admin
Szomb. Nov. 10, 2018 5:25 pm

Fabletown
írta: Vendég
Hétf. Május 01, 2017 1:31 pm

Marvel-Universe Frpg
írta: Vendég
Szomb. Ápr. 15, 2017 12:16 pm

Superhero Academy
írta: Alice Murray
Pént. Ápr. 14, 2017 10:46 am

Partner kereső
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 8:52 pm

Avatar foglaló
írta: Ashleigh Murray
Csüt. Ápr. 13, 2017 4:43 pm

Ashleigh Murray
írta: Heather Keeser
Csüt. Ápr. 13, 2017 3:40 pm

Asgard
írta: Vendég
Hétf. Ápr. 03, 2017 11:12 am

Nightmares frpg
írta: Vendég
Hétf. Márc. 27, 2017 6:18 pm

Liam Sawyer
írta: Liam Sawyer
Vas. Márc. 26, 2017 6:46 pm

Mavis Riona Hazeldine
írta: Mavis R. Hazeldine
Pént. Márc. 24, 2017 8:09 pm

Connor;
írta: Shaw Fairley
Pént. Márc. 24, 2017 7:10 pm

Mrs. Wilder
írta: Mason Wilder
Pént. Márc. 24, 2017 6:59 pm

Mason.
írta: Jewel Marano
Pént. Márc. 24, 2017 6:44 pm

Szexi tanárbácsi
írta: Heather Keeser
Pént. Márc. 24, 2017 11:50 am


Share | 
 

 Silas & Zara

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Silas & Zara    Hétf. Okt. 31, 2016 6:37 pm


Silas and Zara
Bon Appétit

Hogy mi a legrosszabb abban, ha az ember éjszaka dolgozik? Hát, hogy konkrétan az egész nap el is megy alvással. Általában így történik ez velem is. Ha szerencsém van akkor reggel hétre otthon vagyok, aztán kidőlök aludni és mire felkelek délután van. Soha nem tudom magam sem kialudni, sem pedig megtenni mindazt amit szeretnék. Most is, már délután öt óra... Alig van időm bármire. Mindenesetre azért egy "reggelit" bevágok gyorsan. Mivel én nem igazán kedvelem a kávét, így ilyenkor a reggeli futást preferálom, ami igazából legtöbb esetben sokkal inkább nevezhető esti futásnak, de hát ez történik akkor, amikor az embernek teljesen felfordul az időérzéke. Mint mikor felszállsz egy repülőre, amjd órákkal később a világ másik felén érkezel, de konkrétan ugyanannyi az idő, mint mikor elindultál. Összezavar, de hozzá lehet szokni. Vannak emberek akik szeretnek éjszakázni, bár én nem igazán tartozom közéjük. Viszont mivel az én terveimben az van, hogy szeretnék minél jobban beilleszkedni a halandók közé, így még ezt is bevállaltam. Pedig valószínűleg könnyedén meg tudnám oldani, hogy a főnök átrakjon egy nappali műszakra. Így is örökké körülöttem forgolódik, hát mi lenne akkor ha még be is vetnék egy kis "varázslatot" nála? Na persze a képességem veszélyes tud lenni, így csakis kizárólag veszélyes helyzetekben is alkalmazom. Nem az a fajta múzsa vagyok akik sokkal inkább vágynak hírnévre, meg egyéb csecsebecsékre, sokkal inkább ennek ellentéte.
Tehát miután sikerül összeszednem magam, felvettem valami ruhát ami megfelel egy kis futásra, majd neki is indulok az útnak. Amint kilépek az ajtón, a fülembe dugom a telefonomhoz tarozó fülhallgatókat is, ezek nélkül meg nem mozdulnék, elvégre a zene mindig megnyugtató hatással van rám, valamint tisztán tudok gondolkozni is. És hát valljuk be, a futás számomra a legjobb gondolkozási időt szolgáltatja, amire pedig az elmúlt időszakban igencsak nagy szükségem van. Elvégre még mindig fogalmam sincs, hogy hol keressem azt a bizonyos vadászt, aki olyan egyszerűen levadászta az anyámat, na meg azt sem tudom, hogy mit is kezdhetnék majd vele, még ha sikerrel is járok. Szokásom szerint soha nem nézem, hogy merre futok, csak úgy megyek amerre éppen a lábam visz, legtöbbször csak elmélkedve meredek közben magam elé. Meg is esett már olyasmi, hogy nem vettem észre az előttem haladó járókelőt és én egyenesen nekirohantam. Azóta próbálok inkább olyan helyeket választani magamnak, amik kevésbé túlzsúfoltak, és nyugodtan mehetek amerre látok. Ez természetesen ma is így történt. Mikor már kezdek kicsit kifáradni és úgy érzem szükségem van egy kis szusszanásra, megállok, majd pedig a falnak dőlök és rátámaszkodom a térdemre. Nem igazán figyelek arra, hogy hol is vagyok, inkább csak a zene ritmusára mozgatom a fejem, miközben a földet pásztázom magam előtt és élvezem a hűs szellőt magamon.


† music: music † note: - † words: XXX

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Silas & Zara    Szomb. Nov. 05, 2016 9:22 pm

Zara & Silas


Silas Caius Aaldenberg éhes volt.
Szerette volna azt mondani, hogy az egész csupán egy annyira nevetségesen apró érzésre korlátozott, mint amikor az emberek szimplán elfeledkeztek a reggeli sietségben arról, hogy egyenek valamit, vagy amikor pénz hiányában kihagytak egy ebédet, de tudatában volt annak, hogy az hazugság lett volna; hiszen az ő esetében az éhség valamivel több volt mint az elfeledett reggeli vagy egy kihagyott nassolás. Az ő éhsége kínzó fájdalom volt, zsigerből jövő szenvedés, ami villámként cikázott végig minden idegszálán, belemart a csontjaiba és hűvös ujjaival markolt a szívére, emlékeztetve őt arra, hogy egyre közelebb jár a kimerültséghez és ezzel együtt az éhhalálhoz.
Természetesen nem lett volna problémája azzal, hogy valami ehetőhöz juthasson; hiszen elég lett volna csak csettintenie, és szó szerint ezüsttálcán kínálták volna fel neki azt, akit csak megkívánt, de az túl egyszerű lett volna. Abban nem volt semmi izgalmas vagy érdekes, semmi, ami legalább csak egy kicsit is felborzolta volna a kedélyeket és egy icipici izgalmat vitt volna mindennapjainak monotóniájába; elvégre is gyűlölt úgy gondolni a mindennapokra, mint mechanikus cselekvések sorára, amiket úgy kellett volna elvégeznie, mintha beprogramozták volna. Lehet, hogy sablonos életet élt, de semmi esetre sem akart belefulladni annak monotóniájába; erre gondolt akkor is, mikor a vadászkés tokját a nadrágjának övéhez rögzítette hátul, a derekánál, halk, szaggatott sóhajjal üdvözölve az ismerős súlyt, ami a föld felé húzta.
Ideje volt, hogy a saját kezébe vegye a dolgokat.
Az ég már szürkült a feje fölött, mikor pulóverének kapucniját mélyen a szemeibe húzva nekiindult a városnak; határozott, gyors léptekkel szelte az utcákat és tereket, csak néha pillantva körbe, megfelelő áldozat után kutatva, de ahol épp nem a tömeg volt a problémája, ott valami más; végül rá kellett jönnie, hogy a városközpont talán nem volt a legjobb hely arra, hogy vacsora után kutasson, így inkább sarkon fordulva a város kevésbé népes részei felé vette az irányt.
Sosem értette, mi volt a jó abban, ha az ember kilométereket futott maga elé céltalanul; ez a gondolat akkor ötlött fel benne, mikor már a harmadik lelkesen kocogó lány elől kellett ellépnie, nehogy összeütközzenek. Kezdte őt komolyan irritálni a dolog, bár ugyanakkor értetlenül is állt előtte; igaz, neki sosem voltak problémái azzal, hogy formában tartsa magát, mert hát egyrészt jó volt az anyagcseréje, másrészt pedig egész eddig, vagy inkább pár évvel ezelőttig rá volt kényszerítve, hogy magának vadássza le azt, amit - vagy inkább akit -, meg akart enni. Ez utóbbi volt az is, amit már hiányolt az életéből; mármint a vadászat élvezete, amikor ellophatta valaki utolsó lélegzetvételét, amikor lecsókolhatta az utolsó, könyörgő nyüsszenést az ajkairól, azokat a rettegő pillantásokat, amikor áldozatai rájöttek, hogy soha többé nem látják meg a felkelő napot.
De mintha a sors most kegyesebb lenne hozzá; hiszen a környék mintha csak varázsütésre üresedne ki, magára hagyva őt, vagy egész pontosan valakivel, aki hanyagul támaszkodott a falnak, nem is figyelve arra, hogy Silas Caius Aaldenberg lassú, kimért léptekkel közeledett felé... Vagy inkább csak az irányában, mert az utolsó pillanatban vett egy kisebb fordulatot, hogy félig-meddig hátulról közelítse meg a falnak támaszkodó lányt és ha sikerülne neki, úgy kapja el, hogy egyik kezét egyből az ajkaira tudja szorítani, míg másikat a derekára kulcsolva akadályozza azt meg, hogy szabadulhasson.
- Ne sikíts, úgyse hall meg senki... - A füléhez hajolva sziszegi a szavakat, vagy sokkal inkább szűri őket fogai közt, ügyelve arra, hogy ne karcolja meg velük a lány nyakát, mielőtt olyan helyre nem érnének, ahol már tényleg senki sem fogja látni őket; hiszen tudta magáról, hogy ha itt és most megérezné a vérének ízét a nyelvén, helyben tépné szét a torkát, ami nem lenne túl kellemes a következményeket tekintve, amennyiben valaki rajtakapná közben.
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Silas & Zara    Vas. Nov. 06, 2016 12:19 am


Silas and Zara
Bon Appétit

Próbálom magam rávenni arra, hogy végre tovább induljak. De szokás szerint, mindig csak halogatom amennyire csak tudom, elvégre mindig a kezdet a legnehezebb mindenben. Mondjuk ez akkor a legerősebb, mikor a reggeli koránkelésről van szó... még öt perc, na jó még öt perc... egy utolsó két percecske, aztán egy órával később már úgy repülsz, hogy szinte behozod az egy órányi lemaradásodat. Igen, volt már ez így velem, és néha a futással is ez a hézag. Nem tagadom, hogy néha napján be tudok lustulni, de még mindig szükségem van arra, hogy friss legyek és üde, mire a munkahelyemen kell, hogy legyek. Van egy olyan megérzésem, hogy nehéz nap elé állok. Fáradtabb vagyok mint valaha, ráadásul egész éjszaka talpon kell majd, hogy legyek. Talán majd megszegem a főnök szabályait, miszerint tilos az alkohol fogyasztása munkaidőben. Bár nem vagyok benne biztos, hogy az alkohol most segítene rajtam. Persze, az első órában, vagy max a másodikban igen, de aztán? Csak ezután jön majd a neheze, mikor még álmosabb és nyűgösebb leszek mint előtte. Ráadásul az nem lenne túl szép, ha részegen kellene kiszolgálnom a vendégeket.
Mindenesetre mikor már éppen indulásra készen állnék és ellökném végre valahára magamat a faltól, valami igencsak furcsa történik velem. Részben azért furcsa mert a frászt hozza rám, mint általában minden hirtelen mozdulat vagy hang teszi velem mostanában. Másrész pedig mert nem igazán tetszik ami történik. Én hülye a zenébe feledkezve nem vettem észre, hogy valaki közeledik, így hát ezért csakis én vagyok a hibás. De persze ezzel csak nyugtatni próbálom magam, vagy nem is tudom mit akarok magammal csinálni, elvégre egy idegen kéz tapad a számra, emellé pedig még a derekam köré is, ami kőkeményen tart és nem hagy elmenekülni. Hiába próbálkozom bármilyen mozdulattal, legyen az valami karate mozdulat, vagy bármi, úgy tűnik, hogy a fickónak a karjai sokkalta erősebbek, mint egy emberi kéz, ráadásul csak azt érem el a mocorgásommal, hogy a füles is kihullik fülemből, így már a zene sem tud megnyugtatni. Ez az egész pedig nagyon nem tetszik nekem.
A hangjától egyenesen libabőrös leszek, csak mégjobban megrémít... inkább maradt volna csendben. Mondjuk fogalmam sincs, hogy hogyan kellene sikítanom, mikor olyan mintha összevarta volna a számat a tenyerével. Jó ideig küszködöm azzal, hogy kiszabadítsam minimum a számat, ha már elmozdulni nem tudok. Addig rángatom a fejem, míg végül legalább a szám szabadulást nyer, bár a franc sem tudja mennyi ideig. Mindenesetre meg akarom tudni, hogy mi folyik itt, vagy mit akar ez az idegen tőlem. - Mi a francot művelsz? - Morgom még mindig erőlködve azon, hogy esetleg a testem is kiszabaduljon, bár úgy érzem ezzel nem lesz nagy sikerem. - Mit akarsz tőlem? - Teszem fel a nagy kérdést, bár nem biztos, hogy tudni akarom a választ rá.

† music: music † note: - † words: XXX

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Silas & Zara    Hétf. Nov. 07, 2016 9:14 am

Zara & Silas


Ennek az egésznek semmi értelme nem volt.
Ha valaha valaki is feltette volna neki azt az elég lényeges kérdést, hogy miért csinálta azt, amit és miért pont olyan módszerekkel, amilyenekkel azt tette, nem tudott volna válaszolni; mert a tettei szöges ellentétei voltak a lehetőségeinek, tekintve, hogy makacs büszkesége nem engedte neki, hogy elvegye azt, amit az élet ezüsttálcán kínált fel neki. Most is a nehezebb utat választotta: a semmi közepén elkapni egy lányt, akinek az illatát felé sodorta a szél; Silas Caius Aaldenberg már ennyiből fel tudta ismerni, hogy a lány nem egyszerű halandó, és bár ennél többet nem tudott megmondani róla, ez elég volt ahhoz, hogy felébressze a kíváncsiságát és pattanásig feszítse minden idegszálát, ahogy izmait működésre bírta és a lány felé indult.
Minden túl egyszerű volt; hiszen semmi izgalmas nem volt abban, hogy áldozata nem szándékozott menekülni, mert nem is tudott a jelenlétéről, másrészt ennek örült is, hiszen így nem voltak problémái azzal, hogy elkapja a lányt és már húzza is magával az egyik mellékutca felé, nem törődve azzal, mit veszítenek el menet közben, vagy mit nem. Főleg, hogy közben áldozata elkezd fészkelődni szorításában, és neki rá kellett jönnie, hogy ez talán mégse lesz annyira egyszerű menet, mint hitte; ennek ellenére kitartóan vonszolta-vitte őt magával, egész addig, míg valamivel rejtettebb helyre nem értek.
Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha a lány csak csendben tűrte volna, hogy vacsorát akar csinálni belőle! Akkor nem kellett volna azon igyekeznie, hogy kezét legalább addig sikerüljön az ajkaira tapasztania, míg olyan helyre nem érnek, ahol tényleg nem hallaná senki; így viszont kezének épségét kockáztatva próbálta őt csendben tartani, abban reménykedve, hogy nem jut majd eszébe sikítani vagy segítséget kérni. Bár, kitől kért volna? Hiszen még mindig egyedül voltak, és csak a szél fújta a földre hullott, kósza leveleket a járda egyik végéből a másikba, mintha nem lett volna jobb dolga.
És még kérdez is; a szokásos kérdésegyüttes - mit csinálsz? mit akarsz? miért? -, amire unottan horkan fel; hiszen nem bírja megállni, annyira klisés ez a szituáció és ha más lenne a helyzet, talán ásítana is; de így csak egy színpadias sóhajra futja tőle, ahogy végül a sikátorba érve a lányt az egyik épület falához szorítja, egy nagyobb szeméttároló konténer árnyékában.
- Mit csinálsz...? Mit akarsz...? - Teátrálisan forgatja meg a szemeit, hangját elváltoztatva parodizálva a neki feltett kérdéseket; szíve szerint sétált is volna egy kört hozzá, de elég valószínű volt, hogy akkor leendő vacsorája elfutott volna a semmibe, neki meg nem sok kedve lett volna őt hajkurászni; mondjuk az sem volt túl kedves dolog tőle, ahogy a falhoz lökte és egyik kezét a torkára szorítva tartotta ott, mint egy múzeumi kiállítási tárgyat. - Feltesztek valamikor egy olyan kérdést is, ami nem lesz ennyire klisés és ostoba?
És bár egész eddig kerülte a tekintetét, fejét elfordítva tőle, hogy kapucnijának rejtekében maradjon, most azzal a lendülettel fordul felé, piszkosfehér, üres pillantását rá szegezve; tűhegyes fogakkal díszített mosolyt is villant rá, de nincs benne semmi vidámság vagy őszinteség - ez sokkal inkább egy vadállat mosolya volt, valami természetellenes és ijesztő, ami általában az utolsó dolog volt, amit áldozatai láttak, mielőtt elvette volna az utolsó lélegzetvételüket is.
Most viszont húzta az időt; a lány arcát fürkészte, a rettegés legapróbb nyomait keresve rajta, de semmi ilyet nem lát és nem is érez rajta, épp ezért dönt úgy, hogy még egy kicsit itt tartja, hadd féljen, hadd rettegjen, reszketve a kezei alatt...
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Silas & Zara    Hétf. Nov. 07, 2016 7:19 pm


Silas and Zara
Bon Appétit

Akármilyen meglepő is, de nem vagyok oda azért, hogy befogott szájjal és konkrétan tehetetlenül vonszolnak, vagy inkább tuszkolnak végig az utcán. Na nem mintha hozzá lennék ehhez szokva, bár ha úgy lenne, legalább nem lennék most meglepődve. Fogalmam sincs, hogy mit akar a férfi tőlem, ahogyan azt sem tudom, hogy hová a fészkes fenébe is megyünk most, de valamiért nincsenek túl jó érzéseim ezzel az egésszel. Persze igyekszem úgy tenni, mintha nem félnék, nem is rettegnék, de azért ez nem teljesen van így. Nem szeretem az ismeretlent, ahogyan azt sem ha valaki ily módon csap le rám. Fogalmam sincs, hogy ugyan mivel is tudnék szolgálni az elrablómnak, vagy ki is ő, és még szép, hogy megkérdezem mit akar tőlem, mikor végre kiszabadul a szám. Bár valljuk be, nem örülök, mikor konkrétan a falhoz csap, aztán a torkomat ragadja meg. Viszont amíg a szám szabadon van és hajlandó vagyok megvédeni magam vele, addig azt hiszem nincs olyan nagy gond. Persze ezt nem olyan értelemben gondolom, hogy majd nagy szószátyár leszek, sokkal inkább a másik dologra értem. Természetesen a képességem nem játékszer és addig nem is fogom alkalmazni, ameddig nem tudom, hogy pontosan mi is fog itt történni, amíg nem árul el valamit, amíg nem vagyok abban biztos, hogy élve menekülhetek el innen. Viszont ha kiderül, hogy az életemet fenyegeti a sokkal inkább fiatal srácnak kinéző pszichopata, akkor bizony könyörtelenül fogok lecsapni rá, nem törődve azzal, hogy nem szívesen vetem be másokon. Elvégre nem vicces mások érzéseivel játszadozni, számomra legalábbis nem az. Mondjuk ha már itt tartunk, remélem, hogy ő nem tartozik azok közé aki birtokba akarja venni a manipulációs képességeimet. Nem egyszer történt már meg, hogy hasonlók miatt kerestek meg, rá akarnak beszélni arra, hogy segítek nekik. Ezeket az "embereket" csakis kizárólag a hírnév érdekli, engem pedig egyáltalán nem érdekelnek ők. Ha valamit el akarnak érni, akkor azt tegyék meg saját maguktól, és nem pedig természetfeletti beavatkozással. Persze ez a hozzáállásom nem sokaknak tetszik, éppen ezért megesik az is, hogy néha napján bizony nagy bajba kerül a hátsóm. Remélem, hogy ez a nap nem pont egy ilyen nap lesz. Egyszerűen túl fáradt vagyok most egy ilyen naphoz.
Nem vagyok oda azért, hogy ő jót nevet rajtam. Igen, tudom én semmiért sem vagyok oda ami most itt történik, dehát senki sem hibáztathat ezért. Valószínűleg senkinek sem jönne be a helyzet, amikor egy fehérszemű, vámpírfogú valami lényecske szorítja a falhoz. Addig még jobban tetszett a helyzet, amíg nem nézett rám... ha őszinte akarok lenni. Mi a franc vagy te?
- Nem tudom mégis mit vársz tőlem? Rám rontottál a semmiből, elrángattál ide és most a nyakamat szorongatod... - Meg kell állnom néhány másodpercre, mivel kifogyok lassan a szuszból, és sajnálatos módon nem olyan könnyű újabb levegőhöz jutni, mikor valaki fojtogat. - Szóval mond el, hogy mit akarsz tőlem, ne fussunk felesleges köröket. Nem érek rá a játékaidra... - Mondom a szemeibe nézve, mintha észre sem venném, hogy ott valami nagyon nincs rendben... Igazából azt sem tudom biztosra, hogy egyáltalán lát-e. Na jó, azért valószínűleg lát, de mindenesetre fogalmam sincs, hogyan. Próbálok úgy tenni, mitha nem ijesztene meg, bár azért a remegő kezem azt hiszem éppen az ellentét mutatja ennek.

† music: music † note: - † words: XXX

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Silas & Zara    Csüt. Nov. 17, 2016 4:18 pm

Zara & Silas


Egyszerűbb lett volna, ha nem húzza az időt fölösleges játékokkal és nemes egyszerűséggel átharapja a torkát ott, az utcán.
Igaz, erre már csak akkor jött rá, amikor a falhoz szorította a lányt; harmadik kéz híján rá volt kényszerítve arra, hogy hallgassa, ahogy beszél, mert ugyan miért is bírta volna ki csendben, hagyva, hogy Silas Caius Aaldenberg levezesse magának a kis monológját, mielőtt belekóstolt volna? Igaz, neki is lehetett volna annyi esze, hogy nem pofázik meggondolatlanul össze-vissza, de nem bírta ki; bár maga sem tudta, pretenszionális tónusát kinek is szánta, magának, a világnak, vagy minden égieknek, amiért megátkozták lényének teljes egészével; mert amikor úgy gyötörte őt a kapitalizált betűvel írt Éhség, olyankor gyűlölt wendigo lenni, gyűlölte a szüleit, amiért ilyen örökséget hagytak rá és gyűlölte önmagát is, amiért olyankor arra gondolt, mennyivel egyszerűbb lett volna máglyát gyújtania saját maga alá, mint vadászni valakit, akit ehetőnek talált.
- Teljesen igazad van... Milyen illetlen vagyok...! - Teátrálisan forgatta meg a szemeit, ahogy megint csak felé pillantott; bár éhsége gyötörte, valamiért nem volt képes abbahagyni ezt a monológot, még úgy is, hogy amúgy nem tartotta magát kifejezetten beszédesnek. - Azzal kellett volna kezdenem, hogy engedélyt kérek, hogy beléd kóstolhassak... El sem tudod képzelni, milyen kurva éhes vagyok.
Mintha csak szavait akarta volna megerősíteni, gyomra meg is kordult erre, ugyanakkor rácáfolva arra, hogy ez valami z-kategóriás, ócska, flörtölős szöveg lett volna, annak ellenére, hogy pont olyannak hangzott számára, amikor csak kiejtette a szavakat ajkain; meg is jegyezte magának, igaz, már csak gondolatban, hogy ezt talán ki sem kellett volna már mondania, mert a nő most vagy őrültnek, vagy még őrültebbnek fogja tartani, mint korábban; de néha még ő is ezen véleményen volt saját magáról, még így, négyszáztizenhét év távlatából is.
Mert kurvára őrült volt, akárhogy is nézte.
Erre nem talált szebb szavakat; hiszen ismerte néhány fajtársát és tudta, hogy ők nem húzták volna az időt azzal, hogy fölösleges beszélgetésekbe elegyedjenek a vacsorájukkal, nem játszották volna ezt az ostoba macska-egér játékot, amit ő megkezdett, állatias, tűhegyes fogakkal díszített mosolyt villantva a lányra, akit más helyen és más időben talán más kontextusban is megnézett volna magának; és talán ha szemeit nem fosztották volna meg az égiek az íriszeitől, most a szemkontaktusuk valamivel érdekesebb lehetne, hiszen a lány is látná, hogy szemei nevettek, annak ellenére is, hogy szenvedett az Éhségétől.
- És hogy mit akarok...? A húsod a fogaim közt és a véred ízét a számban... Ez így elég kifejező? - És gondolatban még vállon veregeti magát azért, mennyire kibaszottul költői volt; és érdeklődve, fejét félrebillentve fürkészte most a nő arcát, a félelemnek bármi más jelét keresve a remegő kezein kívül; és megfordult a fejében az is, hogy talán egyszerűen csak el kellene vennie azt, amit akar tőle a fölösleges hercehurca helyett, de... Jól szórakozott.
Talán túl jól is.
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Silas & Zara    
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Wicked World :: Off topic :: Lezárt játékok-
^
ˇ